Nicola Sacco (Torremaggiore, 1891. április 22. – Charlestown, 1927. augusztus 23.) és Bartolomeo Vanzetti (Villafalletto, 1888. június 11. – Charlestown, 1927. augusztus 23.) olasz bevándorlók és anarchisták voltak, akiket vitatott módon ítéltek el Alessandro Berardelli és Frederick Parmenter, egy őr és egy bérszámfejtő meggyilkolásáért, a Slater and Morrill cipőgyár 1920. április 15-i fegyveres rablása során a massachusettsi Braintree-ben, az Egyesült Államokban. Hét évvel később a Charlestown állami börtönben villamosszékben végezték ki őket. A legtöbb történész igazságtalannak tartja az elítélésüket a bevándorlókkal és a radikálisokkal szembeni előítélet miatt.
Néhány órás tanácskozás után 1921. július 14-én az esküdtszék Saccót és Vanzettit első fokon gyilkosság vádjával elítélte, és az eljáró bíró halálra ítélte őket. Az olaszellenesség, a bevándorló- és anarchistaellenes elfogultság gyanú szerint nagyban befolyásolta az ítéletet. Ezután fellebbezések sorozata következett, amelyeket nagyrészt a Sacco és Vanzetti Védelmi Bizottság finanszírozott. A fellebbezéseket visszavont tanúvallomásokra, ellentmondásos ballisztikai bizonyítékokra, az esküdtszék vezetője által a tárgyalás előtt tett előítéletes nyilatkozatra és a rablás egyik állítólagos résztvevőjének vallomására alapozták. Webster Thayer bíró az összes fellebbezést elutasította, és később a Massachusetts-i Legfelsőbb Bíróság is elutasította. 1926-ra az ügy világszerte figyelmet keltett. Ahogy a per részletei és a férfiak feltételezett ártatlansága ismertté váltak, Sacco és Vanzetti a modern történelem egyik legnagyobb ügyének középpontjába került. 1927-ben Észak-Amerika és Európa minden nagyobb városában, valamint Tokióban, Sydneyben, Melbourne-ben, São Paulóban, Rio de Janeiróban, Buenos Airesben, Dubaiban, Montevideóban, Johannesburgban és Aucklandben is tüntetéseket tartottak az érdekükben.Jornal Folha da Manhã, segunda-feira, 22 de agosto de 1927.
Híres írók, művészek és tudósok kegyelemért vagy új eljárásért folyamodtak. Felix Frankfurter, a Harvard jogászprofesszora és a Legfelsőbb Bíróság későbbi bírája egy széles körben olvasott Atlantic Monthly-cikkben érvelt ártatlanságuk mellett, amelyet később könyv formájában is kiadtak. Még az olasz fasiszta diktátor, Benito Mussolini is meg volt győződve ártatlanságukról, és megpróbált nyomást gyakorolni az amerikai hatóságokra, hogy engedjék szabadon őket. A kivégzésükre 1927 áprilisában került volna sor, ami felgyorsította a felháborodást. A kegyelmüket sürgető táviratok tömeges beáramlására reagálva Alvan T. Fuller massachusettsi kormányzó háromtagú bizottságot nevezett ki az ügy kivizsgálására.Alvan T. Fuller (1878. február 27. – 1958. április 30.) amerikai üzletember, politikus, műgyűjtő és filantróp. Hetekig tartó titkos tanácskozás után, amelynek során a bíró, az ügyvédek és számos tanú meghallgatására is sor került, a bizottság fenntartotta az ítéletet. Saccót és Vanzettit 1927. augusztus 23-án, éjfél után kivégezték a villamosszékben.
A kivégzéseket követő nyomozások az 1930-as és 1940-es években is folytatódtak. A férfiak leveleinek közzététele, amelyek ékesszóló ártatlansági nyilatkozatokat tartalmaztak, felerősítette a közvéleményben a jogtalan kivégzésükbe vetett hitet. Egy 1961-ben elvégzett ballisztikai vizsgálat azonban bebizonyította, hogy a Saccónál talált pisztolyt valóban a gyilkosságok elkövetéséhez használták. 1977. augusztus 23-án — a kivégzések 50. évfordulóján — Michael Dukakis, Massachusetts állam kormányzója kiáltványt adott ki, amelyben kijelentette, hogy Saccót és Vanzettit igazságtalanul ítélték el, és hogy „minden szégyent örökre el kell törölni a nevükről”. A kiáltvány azonban nem tartalmazott kegyelmet.
