Belényi Gyula (1947. március 14., Szeged – 2013. március 23., Budapest) egyetemi tanár, történész.

Életút Belényi Gyula középiskolai tanár és Sallak Mária tanítónő gyermeke. Érettségit a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban (1965), magyar–történelem szakos középiskolai tanári oklevelet a József Attila Tudományegyetemen szerzett (1970). 1974-ben doktorált, 1994-ben a történelemtudomány kandidátusa, 2001-ben habilitációs, 2008-ban Magyar Tudományos Akadémia doktora címet szerzett.

1970-től 2000-ig a József Attila Tudományegyetemen, 2000-től 2013-ig Károli Gáspár Református Egyetemen – azaz összességében 43 éven keresztül, haláláig – tanított. Tagja volt a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának is. Fő kutatási területe a magyar települések és társadalmi csoportok története a 20. század második felében. Számos könyve és tanulmánya jelent meg, többek között az Agrártörténeti Szemle, a Valóság, a Limes, a Korunk, a Párttörténeti Közlemények, a Múltunk, a Századok és a Tiszatáj folyóiratban.

Könyvei (válogatás) Szeged város és a Szegedi járás mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalmának története. Egy. doktori értek. (Szeged, 1974) A sztálini iparosítás emberi ára. Foglalkozási átrétegződés és belső vándorlás Magyarországon, 1948–1956. (Szeged, 1993.) Az állam szorításában. Az ipari munkásság társadalmi átalakulása Magyarországon. 1945–1965. Szeged, Belvedere Meridionale, 2009.)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek