A 2025-ös női sakkvilágkupa a 2026-os női sakkvilágbajnokság versenysorozatának egyik kvalifikációs versenye, amelyet 2025. július 5-29. között rendeztek meg a grúziai Batumiban. A zónaversenyekről továbbjutott, illetve más eredményeik alapján kiemelt 107 versenyző egyenes kieséses rendszerben mérkőzött meg egymással. Az első három hely valamelyikének megszerzése a női világbajnokjelöltek versenyére való továbbjutást jelentette.

A győzelmet az indiai Divja Desmukh szerezte meg, miután a döntőben rájátszás után 2½–1½ arányban legyőzte a szintén indiai Kónéru Hampit. A 2026-os női sakkvilágbajnokság világbajnokjelöltek versenyére az első három helyezett jutott tovább. A két döntős mellett ez a kínai Tan Csung-jinek sikerült.

A versenyen egy magyar játékos szerepelt, Gaál Zsóka női nagymester, és az első fordulón nem jutott túl.

Formátum A verseny hétfordulós egyenes kieséses rendszerben zajlott, az elődöntők vesztesei bronzmérkőzést játszottak. Az első 21 kiemelt játék nélkül jutott tovább az első fordulóból. A mérkőzések két klasszikus játszmából és a szükséges rájátszásból álltak. Az időkorlátok a következők voltak:

2 klasszikus időbeosztású játszma: 90 perc + 30 perc (a 40. lépés után) + 30 másodperc bónuszidő lépésenként, az 1. lépéstől kezdve 2 rapid játszma (ha a mérkőzés döntetlen): 25 perc + 10 másodperc bónuszidő 2 rapid játszma (ha a mérkőzés döntetlen): 10 perc + 10 másodperc bónuszidő 2 villámparti (ha a mérkőzés döntetlen): 5 perc + 3 másodperc bónuszidő 2 villámparti (ha a mérkőzés döntetlen): 3 perc + 2 másodperc bónuszidő. Ha a mérkőzés továbbra is döntetlen volt, további egy játékra került sor, ahol sorsolták a világos színt. Ha a játszma döntetlen lett, akkor váltott színnel a játékosok addig játszottak, míg el nem dőlt a meccs kimenetele.

A torna időtartama Minden forduló három napig tartott: kettő a klasszikus időkorlátos játékokhoz, és egy harmadik, ha szükséges volt, a rájátszáshoz. Az 1-3. forduló július 6. és 14. között zajlott; július 9-e pihenőnap volt. A 4-6. forduló július 16. és 24. között került megrendezésre; július 25-e pihenőnap volt. Az utolsó, döntő forduló és a harmadik helyért folyó mérkőzések július 26. és 28. között zajlottak.

Díjazás A teljes díjalap amerikai dollár, a győztes 50 000 dollárt kapott. +A díjak amerikai dollárbanEredményDíjakÖsszesen1. forduló43 × 3750161 2502. forduló32 × 5000160 0003. forduló16 × 6750108 0004. forduló8 × 950076 0005. forduló4 × 14 00056 0004. helyezett1 × 20 00020 0003. helyezett1 × 25 00025 000Döntős1 × 35 00035 000Győztes1 × 50 00050 000Összesen691 250

Résztvevők A részvételre jogosultak

WWCC: A női sakkvilágbajnok (2025. június 1-jén) WWC: A 2023-as női sakkvilágkupa első négy helyezettje U20: A 2024-es lány junior világbajnok 54 fő a kontinens- és zónaversenyekről Európa (13+8 fő): 2024-es (E24, 10 fő) és 2025-ös (E25, 11 fő) női Európa-bajnokság Amerika (3+7 fő): Kontinensbajnok 2024 (AM24, 1) és 2025 (AM25, 1); Zónaversenyek 2024: 2.1 (Z2.1, 2) és 2.2 (Z2.2, 1); Zónaversenyek 2025: 2.3.1 (Z2.3.1, 1), 2.3.2 (Z2.3.2, 1), 2.3.3 (Z2.3.3, 1), 2.4 (Z2.4, 1) és 2.5 (Z2.5, 1) Ázsia (Óceániával) (20 fő): 2025-ös Ázsia-bajnokság (AS25, 1 fő); 2024-es zónaversenyek: 3.7 (Z3.7, 4) és 3.8 (Z3.8, 3); 2025-ös zónaversenyek: 3.1 (Z3.1, 1), 3.2 (Z3.2, 1), 3.3 (Z3.3, 1), 3.4 (Z3.4, 3), 3.5 (Z3.5, 4) és 3.6 (Z3.6, 1) Afrika (3 fő): 2024-es (AF24, 1 fő) és 2025-ös (AF25, 2 fő) női Afrika-bajnokság R: a legmagasabb értékszámmal rendelkezők a 2025. júniusi női világranglistán (5 fő) 35 versenyző a 2024-es sakkolimpia női versenyén legjobban szereplő országok nemzeti szövetségeinek jelölése alapján PN: a Nemzetközi Sakkszövetség elnökének 2 jelöltje ON: a rendező jelöltje C: 4 fő a kontinenselnökök javaslata alapján

Visszalépők és helyettesítéseik , 2580 (WWCC) → , 2492 (R) , 2633 (R) → , 2505 (R) , 2509 (R) → , 2481 (R) , 2291 (AM24) → , 2278 (AM24) , 2400 (E24) → , 2468 (E24) , 2449 (FN) → , 2325 (FN) (FN) → Anna Suhman (FIDE), 2413 (PN)

Résztvevők listája A versenyzők a 2025. júliusi világranglistán elfoglalt helyük alapján kaptak sorsolási számot.

Az alábbi lista ismerteti a kvalifikációt szerzett, illetve a visszalépések utáni helyettesítések eredményeként a tornán indulásra jogosult versenyzők névsorát. A nevek mellett a zárójelben levő rövidítés az „A részvételre jogosultak” szakaszban felsorolt kvalifikáció típusát jelzi. A résztvevők neve utáni rövidítés a címükre utal, ez lehet nagymester (GM), nemzetközi mester (IM), FIDE-mester (FM), női nagymester (WGM), női nemzetközi mester (WIM), női FIDE-mester (WFM), női mesterjelölt (WCM) vagy cím nélküli.

Sorsolási tábla 1–4. fordulók 1. csoport

2. csoport

3. csoport

4. csoport

5. csoport

6. csoport

7. csoport

8. csoport

5–7. fordulók

Jegyzetek

Források

A 2025-ös női világkupa szabályzata

Kategória:Sakkvilágkupák világkupa Kategória:Grúzia sportélete