A Liverpool FC 2025–2026-os szezonja a csapat 134. idénye volt a csapat fennállása óta, sorozatban 63. az angol első osztályban. A szezon 2025. július 13-án kezdődött felkészülési mérkőzésekkel, és 2026. május 24-én ért véget. A csapat a szezonban nem nyert trófeát, a bajnokság és a hazai kupák (FA-kupa, Ligakupa, illetve Szuperkupa) mellett az UEFA-bajnokok ligájában vett részt.

A szezont több meghatározó játékos nélkül kezdte a csapat: Trent Alexander-Arnold védő a Real Madridba izagolt, Luis Díaz szélső a Bayern Münchenbe, Darwin Núñez csatár az el-Hilálhoz, valamint Caoimhín Kelleher cserekapus a bajnokságban szereplő Brentfordhoz. Diogo Jota portugál támadó 2025. július 3-án autóbalesetben elhunyt, az általa viselt 20-as mezszámot visszavonultatták minden szinten.

Az első tétmérkőzés az angol szuperkupa-döntő (Community Shield) volt augusztus 10-én, ahol a Premier League bajnokaként a 2025-ös FA-kupagyőztes Crystal Palace ellen 2–2-es döntetlent követően 2–3-ra elvesztették a tizenegyespárbajt.

A bajnokságban (Premier League) tehát címvédőként szerepeltek; az utolsó, 38. fordulót követően 60 ponttal az 5. helyen végeztek a bajnok Arsenal, valamint a Manchester City, a Manchester United és az Aston Villa mögött, ezzel megszerezték az utolsó Bajnokok Ligája-indulást érő helyet.

Az angol kupában (FA-kupa, FA Cup) 2026. január 12-én játszottak először, a 3. körben, ahol 4–1-re győztek a harmadosztályú Barnsley ellen. A 4. fordulóban az első osztályú Brighton volt az ellenfél, itt "a Vörösök" 3–0-ra nyertek. Az ötödik körben (nyolcaddöntő) az ellenfél a Wolverhampton Wanderers volt március 6-án. Miután pár nappal korábban 2–1-es vereséget szenvedtek a Wolverhampton otthonában, a kupában ugyanott magabiztos 1–3 lett a végeredmény. A negyeddöntőben a Liverpool ellenfele a Ligakupa-győztes Manchester City volt április 4-én, ahol Manchesterben 4–0-s vereséget szenvedtek, így a kupából kiestek. A Manchester City végül megnyerte az FA-kupa május 16-ai döntőjét.

A ligakupában (EFL Cup/Carabao Cup) két forduló után estek ki a Crystal Palace ellen, 0–3-as meccsel. A Crystal Palace a sorozatban a negyeddöntőig jutott, ahol büntetőket követően (7–8) esett ki a későbbi döntős Arsenal ellen. A Ligakupa győztese még márciusban a Manchester City lett.

Az előző szezon bajnokaként az UEFA-bajnokok ligája (BL) alapszakaszában indulhattak, az alapszakaszban 8 mérkőzése után 6 győzelemmel, 18 ponttal az egyenes továbbjutást érő 3. helyen végeztek, így a nyolcaddöntőkben folytatták a sorozatot. Az ellenfél az alapszakaszból "már ismert" török Galatasaray volt (a Liverpool ősszel, az alapszakaszban 1–0-ra kikapott tőlük idegenben). Március 10-én ismét 1–0-s vereséget szenvedtek Törökországban, de a hazai visszavágón 4–0-ra nyertek, így 4–1-es összesítéssel jutottak a negyeddöntőbe, ahol a francia bajnok és az előző év BL-címvédője, a Paris Saint-Germain várt a csapatra. A negyeddöntő mindkét mérkőzésén 2–0-s PSG-győzelem született, így a Liverpool 0–4-es összesítéssel kiesett a BL-ből. A PSG ezután 6–5-ös összesítésben legyőzte a szezon német bajnokát, a Bayern Münchent és ezzel a május 30-ai, budapesti döntőbe jutott, ahol az újdonsült angol bajnok Arsenal volt az ellenfél (a Liverpoolt is kiejtő PSG megvédte címét, miután 1–1-es rendes játékidő és hosszabbítást követően, tizenegyesekkel 4–3-ra nyert).

Az idény végén búcsúzott a csapattól a korábbi években több rekordot is felállító egyiptomi támadó, Mohamed Szaláh, illetve többek között Andrew Robertson skót balhátvéd, csapatkapitány-helyettes, valamint Ibrahima Konaté francia belső védő, "alapember". Emellett a klub holland vezetőedzőjének, Arne Slotnak május 30-án, két teljes szezon után felmondtak, 5 nappal később pedig bejelentették az új edzőt, aki az előző szezonban a Liverpool mögött végző Bournemouth vezetőedzője, Andoni Iraola lett.

Mezek Gyártó: Adidas Mezszponzorok: 1. Standard Chartered (hivatalos mérkőzéseken) (mellkas) 2. Expedia (bal ujj)

Játékoskeret Utolsó módosítás: 2025. november 9. **A (csak) dőlttel jelzett játékosokat nevezték tétmérkőzésre a szezon során. *A félkövérrel jelzett játékosok pályára is léptek tétmérkőzésen a szezon során.

