Iuri José Picanço Medeiros (Horta, 1994. július 10. –) portugál labdarúgó, csatár.
Pályafutása Klubcsapatokban Sporting Medeiros 2005-ben, 11 évesen csatlakozott a Sporting CP utánpótlásához. Ezután három teljes szezont töltött a tartalékcsapatban a Segunda Ligában, profi debütálására pedig 2012. augusztus 11-én került sor, amikor a 62. percben Filipe Chaby helyére állt be egy 1–0-s idegenbeli vereség alkalmával az UD Oliveirense ellen. Medeirost 2015 januárjában kölcsönadták az FC Aroucának. Január 18-án lejátszotta első mérkőzését a Primeira Ligában, amikor 1–0-s vereséget szenvedtek a Moreirense FC otthonában. Ezt követően két idényen át tartó kölcsönben szerepelt az élvonalban: előbb a Moreirensénél, majd a Boavista FC-nél. Előbbinél 2015. szeptember 25-én szerezte első gólját a bajnokságban, amivel hozzájárult a 2–2-es hazai döntetlenhez az FC Porto ellen, majd 2017. március 12-én duplázott, amivel utóbbi csapata 3–0-ra legyőzte a CS Marítimót. A 2017–18-as szezonra visszatért az Estádio José Alvaladába, Medeiros pedig 2017. augusztus 15-én debütált hivatalos mérkőzésen a Sporting első csapatában, amikor a 0–0-s hazai döntetlen utolsó perceit játszotta az UEFA Bajnokok Ligája selejtezőjében az FC Steaua București ellen. 2018. január 25-én Medeiros kölcsönszerződést írt alá a Genoa CFC-vel 2019 júniusáig, az olasz klub pedig opciót kapott arra, hogy 10 millió euróért véglegesen megszerezze a játékost. Február 5-én debütált a Serie A-ban, amikor 25 percet játszott az SS Lazio ellen. Első gólját új csapatában április 3-án szerezte egy utolsó perces találattal a Cagliari Calcio ellen. 2019. február 3-án Medeiros kölcsönbe csatlakozott a Legia Warszawához.
Nürnberg 2019. július 19-én felbontotta a szerződését a Sportinggal, és négyéves szerződést kötött az 1. FC Nürnbergel. 2019. augusztus 5-én mutatkozott be a Hamburger SV elleni bajnoki mérkőzésen.
Braga 2020. július 28-án kölcsönvette az SC Braga. Első szezonjában megnyerte a portugál kupát. 2021. január 29-én Medeiros súlyos térdszalag-szakadást szenvedett a Taça da Liga mérkőzésén a CD Santa Clara ellen, ami miatt hat hónapra kidőlt. Ennek ellenére hat gólja és öt gólpassza elismeréseként öt évre szóló szerződést kapott; az átigazolási díj 800 000 euró volt, a kivásárlási záradék pedig 30 millió euró. Medeiros gólt szerzett és gólpasszt adott Ricardo Hortának 2022. február 24-én, amikor a Braga fordítani tudott az FC Sheriff Tiraspol elleni UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjében.
En-Naszr 2023. június 23-án Medeiros 3 millió eurós összegért aláírt az En-Naszr-hoz.
Hapóél Beér-Seva 2025. január 23-án írt alá a Hapóél Beér-Sevához. Február 8-án mutatkozott be az FC Asdód ellen, ahol pályára lépése után pár perccel gólt is szerzett. 2025. június 17-én személyes okokra hivatkozva felbontotta a szerződését az izraeli klubbal.
Újpest 2025. július 3-án jelentették be, hogy az Újpest szerződtette.
Válogatottban Medeiros az összes portugál korosztályos válogatottat végigjárta. Két U21-es Európa-bajnokságon vett részt Portugáliával. 2015-ben négyszer lépett pályára csereként az ezüstérmes csapatban.
Statisztika Klubcsapatokban 2025. december 7-i állapot szerint.
KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemz. kupaÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokSporting CP B2012–13100———1002013–143910———39102014–15182———182Összesen6712———6712Arouca (kölcsönben)2014–15173—10—183Összesen173—10—183Moreirense (kölcsönben)2015–162981141—3410Összesen2981141—3410Boavista (kölcsönben)2016–172772110—308Összesen2772110—308Sporting CP2017–1860202110112Összesen60202110112Genoa (kölcsönben)2017–18112———1122018–192010——30Összesen13210——142Legia Warszawa (kölcsönben)2018–1914310——153Összesen14310——1531. FC Nürnberg2019–209020——110Összesen9020——110Braga (kölcsönben)2020–21155413060286Braga2021–22247202111239102022–2330107020404310Összesen69221317121211026En-Naszr2023–242643131—326Összesen2643131—326Hapóél Beér-Seva2024–2510231——133Összesen10231——133Újpest2025–2614211——153Összesen14211——153Karrier összesen3016530917322237078
Sikerei, díjai Klubcsapatokban Sporting CP Portugál ligakupa győztes (1): 2017–18 Braga Portugál kupagyőztes (1): 2020–21 Hapóél Beér-Seva Izraeli kupagyőztes (1): 2024–25
Válogatottban Portugália U21 U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság ezüstérmes (1): 2015
Jegyzetek
Források
Kategória:Élő személyek Kategória:Portugál labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1994-ben született személyek Kategória:A Sporting labdarúgói Kategória:Az Arouca labdarúgói Kategória:A Boavista labdarúgói Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:A Legia Warszawa labdarúgói Kategória:Az 1. FC Nürnberg labdarúgói Kategória:A Braga labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói