A 2025-ös wimbledoni teniszbajnokság az év harmadik Grand Slam-tornája, amelyet 138. alkalommal rendeznek meg 2025. június 30. − július 13. között Londonban. A főtábla mérkőzéseire az All England Lawn Tennis and Croquet Club wimbledoni füves pályáin került sor a klub és a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) közös rendezésében. A kvalifikáció mérkőzéseit június 23–26. között rendezik meg. A tornán ebben az évben először elektronikus vonalbírókat alkalmaznak.
A rendezőség döntése alapján Oroszországnak az Ukrajna ellen indított inváziója miatt az orosz és a fehérorosz versenyzők csak saját személyükben indulhatnak, nem képviselhetik országukat, nem használhatnak nemzeti jelképeket.
A férfiaknál a címvédő a spanyol Carlos Alcaraz, ebben az évben azonban a döntőben vereséget szenvedett az olasz Jannik Sinnertől. A nőknél a cseh Barbora Krejčíková volt a címvédő, aki ebben az évben csak a 3. körig jutott. A nők tornáját a lengyel Iga Świątek nyerte, miután a döntőben 6–0, 6–0 arányban győzött az amerikai Amanda Anisimova ellen.
A 2025. évi torna összdíjazása angol font, amely 7,0%-kal magasabb az előző évinél. A férfi és a női győztes egyaránt angol fontot kap, amely a 2024. évinél 11,11%-kal magasabb összeg.
A magyar versenyzők közül a tornán egyéniben ebben az évben a világranglista-helyezése alapján a férfiaknál Marozsán Fábián a főtáblán indulhat, míg Fucsovics Márton és Piros Zsombor a selejtezőben kezdett, ahol Piros Zsombor az első körben búcsúzott. Fucsovics Márton a 3. körben kapott ki, de szerencsés vesztesként feljutott a főtáblára, ahol a 3. fordulóig jutott. Marozsán Fábián a 2. körben szenvedett vereséget. A nőknél Bondár Anna és Gálfi Dalma a főtáblán kezdhetett. Bondár Anna az első körön nem jutott túl, miután kikapott az ukrán Elina Szvitolinától. Gálfi Dalma a 3. fordulóban szenvedett három játszmában vereséget a 13. kiemelt Amanda Anisimovától. Udvardy Panna a selejtezőben indult, ahol a 3. körben nem sikerült a főtáblára jutást kiharcolnia. Női párosban Babos Tímea és párja, a brazil Luisa Stefani a 10. helyen kiemeltként indult, és a negyeddöntőben az első helyen kiemelt, címvédő Kateřina Siniaková–Taylor Townsend párostól szenvedtek vereséget. Stollár Fanny és párja, az orosz Irina Hromacsova 13. helyen kiemeltként vehetett részt a küzdelmekben, és a harmadik fordulóban kaptak ki a második helyen kiemelt Gabriela Dabrowski–Erin Routliffe párostól. Résztvevője volt a páros versenynek Bondár Anna is a japán Ucsijima Mojuka párjaként, és az 1. körben az első helyen kiemelt párostól szenvedtek vereséget. Férfi párosban Marozsán Fábián vett részt, és a 2. fordulóig jutott, míg vegyes párosban Babos Tímea a horvát Mate Pavić párjaként vett részt a tornán, és az elődöntőig jutottak.
Pénzdíjazás A torna teljes díjazása 2025-ben , 7,0%-kal magasabb a 2024. évinél. A férfi és női egyéni győztes angol fontot kap, 11,11%-kal többet, mint 2024-ben.
EredményEgyes*Páros**Vegyes páros**GyőzelemDöntőElődöntőNegyeddöntő16 között32 között64 között–128 között–Selejtező (döntő)*Nemenként **CsapatonkéntSelejtező (2. kör)Selejtező (1. kör)
Szerezhető ranglistapontok EseményGyőztesDöntőElődöntőNegyeddöntő16 között32 között64 között 128 közöttSelejtezőből feljutóSelejtező 3. körSelejtező 2. körSelejtező 1. körFérfi egyes200013008004002001005010301680Férfi páros1200720360180900 colspan=5 Női egyes130078043024013070104030202Női páros10 Colspan=5
A döntők eredményei Férfi egyes
Jannik Sinner– Carlos Alcaraz, 4–6, 6–4, 6–4, 6–4
Női egyes
Iga Świątek– Amanda Anisimova, 6–0, 6–0
Férfi páros
Julian Cash / Lloyd Glasspool– Rinky Hijikata / David Pel, 6–2, 7–6(3)
Női páros
Veronyika Kugyermetova / Elise Mertens– Hszie Su-vej / Jeļena Ostapenko, 3–6, 6–2, 6–4
Vegyes páros
Sem Verbeek / Kateřina Siniaková– Joe Salisbury / Luisa Stefani, 7−6(3), 7−6(3)
Fiú egyéni Ivan Ivanov– Ronit Karki, 6–2, 6–3
Lány egyéni Mia Pohánková– Julieta Pareja, 6–3, 6–1
Fiú páros Oskari Paldanius / Alan Ważny – Oliver Bonding / Jagger Leach, 5–7, 7–6(6), [10–5]
Lány páros Kristina Penickova / Vendula Valdmannová– Thea Frodin / Julieta Pareja, 6–4, 6–2
Jegyzetek
Források A verseny hivatalos weboldala
Kategória:Az Egyesült Királyság sportélete