+ A Liverpool FC 2025–2026-os játékoskerete Név Nemzetiség Poszt Születési idő () (€) Kapusok 1Alisson Beckerkapus1992. október 2. ( éves) 20 000 000 25Giorgi Mamardasvilikapus2000. szeptember 29. ( éves) 30 000 000 28Freddie Woodmankapus1997. március 4. ( éves) 3 500 000 41Pécsi Árminkapus2005. február 24. ( éves) 800 000 74Kornel Misciurkapus2007. április 27. ( éves) Védők 2Joe Gomez közép-/szélső hátvéd1997. május 23. ( éves) 20 000 000 4Virgil van Dijk középhátvéd1991. július 8. ( éves) 23 000 000 5Ibrahima Konaté középhátvéd1999. május 25. ( éves) 60 000 000 6Kerkez Milos balhátvéd2003. november 7. ( éves) 45 000 000 12Conor Bradleyjobbhátvéd2003. július 9. ( éves) 30 000 000 15Giovanni Leoniközéphátvéd2006. december 21. ( éves) 18 000 000 26Andrew Robertsonbalhátvéd, balszélső1994. március 11. ( éves) 18 000 000 30Jeremie Frimpong jobbhátvéd2000. december 10. ( éves) 50 000 000 46Rhys Williamsközéphátvéd2001. február 3. ( éves) 700 000 47Calvin Ramsayjobbhátvéd2003. július 31. ( éves) 2 500 000Középpályások 3Endó Vataruvédekező középpályás1993. február 9. ( éves) 8 000 000 7Florian Wirtzcsatár, támadó középpályás2003. május 3. ( éves) 140 000 000 2025. július 1-jén érkezett a Bayer 04 Leverkusentől 8Szoboszlai Dominikközéppályás, jobbhátvéd2000. október 25. ( éves) 80 000 000 10Alexis Mac Allister középpályás1998. december 24. ( éves) 100 000 000 17Curtis Jonestámadó középpályás2001. január 30. ( éves) 45 000 000 19Harvey Elliottközéppályás2003. április 4. ( éves) 30 000 000 2025. szeptember 1-jétől kölcsönben az Aston Villa FC-nél a szezon végéig 38Ryan Gravenberch támadó/szélső középpályás2002. május 16. ( éves) 75 000 000 42Trey Nyoni középpályás2007. június 30. ( éves) 4 500 000 43Stefan Bajčetić védekező középpályás2004. október 22. ( éves) 9 000 000 53James McConnellközéppályás2004. szeptember 13. ( éves) 2 000 000 2025. szeptember 1-jétől kölcsönben az AFC Ajaxnál 2026 februárjáigTámadók 9Alexander Isak csatár1999. szeptember 21. ( éves) 120 000 000 2025. szeptember 1-jén érkezett a Newcastle United FC-től 11Mohamed Szaláhjobb oldali csatár, jobbösszekötő1992. június 15. ( éves) 50 000 000 14Federico Chiesacsatár1997. október 25. ( éves) 14 000 000 18Cody Gakpo bal oldali csatár, balösszekötő1999. május 7. ( éves) 70 000 000 22Hugo Ekitiké csatár2002. június 20. ( éves) 75 000 000 2025. július 23-án érkezett az Eintracht Frankfurttól 50Ben Doakcsatár, jobbösszekötő2005. november 11. ( éves) 14 000 000 2025. augusztus 18-án távozott az AFC Bournemouth-hoz 73Rio Ngumoha csatár, balszélső2008. augusztus 29. ( éves) 10 000 000

Versenysorozatok Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2026. május 24.

Összegzés Kiírás Statisztikák Kezdő forduló/helyezés Végső forduló/helyezés Mérkőzések dátumai – Első Utolsó Premier League 38 17 9 12 63–53 +10 — 2025.08.15. 2026.05.24. FA-kupa 3 2 0 1 7–5 +6 3. kör negyeddöntő 2026.01.12. 2026.04.04. Ligakupa 2 1 0 1 2–4 –2 3. kör 4. kör 2025.09.23. 2025.10.29. Szuperkupa 1 0 1 0 2–2 0 döntős döntős 2025.08.10. 2025.08.10. Bajnokok Ligája 12 7 0 5 24–13 +11 alapszakasz negyeddöntők 2025.09.17. 2026.04.14.

