Edwin van der Sar (Voorhout, 1970. október 29. –) holland visszavonult labdarúgó, a Premier League-ben szereplő Manchester United kapusa és a holland labdarúgó-válogatott csapatkapitánya volt.
Pályafutása
A holland kapus pályafutását hazájában, a Foreholte, majd a VV Noordwijk csapatainál kezdte, utóbbi csapatnál figyelt fel rá az Ajax akkori segédedzője, Louis van Gaal, aki szerződést ajánlott van der Sarnak. Ekkoriban van der Sar már a 20. életévét taposta.
Ajax Amszterdam A holland fővárosba 1990-ben szerződött van der Sar, eleinte csak a tartalékcsapatban kapott szerepet, majd 1991. április 23-án, egy Sparta Rotterdam elleni bajnokin debütálhatott a kapuban az akkori vezetőedző, Leo Beenhakker irányítása alatt. Tagja volt az 1992-ben UEFA-kupa győztes csapatnak, bár abban az idényben egy meccsen sem védett. 1993-ban lett a csapat első számú kapusa, miután az Ajax akkori hálóőre, Stanley Menzo öngólt vétett az UEFA-kupa negyeddöntőjében az Auxerre ellen.
Ezt követően 1999-es távozásáig kirobbanthatatlannak bizonyult az amszterdami kapuból, nagyban hozzájárult a holland csapat aranykorszakához, nyert velük négy holland bajnoki címet, három holland kupát és szuperkupát, valamint 1995-ben az UEFA-bajnokok ligáját is, illetve szintén ebben az évben az Európai szuperkupát, valamint az Interkontinentális Kupát is a magasba emelhette. Egyéni szinten 1994 és 1997 között négyszer választották meg az év holland kapusának, 1995-ben az év európai kapusának járó elismerést is bezsebelhette.
Juventus 1999-re Európa legjobb hálóőrének számított van der Sar, nem véletlenül szerette volna szerződtetni a Manchester United a távozó dán Peter Schmeichel helyére, végül azonban 5 millió angol fontért a Juventushoz írt alá, debütálására augusztus 29-én a Reggina ellen került sor, amivel ő lett az első nem olasz nemzetiségű kapus a torinói klub történetében.
Első olaszországi idényében egész jól teljesített, megnyerte a klubbal 1999-ben az UEFA Intertotó Kupát, a bajnokságban pedig dacára a legjobb védekezési mutatónak a ligában, ezüstérmes lett miután az utolsó fordulóban vereséget szenvedtek a Perugiától, így a Lazioé lett a bajnoki arany.
Második (egyben utolsó) idénye a Juvénál katasztrofálisan alakult mind van der Sar, mind a Zebrák számára. Az Olasz Kupában már a nyolcaddöntőben búcsúztak a Brescia ellen, míg a Bajnokok Ligájában csoportjuk utolsó helyén végeztek, emellett van der Sar rengeteg hibával is játszott az idény során, a bajnokság utolsó fordulójában érte el a végzet van der Sart, amikor a Roma ellen több hibát is elkövetve döntetlent harcoltak ki, ezzel két pont hátránnyal újfent a Juventus lett a második a tabellán, ezúttal a Roma mögött. Ezt megelégelve a vezetőség 100 milliárd olasz líráért (32 millió fontért) szerződtette a Parmától Gianluigi Buffont, aki rögtön kiszorította van der Sart a kezdőből. Még ugyanezen év nyarán a holland kapus két év után távozott Torinóból.
Fulham 2001 augusztusában van der Sar általános meglepetésre a Premier League-be frissen feljutott Fulhamhez írt alá négy esztendőre, 7 millió angol fontért. Debütáló meccsére 2001. augusztus 19-én került sor a Manchester United ellen.
Jelentős sikereket elvétve ért el a csapattal, 2002-ben például FA-kupa elődöntőig jutott a Fulhammal, majd ugyanebben az évben Intertotó-kupát nyert. Összesen 154 találkozón védte van der Sar a gárda kapuját, ebből 127-szer bajnoki mérkőzésen.
Utolsó idényében az Aston Villa ellen nyújtotta van der Sar egyik legemlékezetesebb teljesítményét, az 1-1-re végződő találkozón kétszer is hárította Juan Pablo Ángel tizenegyesét, amely teljesítmény ismét felkeltette a Manchester United, valamint Sir Alex Ferguson figyelmét.
Manchester United 2005. június 10-én van der Sar a Manchester Unitedhez igazolt, a manchesteriek akkoriban 2 millió angol fontért vásárolták meg a Fulhamtől a holland játékjogát, az akkori vezetőedző, Sir Alex Ferguson elmondása szerint van der Sar a legjobb kapus a klub történetében Peter Schmeichel óta. 2006 decemberében a kétéves szerződését 2008 nyaráig meghosszabbította.
