A 2025-ös UEFA-bajnokok ligája-döntő az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 33., jogelődjeivel együttvéve a 70. döntője volt. A döntőt 2025. május 31-én rendezték a németországi Münchenben található Allianz Arénában, a francia Paris Saint-Germain és az olasz Internazionale között.
A mérkőzést a Paris Saint-Germain nyerte meg 5–0-ra, megszerezve ezzel első BEK/BL-trófeáját, és ezzel a Marseille 1993-as sikere után a második francia klub lett, amely megnyerte a sorozatot. Ez volt az európai kupadöntők történetének legnagyobb különbségű győzelme, és az öt rúgott gólt csak a Real Madrid 1960-ban szerzett hét találata múlta felül a BL-döntők történetében. Ezzel a Paris Saint-Germain története első triplázását hajtotta végre, ami egyben az első francia klubok történetében is. Luis Enrique a második olyan edző lett Pep Guardiola után, aki kétszer is triplázni tudott a csapatával.
Győztesként a Paris Saint-Germain jogot szerzett arra, hogy megmérkőzzön a 2024–25-ös UEFA Európa-liga győztesével, a Tottenham Hotspurrel a 2025-ös UEFA-szuperkupában, valamint automatikusan kvalifikálta magát a 2025-ös FIFA Interkontinentális Kupára és a 2029-es FIFA-klubvilágbajnokságra. Ez a mérkőzés volt egyben Simone Inzaghi utolsó találkozója az Internazionale vezetőedzőjeként, mivel három nappal a döntő után közös megegyezéssel távozott posztjáról.
Háttér A Paris Saint-Germain története során másodszor jutott be a bajnokok ligája döntőjébe, először a 2020-as finálé óta, amikor a Bayern Münchentől szenvedtek vereséget. Ez volt az ötödik európai kupadöntőjük: korábban kétszer is bejutottak az kupagyőztesek Európa-kupája fináléjába egymást követő években – 1996-ban 1–0-ra legyőzték a Rapid Wient, majd 1997-ben ugyanilyen arányban szenvedtek vereséget a Barcelonától. A klub a KEK győzelmének köszönhetően az egyik résztvevője lehetett az 1996-os UEFA-szuperkupának, ahol összesítésben 9–2-re alulmaradtak a Juventusszal szemben. A PSG arra készült, hogy története során először megnyerje a bajnokok ligáját, és ezzel az 1993-as Marseille után a második francia klubként hódítsa el a trófeát – ráadásul az akkori döntőhöz hasonlóan ezt is Münchenben rendezték. A csapat emellett az első francia klub lehetett, amely triplázást hajt végre, miután megnyerte a Ligue 1-et és a Coupe de France-t. A szezon elején már begyűjtötték a Trophée des Champions-t, így esélyük volt az általuk megnyerhető összes trófea megszerzésére. Vezetőedzőjük, Luis Enrique egy újabb triplázásra hajtott, miután a 2014–15-ös szezonban már sikerült neki a Barcelona csapatával. A cím elhódításával ő lett a második edző, aki két különböző alkalommal is triplázni tudott – az első Pep Guardiola volt, aki ezt a Barcelonával (2008–09) és a Manchester Cityvel (2022–23) tudta elérni. Luis Enrique emellett a hetedik olyan edző lett, aki két különböző klubbal is megnyerte a BEK-et vagy a Bajnokok Ligáját.
Ez volt az Internazionale történetének tizenharmadik európai kupadöntője és hetedik BEK/bajnokok ligája-döntője. Korábban három alkalommal hódították el a trófeát: 1964-ben 3–1-re győzték le a Real Madridot, 1965-ben hazai pályán 1–0-ra a Benficát, majd 2010-ben 2–0-ra a Bayern Münchent, akkor a cím elnyerése triplázást jelentett. Emellett három döntőt el is veszítettek: 1967-ben 2–1-re a Celtic ellen, 1972-ben 2–0-ra az Ajax ellen, valamint 2023-ban 1–0-ra a Manchester City ellen – mindhárom alkalommal az ellenfél triplázást ünnepelhetett. Az Inter öt UEFA-kupa/UEFA Európa-liga döntőben is szerepelt: a győztes oldalon álltak 1991-ben, 1994-ben és 1998-ban, míg 1997-ben és 2020-ban vereséget szenvedtek. Résztvevői voltak a 2010-es UEFA-szuperkupának is, ahol 2–0-ra kikaptak az Atlético Madridtól. Az Internazionale volt a legutóbbi olasz klub, amely megnyerte a bajnokok ligáját. 2010 óta csak egy másik olasz csapat – a rivális Juventus – jutott döntőbe, ám 2015-ben és 2017-ben is vereséget szenvedett. Simone Inzaghi első edzőként szerzett európai címére hajtott, pályafutása második nemzetközi trófeájára – a Lazio játékosaként 1999-ben megnyerte Manchester United elleni UEFA-szuperkupát. Középpályásuk, Henrih Mhitarján arra készült, hogy a tizenegyedik játékos legyen, aki mindhárom európai kupasorozatot megnyerte, és az első, aki ezt három különböző klubbal éri el: korábban az Európa-ligát a Manchester Uniteddel (2016–17), a Konferencia Ligát pedig a Romával (2021–22) nyerte meg.