Bajnokság Tabella

Helyezések fordulónként Forduló 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. Helyszín O I O I O I I O I O I O I O I O I O O EredményGYGYGYGYGYVVVVGYVVGYDDGYGYGYD Helyezés 4. 3. 1. 1. 1. 1. 2. 4. 7. 3. 8. 12. 8. 9. 10. 7. 5. 4. 4. Forduló 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. Helyszín I I O I O O I I O I O I O I O I O I O EredményDDDVGYVGYGYGYVDVGYGYGYVDVD Helyezés 4. 4. 4. 6. 6. 6. 6. 6. 5. 6. 5. 5. 5. 5. 4. 4. 4. 5. 5. Magyarázat O: hazai pálya (otthon), I: idegenbeli mérkőzés

Díjak Premier League-díjak A hónap vezetőedzője (Manager of the Month): Arne Slot: augusztusSlot named Barclays Manager of the Month - premierleague.com A hónap gólja (Goal of the Month): Szoboszlai Dominik: augusztusSzoboszlai makes history with Guinness Goal of the Month award - premierleague.com

A csapat díjai A Liverpool FC hivatalos honlapján a szurkolók online szavazásai alapján ítélik oda.

A hónap játékosa HónapA hónap játékosaJegyzet2025. augusztus Szoboszlai DominikDominik Szoboszlai collects Liverpool's Player of the Month award for August - Liverpool FC2025. szeptember Federico ChiesaFederico Chiesa voted Liverpool's Player of the Month in September - Liverpool FC2025. október Szoboszlai DominikDominik Szoboszlai wins second LFC Player of the Month award of the season - Liverpool FC2025. november Szoboszlai DominikDominik Szoboszlai voted Liverpool's Player of the Month for November - Liverpool FC2025. december Hugo EkitikéHugo Ekitike wins LFC Player of the Month award for December - Liverpool FC2026. január Florian WirtzFlorian Wirtz nominated for Premier League Player of the Month - Liverpool FC2026. február Szoboszlai DominikDominik Szoboszlai wins LFC's Player of the Month for fourth time in 2025-26 - Liverpool FC2026. március Szoboszlai DominikDominik Szoboszlai retains Liverpool's Player of the Month award - Liverpool FC2026. április Mohamed SzaláhMo Salah wins LFC Player of the Month award for April - Liverpool FC2026. májusnem osztják ki

A szezon játékosa A szezon legjobb játékosa (Player of the Season): Szoboszlai Dominik (a szavazatok több mint kétharmadával)Dominik Szoboszlai wins Liverpool's Men's Player of the Season award - Liverpool FC

A hónap gólja HónapGólszerzőGólJegyzet2025. augusztus Szoboszlai Dominik az Arsenal ellen (1–0, Premier League, 2025.08.31.)Dominik Szoboszlai free-kick is August's Premier League Goal of the Month - Liverpool FC2025. szeptember Ryan Gravenberch az Everton ellen (2–1, Premier League, 2025.09.20.)Ryan Gravenberch's derby finish voted Liverpool's Goal of the Month - Liverpool FC2025. október Szoboszlai Dominik az Eintracht Frankfurt ellen (1–5, Bajnokok Ligája, 2025.10.22.)Dominik Szoboszlai wins LFC Goal of the Month for October - Liverpool FC2025. november Alexis Mac Allister a Real Madrid ellen (1–0, Bajnokok Ligája, 2025.11.04.)Alexis Mac Allister claims LFC Goal of the Month for winner v Real Madrid - Liverpool FC2025. december Florian Wirtz a Wolverhampton Wanderers ellen (2–1, Premier League, 2025.12.27.)Florian Wirtz wins LFC Goal of the Month award for December - Liverpool FC2026. január Szoboszlai Dominik a Barnsley ellen (4–1, FA-kupa, 2026.01.12.)Dominik Szoboszlai cup strike wins LFC Goal of the Month - Liverpool FC2026. február Szoboszlai Dominik a Manchester City ellen (1–2, Premier League, 2026.02.08.)Dominik Szoboszlai wins LFC Goal of the Month for February - Liverpool FC2026. március Mohamed Szaláh a Galatasaray ellen (4–0, Bajnokok Ligája, 2026.03.18.)Mohamed Salah's Galatasaray curler voted LFC Goal of the Month - Liverpool FC2026. április Rio Ngumoha a Fulham ellen (2–0, Premier League, 2026.04.11.)Rio Ngumoha wins LFC Goal of the Month for April - Liverpool FC2026. májusnem osztják ki

A szezon gólja A szezon gólja (Goal of the Season): Szoboszlai Dominik az Arsenal ellen (1–0, Premier League, 2025.08.31.)Dominik Szoboszlai's Arsenal free-kick voted Liverpool's Men's Goal of the Season - Liverpool FC 2. helyezett: Szoboszlai Dominik a Manchester City ellen (1–2, Premier League, 2026.02.08.) 3. helyezett: Rio Ngumoha a Newcastle United ellen (3–2, Premier League, 2025.08.25.) 4. helyezett: Mohamed Szaláh a Galatasaray ellen (4–0, Bajnokok Ligája, 2026.03.18.) 5. helyezett: Ryan Gravenberch a Newcastle United ellen (3–2, Premier League, 2025.08.25.) 6. helyezett: Rio Ngumoha a Fulham ellen (2–0, Premier League, 2026.04.11.) 7. helyezett: Mohamed Szaláh a Brentford ellen (2–3, Premier League, 2026.10.25.) 8. helyezett: Szoboszlai Dominik a Barnsley ellen (4–1, FA-kupa, 2026.01.12.)