2007. május 5-én a másik manchesteri klub, a Manchester City ellen büntetőt hárított, míg a bajnoki cím másik várományosa a Chelsea másnap az Emirates Stadionban nem bírt az Arsenal csapatával. A bajnoki cím így kilencedszerre is a Manchester Unitedé lett, van der Sarnak ez volt az első bajnoki címe Angliában. A szezon végén van der Sar a PFA Év Csapatában bekerült. Három hónappal később a Chelsea ellen három büntetőt is megfogott a tizenegyespárbajban, hozzásegítve ezzel csapatát tizenhatodik FA Community Shield győzelméhez, ez később szerződéshosszabbítást ért az akkor már 37 éves holland hálóőrnek.
A 2007-08-as idényben nyújtotta legjobb teljesítményét Manchesterben. Hozzásegítette a csapatot zsinórban második Premier League elsőségéhez, illetve oroszlánrészt vállalt a Vörös Ördögök UEFA-bajnokok ligája győzelmében, a Chelsea elleni moszkvai finálé 11-es párbajában Nicolas Anelka büntetőjét védte ki, amivel 1999 után ülhetett fel ismét a United az európai klubfutball trónjára. A mérkőzést követően van der Sart választotta az UEFA a döntő legjobb játékosának. 2008 decemberében ismét hosszabbított a klub a holland, ezúttal a 2009-10-es szezon végéig.
2009. január 27-én van der Sar segített a Manchester Unitednek új klub- és Premier League-rekordot felállítani az egymást követő kapott gól nélküli mérkőzések számában – a West Bromwich Albion elleni 5–0-s győzelme azt jelentette, hogy 11 meccsen és 1032 percen át nem kaptak gólt, megdöntve a 10 mérkőzés és 1025 perc korábbi rekordját, amelyet Petr Čech állított fel a 2004–2005-ös szezonban. Ezután a klub következő mérkőzésén, négy nappal később megdöntötte az angol bajnokság összesített rekordját, a korábbi 1103 perces rekordot, amelyet a Reading akkori kapusa Steve Death állított fel 1979-ben. Egy másik kapott gól nélküli meccs, a West Ham ellen 2009. február 8-án, 1212 percre növelte a rekordot, megdöntve a brit élvonalbeli 1155 perces rekordot, amelyet korábban az aberdeeni Bobby Clark állított fel 1971-ben. Végül 2009. február 18-án van der Sar tovább növelte a rekordot 1302 percre, és ezzel megdöntötte José María Buljubasich egyszezonos 1289 perces világcsúcsát, amelyet 2005-ben a chilei Clausurában állított fel. Ez a kapott gól nélküli rekord segítette hozzá többek között a Manchester Unitedet a tizenegyedik angol bajnoki címhez, van der Sar pedig, miután 21 mérkőzést hozott le bekapott gól nélkül a bajnokságban, megkapta az év Premier League kapusának járó Aranykesztyűt. Ugyan 2009-ben elvesztették a Bajnokok Ligája döntőt az FC Barcelona ellen, így is van der Sart választotta az UEFA az év európai kapusának, 1995 után másodszor.
A 2009-10-es szezon kezdete előtt egy felkészülési tornán van der Sar eltörte az ujját, emiatt az idény első 12 meccsét kihagyni kényszerült, majd 2009. október 6-án a tartalékcsapatban lépett pályára az Everton ellen. Október 17-én a Bolton ellen már újra a nagycsapatban védte a kaput. 2009. november 21-én ismét megsérült, majd a lábadozása alatt a felesége agyvérzést szenvedett még karácsony előtt, így a holland az események után csak 2010. január 16-án tért vissza, egy Burnley elleni 3-0-ra megnyert találkozó alkalmával. 2010. február 26-án újabb egy évvel hosszabbított a manchesteriekkel.
2010 decemberében a brit sajtó megszellőztette, hogy van der Sar esetleg a szezon végén visszavonul a profi futballtól, és hogy ezt Ferguson is megerősítette. A híreket akkor a legendás edző tagadta, azonban 2011 január végén maga van der Sar erősítette meg, hogy az idény végén szögre akasztja a kapuskesztyűt. Még ebben az idényben megnyerte utolsó angol bajnokságát a Manchester Uniteddel, karrierje 186., azaz utolsó Premier League mérkőzését a Blackpool ellen játszotta az Old Traffordon, amelyen a United 4-2-re diadalmaskodott. 2011. május 28-án a Wembleyben húzta fel utoljára a Manchester United mezét, ekkor vívott BL-döntőt a United az FC Barcelona ellen, ahol 3-1 arányban kikapott. Egy szenzációs pályafutás végét jelentette ez a mérkőzés. A vereség ellenére a szurkolók hatalmas tapssal búcsúztatták van der Sart.
A válogatottban Az 1994-es labdarúgó-világbajnokságra ugyan nevezték van der Sart, de egy percet sem játszott a végül negyeddöntőig jutó holland válogatottban. Debütálására 1995. június 7-én került sor Fehéroroszország ellen, egy Európa-bajnoki selejtezőn. Összesen hat nemzetközi tornán vett részt az Oranjéval, négy Európa-bajnokságon és két világbajnokságon volt ott és lépett is pályára. A 2004-es kontinenstornán érte el legjobb eredményét, hiszen a negyeddöntőben a svédek elleni tizenegyespárbajban kivédte Olof Mellberg büntetőrúgását, amivel bejutottak a legjobb négy közé, ott azonban vereséget szenvedtek a házigazda Portugáliától. A 2006-os világbajnokságon Nürnbergben a portugálok ellen van der Sar 113-szorra lépett pályára a holland válogatottban csapatkapitányként, ezzel megdöntötte Frank de Boer akkori rekordját.
Bár a 2008-as Európa-bajnokság után bejelentette visszavonulását a válogatottól, az újonnan kinevezett szövetségi kapitány, Bert van Marwijk kérésére mégis visszatért a nemzeti csapatba a világbajnoki selejtezők idejére, főleg azután, hogy mind Maarten Stekelenburg, mind a cserekapus Henk Timmer sérüléssel bajlódott. Összesen két vb-selejtezőn lépett pályára, Izland és Norvégia ellen, mindkétszer kapott gól nélkül zárt, utóbbi találkozón 130. válogatott meccsét ünnepelte, amivel 2017-ig válogatottsági rekorder volt.
Pályafutása után 2011-es visszavonulását követően jobbára jótékonysági mérkőzéseken játszott, dolgozott az egyik holland televíziónál elemzőként, illetve saját jótékonysági szervezetét vezette.
2012. november 19-én az Ajax marketingigazgatója lett, ezt a posztot 2016-ig töltötte be, akkor a klub vezérigazgatójává nevezték ki. 2023 májusában bejelentette, hogy távozik a klub vezérigazgatói posztjáról.
2016. március 12-én egy mérkőzés erejéig újra kapuskesztyűt húzott korábbi ifiklubjában, a holland ötödosztályú VV Noordwijkban, miután sérülések sora miatt nem volt bevethető állapotú kapusuk.
Magánélete Nős, feleségével, Annemarieval 2006-ban házasodtak össze, két gyermek édesapja. Fia, Joe van der Sar szintén labdarúgókapus.
2023. július 7-én egy horvátországi nyaralás során agyvérzést szenvedett, azonnal a Spliti Egyetemi Kórházba szállították, ahol stabilizálni tudták az állapotát. Egy hét múlva egy hollandiai kórház intenzív osztályára szállították át, majd újabb egy hét múlva kiengedték az osztályról.
Sikerei, díjai Csapatokkal Ajax Eredivisie: 1994, 1995, 1996, 1998 KNVB Kupa: 1993, 1998, 1999 UEFA-bajnokok ligája: 1995 UEFA-kupa: 1992 UEFA-szuperkupa: 1995 Interkontinentális kupa: 1995 Juventus UEFA Intertotó-kupa: 1999 Fulham UEFA Intertotó-kupa: 2002
Manchester United FA Premier League: 2006–2007, 2007–2008, 2008–2009, 2011 Angol Ligakupa: 2006 2010 FA Community Shield: 2007, 2008, 2010 UEFA-bajnokok ligája-győztes: 2008 Interkontinentális kupagyőztes: 2008
Egyénileg
UEFA Év kapusa: 1995, 2009 Az év holland kapusa: 1994, 1995, 1996, 1997 Premier League-aranykesztyű: 2008-09
Statisztikái Klub KlubSzezonLeagueKupaLigakupaEurópaiEgyébÖsszesenPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokAjax1990–919000–0000901991–920000–0000001992–9319030–30002501993–9432040–60104301994–9533030–110104801995–9633020–110405001996–9733010–100104501997–9833150–80004611998–9934050–6010460 összesen2261230–550803121Juventus1999–0032030–110004602000–0134020–6000420összesen66050–17000880Fulham2001–02370400000004102002–031900000110003002003–04370600000004302004–0534050100000400 összesen127015010110001540Manchester United2005–06380203080005102006–073203000120004702007–082904000100104402008–093302000100404902009–10210002060002902010–11330200010010460 összesen186013050560602660Noordwijk2015–16100000000010Karrier összesen60615606013901408211
A válogatottban