A jelzésű regionális autóbuszvonal Salgótarján, Cered, Szilaspogony és Tótújfalupuszta között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Útvonala Az autóbuszvonal Nógrád vármegye megyeszékhelyét és a tőle 30 kilométerre fekvő községet, Salgótarjánt és Szilaspogonyt köti össze, útvonalára fűzve Salgótarján több településrészét, Ceredet, Zabart és alkalmanként Szederkénypusztát is, valamint továbbközlekedik Tótújfalupusztára, Cered külterületére.
Az autóbuszjáratok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Salgótarjánon belül több járat az Óbudai Egyetem salgótarjáni egységétől (korábban Volán-telep) indul. Érintésébe veszik az egykori községet, Zagyvarónát, mely napjainkban a megyeszékhelyhez tartozik.
A ceredi iskolához csak tanítási napokon tesz kitérést autóbusz (az ide betérő autóbuszok helyhiány miatt csak a falu vége után a szlovák államhatárt elhagyva, Tajti külterületén, a kishatár-átkelőhelyen tudnak visszafordulni). Zabar belterületét szinte az összes járat érinti. Az Istenmezejéhez tartozó Szederkénypuszta csak egyetlen délutáni járat által bejárt.
Szilaspogony falván keresztül végállomásuk Tótújfalupuszta, ami Cerednek legnagyobb nyilvántartott külterületének számít.
Közlekedése Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek. A 3022-es buszokkal karöltve biztosítják számos település tömegközlekedését vasút hiányában. A legtöbb busz csak hétköznaponta közlekedik, hétvégente nagyrészt a további autóbuszjáratok vehetőek igénybe műszakváltás idejében.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendSalgótarján, Óbudai Egyetem ➝ Cered, Tótújfalupuszta2 odatanítási napontaSalgótarján, Óbudai Egyetem ⭠ Cered, Fő tér1 visszaSalgótarján, aut. áll. – Cered, Tótújfalupuszta8 pár8 oda, 7 visszatanszünetben munkanaponta4 oda, 5 visszaszabadnaponta3 pármunkaszüneti napontaSalgótarján, aut. áll. ⭠ Zabar, központ1 visszamunkanapontaCered, isk. – Zabar, központ1 pártanítási napontaCered, isk. – Cered, Tótújfalupuszta
Járművek Az autóbuszvonalon kizárólag szóló autóbuszok közlekednek, melyek legtöbbje Credo Econell 12 típusú járműből áll, de megjelennek Classic Ikarusok, Volvo Alfa Localok és Lion’s Classicok is.
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Salgótarján, SVT-Wamsler ||1.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Tanítási naponta 2 járat által nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |2|| <small>végállomás ||3.1 km |align=left| |- |3|| Salgótarján, Salgó út ||4.1 km |align=left| |- |4|| Salgótarján, Kohász Művelődési Központ ||4.8 km |align=left| |- |5|| Salgótarján, Salgói kapu ||5.5 km |align=left| |- |6|| Salgótarján, Újtemető ||6.4 km |align=left| |- |7|| Salgótarján, Pintértelep ||7.1 km |align=left| |- |8|| Salgótarján, erőmű ||8.5 km |align=left| |- |9|| Salgótarján, zagyvarónai elágazás ||8.9 km |align=left| |- |10|| Salgótarján (Zagyvaróna), alsó ||12.6 km |align=left| |- |11|| Salgótarján, Rónarész ||12.9 km |align=left| |- |12|| Salgótarján (Zagyvaróna), telep ||13.8 km |align=left| |- |13|| Salgótarján, szilváskői elágazás ||14.4 km |align=left| |- |14|| Cered, Jókai út ||22.2 km |align=left| |- |15|| <small>vonalközi végállomás ||22.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Tanítási naponta 7 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| <small>vonalközi végállomás ||∫ |align=left| |- |15|| <small>vonalközi végállomás ||22.7 km |align=left| |- |16|| Cered, Petőfi út 44. ||23.4 km |align=left| |- |17|| Cered, major ||24.1 km |align=left| |- |18|| Cered, Füzespuszta ||25.1 km |align=left| |- |19|| Zabar, Szőlőalj||28.6 km |align=left| |- |20|| Zabar, külső ||29.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Tanítási naponta 17; tanszünetben munkanaponta 14; szabadnaponta 9; munkaszüneti naponta 6 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| <small>vonalközi végállomás ||∫ |align=left| |- |20|| Zabar, külső ||29.2 km |align=left| |- |21|| Zabar, szilaspogonyi elágazás ||30.4 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanaponta 1 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Istenmezeje (Szederkénypuszta), italbolt ||∫ |align=left| |- |21|| Zabar, szilaspogonyi elágazás ||30.4 km |align=left| |- |22|| Szilaspogony, alsó ||32.4 km |align=left| |- |23|| Szilaspogony, felső ||33.1 km |align=left| |- |24|| Cered, Hármaskútpuszta ||33.9 km |align=left| |- |25|| Cered, Sótértanya ||34.6 km |align=left| |- |26|| '''<small>végállomás ||35.2 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Nógrád megye autóbusz-közlekedése