A két klub sosem találkozott tétmérkőzésen, de öt felkészülési mérkőzést már játszottak egymás ellen.
Ez volt az első bajnokok ligája-döntő 2004 óta (akkor a Porto győzte le a Monacót), amelyben nem szerepelt angol, spanyol vagy német klub.
Előző döntők Megjegyzés: a torna elnevezése 1992-ig bajnokcsapatok Európa-kupája, 1993-tól UEFA-bajnokok ligája volt. CsapatAz ezt megelőző döntős szereplések évszámai (vastagon szedve a győztes évek) Paris Saint-Germain1 (2020) Inter Milan6 (1964, 1965, 1967, 1972, 2010, 2023)
Helyszín
Ez volt a második UEFA-bajnokok ligája-döntő, amelyet a müncheni Allianz Arénában rendeztek; az elsőt 2012-ben tartották. Összességében ez volt az ötödik BEK/bajnokok ligája-döntő, amelyre Münchenben került sor, a korábbi három (1979, 1993 és 1997) az Olimpiai Stadionban zajlott. A Münchenben rendezett előző négy döntő mindegyikében egy új győztest avattak: a Nottingham Forest 1979-ben, a Marseille 1993-ban, a Borussia Dortmund 1997-ben, és a Chelsea 2012-ben nyerte el először a legrangosabb európai kupát. Ez volt a kilencedik alkalom, hogy Németország adott otthont a BEK/bajnokok ligája-döntőjének – korábban Stuttgartban rendezték a finálét 1959-ben és 1988-ban, Gelsenkirchenben 2004-ben, Berlinben pedig 2015-ben. Ezzel Németország beérte Olaszországot és Angliát, amelyek szintén kilenc döntőnek adtak otthont. Az Allianz Aréna korábban a 2006-os világbajnokság mérkőzéseinek is helyszíne volt, továbbá házigazdája volt a 2020-as Európa-bajnokság és 2024-es Európa-bajnokság egyes mérkőzéseinek is.
Helyszínválasztás 2021. július 16-án az UEFA Végrehajtó Bizottsága bejelentette, hogy a 2023-as UEFA-bajnokok ligája-döntőt az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban rendezik meg München helyett. Ennek oka az volt, hogy Isztambul korábban kétszer is elvesztette a finálé rendezési jogát a COVID–19 világjárvány miatt. Eredetileg a 2020-as döntőt rendezték volna ott, ám azt Lisszabonba helyezték át, és a rendező városokat egy évvel eltolták, így Isztambul kapta volna meg a 2021-es finálét. Azonban néhány héttel a mérkőzés előtt a 2021-es döntőt is áthelyezték Portóba az utazási korlátozások miatt.
Münchent eredetileg a 2022-es finálé helyszíneként jelölte ki az UEFA Végrehajtó Bizottsága 2019. szeptember 24-i ljubljanai ülésén. Az frissített tervek szerint a város végül a 2023-as döntőt rendezte volna. Azonban Isztambul csak 2023-ban tudott rendezni, így München csak 2025-re kapta meg a finálé rendezési jogát.