Háttér Sacco cipész és éjjeliőr volt, 1891. április 22-én született Torremaggiore-ban, Foggia tartományban, Apulia régióban (olaszul: Puglia), Olaszországban, és tizenhét éves korában vándorolt ki az Egyesült Államokba.The New York Times, March 5, 1922 Az emigráció előtt — egy börtönben küldött levele szerint — Sacco apja szőlőjében dolgozott, gyakran aludt kint a mezőn éjszaka, hogy az állatok ne pusztítsák el a termést.Groff, B. (2019) Analysis: Selected prison letters of Nicola Sacco. Salem Press Encyclopedia. Vanzetti halárus volt, aki 1888. június 11-én született Villafallettóban, Cuneo tartományban, Piemont régióban. Mindketten 1908-ban hagyták el Olaszországot az Egyesült Államokba tartva, bár egy 1917-es sztrájkig nem találkoztak.
Vélhetőleg a férfiak Luigi Galleani, egy olasz anarchista követői voltak, aki forradalmi erőszakot, többek között robbantásokat és merényleteket támogatott.Luigi Galleani (1861. augusztus 12. – 1931. november 4.) olasz felkelő anarchista és kommunista volt. Galleani kiadta a Cronaca Sovversiva (Felforgató Krónika) című folyóiratot, amely az erőszakos forradalmat szorgalmazta, valamint egy bombakészítési kézikönyvet, a La Salute è in voi! (Az üdvösség bennetek van!) című könyvet. Abban az időben az olasz anarchisták — különösen a galleanista csoportA galleanisták (olaszul: Galleanisti) Luigi Galleani olasz bevándorló felkelő anarchista követői vagy támogatói. — az Egyesült Államok kormánya veszélyes ellenségeinek listáján az első helyen szerepeltek.Avrich, Paul, Sacco and Vanzetti: The Anarchist Background, Princeton NJ: Princeton University Press, (1996), p. 134 1914 óta a galleanistákat több erőszakos merénylet és merényletkísérlet, köztük egy tömeges mérgezési kísérlet gyanúsítottjaiként azonosították.The New York Times: "Chicago Anarchists Held in Poison Plot", February 14, 1916 , accessed July 12, 2010Avrich, Paul, Sacco and Vanzetti: The Anarchist Background, Princeton NJ: Princeton University Press, (1996), p. 98Anonimi Compagni (Anonymous Fellow Anarchists), Un Trentennio di Attività Anarchica, 1914–1945, Edizioni L'Antistato, Cesena (1953) (reprinted 2002), pp. 195–197 A Cronaca Sovversiva kiadását 1918 júliusában elfojtották, és a kormány 1919. június 24-én deportálta Galleanit és nyolc legközelebbi munkatársát.
Más galleanisták három évig aktívak maradtak, közülük 60-an időnként erőszakos kampányt folytattak amerikai politikusok, bírák és más szövetségi és helyi tisztviselők ellen, különösen azok ellen, akik támogatták az idegen radikálisok kitoloncolását. A több tucatnyi erőszakos cselekmény között volt Alexander Mitchell Palmer főállamügyész otthonának felrobbantása 1919. június 2-án. Ebben az incidensben Carlo Valdinocci, a Cronaca Sovversiva egykori szerkesztője meghalt, amikor a Palmer számára szánt bomba a szerkesztő kezében felrobbant. Ezen és több más éjféli robbantás helyszínén is találtak radikális röpiratokat „Egyszerű szavak” címmel, „Az anarchista harcosok” aláírással.
Több galleanista társát gyanúsították meg vagy hallgatták ki a robbantásos incidensekben játszott szerepükről. Két nappal Sacco és Vanzetti letartóztatása előtt egy Andrea Salsedo nevű galleanista a New York-i 15 Park Row 14. emeletén lévő, az amerikai igazságügyi minisztérium nyomozóhivatalának (BOI — Bureau of Investigation) irodáiból a halálba zuhant. Salsedo a brooklyni Canzani nyomdában dolgozott, ahová a szövetségi ügynökök az „Egyszerű szavak” (Plain Words) szórólapot visszavezették.McCormick, Charles H., Hopeless Cases, The Hunt For The Red Scare Terrorist Bombers, Lanham, Maryland: University Press of America, pp. 60–61. Idézet: „Elia azt állítja, hogy mélyen aludt, amikor Salsedo állítólag kimászott az ablakon, tőle néhány méterre, majd csendben a végtelenbe ugrott. Azt sem hallotta, hogy az ügynökök berohantak a szobájába, hogy megtudják, mi történt; hangosan horkolt, amikor beléptek.”
