A Hazárd megye lordjai: A visszatérés (eredeti cím: The Dukes of Hazzard: Reunion!) 1997-ben bemutott amerikai tévéfilm, az 1985-ben befejezett Hazárd megye lordjai című sorozat folytatása. A filmet Lewis Teague rendezte a sorozatot megalkotó Gy Waldron forgatókönyve alapján. A történet során a Duke fiúk és unokahúguk sok év után visszatérnek Hazárd megyébe, hogy megmentsék nagybátyjuk telkét egy autóverseny révén. A sorozat főbb karakterei mind visszatértek, úgy mint John Schneider, Tom Wopat, Catherine Bach, Denver Pyle és James Best.
A filmet az Amerikai Egyesült Államokban a CBS adta le 1997. április 25-én, Magyarországon először az RTL Klub adta le 2001. március 4-én.2001. március 4-ei tévéműsor a Nemzeti Archívumban A filmhez három évvel később készült egy folytatás Hazárd megye lordjai: Irány Hollywood! címmel, a két produkció pedig egy közös DVD-n került megjelenésre 2008. június 10-én.
Cselekmény Hazárd megyében összejövetelt rendeznek, az erre való készülődésben Jesse Duke összetűzésbe kerül Josephine Maxx-szal, aki perrel próbálja megszerezni a helyi mocsárban található Duke teleket, hogy a helyén vidámparkot építtessen. Jesse állja a sarat a nő ellen, azonban a városiak is ellene vannak, mivel a vidámpark rengeteg munkát adna az ottaniaknak. Ekkoriban térnek vissza Hazárdba a Duke-ok: Bo immár hivatásos versenyző lett; Luke az erdészeti szolgálatnak segít a tűzoltásban; míg Daisy a Duke Egyetemen doktorált ökológiában, és túl van egy keserű váláson is. A fiúk a telek sorsa mellett arról is meglepve értesülnek, hogy immár Rosco P. Coltrane seriff a helyi nagyfőnök, aki Hogg halála után örökölte meg annak birodalmát. Végül egy versenyben próbálják elrendezni a terület sorsát, így 11 év után kiszedik a garázsból a Lee tábornok becenevű Dodge Chargerüket, hogy Bo és Daisy nyerhessenek vele.
Szereplők SzínészSzerepMagyar hangTom Wopat Luke Duke Schnell ÁdámJohn Schneider Bo Duke Bozsó PéterCatherine Bach Daisy Duke Majsai-Nyilas TündeDenver Pyle Jesse Duke Szalai ImreJames Best Rosco P. Coltrane Orosz IstvánBen Jones Cooter Davenport Sonny Shroyer Enos Strate Juhász GyörgyRick Hurst Cletus Don Williams Mesélő Gary Hudson Riker Cynthia Rothrock Bertha Jo Stella Stevens Mama Maxx Daniel Anderson Buzz Travis McKenna Bubba
Készítése 1996. februárjában a The Nashville Network (TNN) elkezdte újraadni a Hazárd megye lordjai sorozatot, ami sikeres nézettségi adatokat hozott. 1996. novemberében már egy tervezni kezdtek egy újraegyesülős filmet, a Bo-t játszó Schneider szerint azonban már évek óta tervben volt egy ilyen film készítése, azonban eddig minden kísérlet sikertelenül járt. A filmhez a sorozat alkotója, Gy Waldron írta meg a forgatókönyvet és vezető producerként is részt vett az elkészítésében. Waldron eredetileg már három évvel a sorozat befejezése után, 1988-ban megírta a film első változatát, a korai változatokban foglalkoztak volna az idő múlásával és beledolgozták volna Hogg, a Főnök halálát, az őt játszó Sorrell Booke 1994-es halálára reflektálva.
A filmet Los Angelsben kezdték forgatni, azonban a forgatás kezdetekor a Jesse bátyót játszó Denver Pyle jelentősen lefogyott, rövidre volt vágva a haja és le volt borotválva a szakálla. A készítők így kövérjelmezt, műszakállt és kócos, fehér műhajat adtak rá, hogy ismét a karakterre hasonlítson. Pyle rendkívüli fogyását annak tudták be, hogy tüdőrákkal küzdött, ami miatt ez a film volt az utolsó elkészült produkciója az 1997. december 25-ei haláláig.
A Narrátor szerepére ezúttal nem tért vissza Waylon Jennings és a sorozat általa szerzett főcímdalát se játszották be a filmben, helyette a countryénekes Don Williams vállalta a film mesélőjének szerepét. A kaszkadőrmutatványokat Paul Baxley felügyelte, a forgatáshoz pedig több, az eredeti sorozathoz használt Dodge Chargert is felhasználtak. A filmben Cooter Davenportot, aki a sorozatban a Hazárd megyei szerelő volt, már kongresszusi képviselőként ábrázolják, ettek reflektálva arra, hogy az őt játszó Ben Jones a sorozat után, 1989 és 1993 között ténylegesen képviselő volt. A filmet a sorozat korábban elhunyt stábtagjainak ajánlották, köztük Phil Mandelkernek, Sorrell Booke-nak (aki a stáblistán tévesen Sorrelnak volt említve), Paul Picardnak és Jim Mohlmannak.
Jegyzetek
További információk
Kategória:1997 filmjei Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Amerikai televíziós filmek Kategória:Los Angelesben forgatott filmek Kategória:Televíziós sorozaton alapuló filmek