Út a döntőig Megjegyzés: az eredmények a döntősök szempontjából értendőek (H: hazai pályán; I: idegenben). Paris Saint-GermainSzakasz Inter MilanEllenfélEredményAlapszakaszEllenfélEredmény Girona1–0 (H)1. játéknap Manchester City0–0 (I) Arsenal0–2 (I)2. játéknap Crvena zvezda4–0 (H) PSV Eindhoven1–1 (H)3. játéknap Young Boys1–0 (I) Atlético Madrid1–2 (H)4. játéknap Arsenal1–0 (H) Bayern München0–1 (I)5. játéknap RB Leipzig1–0 (H) Red Bull Salzburg3–0 (I)6. játéknap Bayer Leverkusen1–0 (I) Manchester City4–2 (H)7. játéknap Sparta Praha0–1 (I) VfB Stuttgart4–1 (I)8. játéknap Monaco3–0 (H)Bejutott a rájátszásbaVégeredményBejutott a nyolcaddöntőbeEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk.Egyenes kieséses szakaszEllenfélÖssz.1. mérk.2. mérk. Brest10–03–0 (I)7–0 (H)Rájátszás– Liverpool1–1 b. u. 4–10–1 (H)1–0 h. u. (I)Nyolcaddöntő Feyenoord4–12–0 (I)2–1 (H) Aston Villa5–43–1 (H)2–3 (I)Negyeddöntő Bayern München4–32–1 (I)2–2 (H) Arsenal3–11–0 (I)2–1 (H)Elődöntő Barcelona7–63–3 (I)4–3 h.u. (H)
Mérkőzés előtti események bélyegkép|A Linkin Park, a nyitóünnepség fő fellépője A 2025-ös UEFA-bajnokok ligája-döntő grafikai arculatát 2025. január 28-án mutatták be. Április 16-án bejelentették, hogy az amerikai rockegyüttes, a Linkin Park lesz a nyitóünnepség fő fellépője. Május 26-án a német hegedűművész, David Garrett is bekerült a programba: előadta a the White Stripes híres számának, a Seven Nation Army-nak egy átdolgozott változatát a trófeabemutató során, közvetlenül a csapatok pályára lépése előtt.
A mérkőzés A Paris Saint-Germain nagy lendülettel és intenzív letámadással kezdte a mérkőzést. A 12. percben Vitinha egy pontos passzal ugratta ki Douét a tizenhatoson belül, aki az üresen maradt Achraf Hakimit találta meg a hosszú oldalon – a marokkói védő könnyedén a kapuba gurított, megszerezve a vezetést a párizsiaknak. A második gól nyolc perccel később következett: az ellentámadást Willian Pacho akrobatikus mentése az alapvonalról indította el, amelynek végén Ousmane Dembélé helyzetbe hozta Douét a tizenhatos előterében. Doué lövése Federico Dimarco lábán megpattanva becsapta az Inter kapusát Yann Sommert, aki tehetetlenül nézte végig ahogy a labda a hálóba vágódik. Az első félidőben az Internek is voltak lehetőségei a hátrány csökkentésére, de Francesco Acerbi (23') és Marcus Thuram (37') fejese is elkerülte a kaput. A játékrész végén a PSG újabb gólokat szerezhetett volna, de Dembélé (44') és Hvicsa Kvarachelia (45+2') sem tudtak betalálni.
A második félidő első percében a Paris Saint-Germain játékosa, Kvarachelia lövése nem talált kaput. Ezt követően az Inter Milan szabadrúgáshoz jutott Hakan Çalhanoğlu révén, de ez a lövés is célt tévesztett. Az 50. percben Nicolò Barella kezezést reklamált Marquinhos megmozdulásánál, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. Az Inter ezután végrehajtotta a mérkőzés első cseréit: Benjamin Pavard és Dimarco helyére Yann Bisseck és Nicola Zalewski érkezett. Zalewski két perccel a pályára lépése után sárga lapot kapott, miután becsúszva szabálytalankodott Fabián Ruiz ellen. Az 58. percben Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője is sárga lapot kapott reklamálásért. A 61. percben újabb két csere következett az olaszoktól: Mhitarján helyére Matteo Darmian, míg a frissen beállt, de térdsérülést szenvedő Bisseck helyére Carlos Augusto érkezett. Két perccel később a PSG megszerezte harmadik gólját: egy Dembelé–Vitinha kontra végén Doué futott be a tizenhatosra, Vitinha passzát követően a hálóba lőtt. A gólöröm közben levette a mezét, amiért sárga lapot kapott. A 67. percben lecserélték, helyére Bradley Barcola állt be. A 69. percben Marcus Thuram szabálytalankodott Ruizzal szemben, s ezért sárga lapot kapott; négy perccel később Francesco Acerbi is besárgult. Az Inter újabb cserét hajtott végre: Çalhanoğlu helyére Kristjan Asllani érkezett. A 73. percben Kvarachelia megszerezte a PSG negyedik gólját: a grúz játékost Dembelé indította egy remek ütemű passzal, amellyel a balszélső az Inter védelme mögé került már a félpályánál, és higgadtan befejezte az akciót. Három perccel később Thuram nevéhez fűződött az Inter első kaput eltaláló lövése, de ezt Donnarumma könnyedén hárította. A PSG több cserét is végrehajtott: Nuno Mendest Lucas Hernandez váltotta, majd Kvaratskhelia, João Neves és Ruiz helyére Gonçalo Ramos, Warren Zaïre-Emery és Senny Mayulu érkezett. Mayulu mindössze három perccel a beállása után megszerezte a csapat ötödik gólját, a 19 éves játékos éles szögből lőtt a kapuba.
Részletek