Roberto Elia, egy New York-i nyomdásztárs és bevallott anarchistaTejada, Susan, In Search of Sacco and Vanzetti: Double Lives, Troubled Times, and the Massachusetts Murder Case that Shook the World, Boston: Northeastern University Press, 2012; , p. 117 később a vizsgálat során vallomást tett, és azt vallotta, hogy Salsedo öngyilkos lett, mert félt, hogy elárulja a többieket. Ő magát az „erősnek” állította be, aki ellenállt a rendőrségnek.David Felix, Protest: Sacco-Vanzetti and the Intellectuals, Bloomington: Indiana University Press (1965), pp. 75–76, 80 Carlo Tresca anarchista író szerint Elia később megváltoztatta a történetét, és azt állította, hogy szövetségi ügynökök dobták ki Salsedót az ablakon.McCormick, Hopeless Cases, p. 60
A rablás
A Slater-Morrill Shoe Company cipőgyár a Massachusetts állambeli Braintree-ben, a Pearl Street-en volt. 1920. április 15-én két férfit kiraboltak és megöltek, miközben a vállalat bérszámfejtését szállították két nagy acélládában a főüzembe. Egyiküket, Alessandro Berardellit — aki biztonsági őr volt — négyszer lőtték meg, amikor a csípőtáskában tartott 38-as kaliberű Harrington & Richardson revolveréért nyúlt; a fegyverét nem találták meg a helyszínen. A másik férfit, Frederick Parmentert — egy számvivő, aki fegyvertelen volt — kétszer lőtték meg: egyszer a mellkasán, másodszor pedig halálos lövést kapott a hátába, amikor menekülni próbált. A rablók lefoglalták a bérszámfejtő dobozokat, és egy lopott sötétkék Buickkal menekültek el, amelyben több másik férfi is utazott.
Miközben az autót Michael Codispoti vezette el, a rablók vadul lövöldöztek a közelben lévő vállalati dolgozókra.Reed, Barry C. (1960). "The Sacco-Vanzetti Case: The Trial of the Century". American Bar Association Journal. 46 (8): 867–869. ISSN 0002-7596. JSTOR 25721262 A halottkém jelentése és az azt követő ballisztikai vizsgálat kimutatta, hogy a meggyilkolt férfiak testéből kivett hat golyó .32-es automata (ACP) kaliberű volt. E .32-es kaliberű lövedékek közül ötöt egyetlen félautomata pisztolyból, egy .32-es kaliberű Savage Model 1907-esből lőttek ki, amely különösen keskeny barázdájú, jobbra csavart huzagolású csővel rendelkezett.Watson, Bruce, Sacco and Vanzetti: The Men, the Murders, and the Judgment of Mankind, p. 127 Berardelli holttestében két golyót találtak.Anderson, Terence, Schum, David A., and Twining, William L., Analysis of Evidence, 2nd ed., Cambridge University Press, (2005), p. 22Watson, Bruce, p. 127 A gyilkosság helyszínén négy .32-es automata réz töltényhüvelyt találtak, amelyeket három cég egyike gyártott: Peters, Winchester vagy Remington. A Winchester töltényhüvely egy viszonylag elavult lőszerből származott, amelynek gyártását néhány évvel korábban beszüntették. Két nappal a rablás után a rendőrség megtalálta a rablók Buickját; a közelben több 12-es kaliberű puska töltényhüvelyt találtak a földön.
Letartóztatások és vádemelés
Egy korábbi (sikertelen) rablási kísérlet egy másik cipőgyári bérszámlára 1919. december 24-én történt a Massachusetts állambeli Bridgewaterben, négy olaszként azonosított személy által, akik egy autóval menekültek a West Bridgewaterben lévő Cochesettbe. Az L.Q. White cipőgyár szállító teherautója dolláros bérlistát vitt a sofőrrel, a bérszámfejtővel és egy rendőrtiszttel. A támadók egy személygépkocsiban próbálták meg eltéríteni a teherautót, az egyik rabló pisztolyt, a másik pedig duplacsövű sörétes puskát használt.Elman "Fired in Anger" p.414 A rendőrség feltételezése szerint olasz anarchisták követték el a rablásokat, hogy tevékenységüket finanszírozzák. Michael E. Stewart, Bridgewater rendőrfőnöke azt gyanította, hogy az ismert olasz anarchista, Ferruccio Coacci is érintett. Stewart rájött, hogy Mario Buda (más néven „Mike” BodaMario Buda (1883–1963) olasz anarchista volt, aki az 1910-es évek végén aktív tagja volt a militáns amerikai galleanista mozgalomnak, és leginkább az 1920-as Wall Street-i robbantás valószínű elkövetőjeként ismert, amelyben 40 ember halt meg és több százan megsebesültek.) Coaccival élt együtt.Avrich, Paul, Anarchist Voices: An Oral History of Anarchism in America, AK Press, (2005), Interview of Charles Poggi, pp. 132–133