Markovich Mónika (Budapest, 1982 –) magyar hárfaművész és hárfatanár, kiváló minősítésű diplomáját 2010-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Leginkább kamarazenészként aktív, három albuma jelent meg.

Tanulmányok Zene iránti érdeklődése már kisgyermek korában megmutatkozott, de csak kilencévesen kezdett el hivatalosan zongorázni. 17 éves korában szeretett bele a hárfába, ami olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy rövidesen bekerült a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába. Ez idő alatt 3. helyezést nyert az I. Országos Szakközépiskolai Hárfaversenyen. Három év konzervatóriumi tanulmány után Mónika sikeresen felvételt nyert két intézménybe is: a bécsi Zeneművészeti Egyetemre (Universität für Musik und darstellende Kunst Wien) és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Egy évet Bécsben tanult, majd visszatért Budapestre, ahol a Zeneakadémián Vigh Andreánál folytatta tanulmányait. Zeneakadémistaként több nemzetközi hárfaversenyen indult és számos mesterkurzuson vett részt. Utolsó évét az Erasmus-program ösztöndíjasaként a brüsszeli Királyi Konzervatóriumban (Koninklijk Conservatorium Brussel) végezte.

Diplomakoncertje a Müpa-ban került megrendezésre.

Jegyzetek

Források

Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Magyar hárfások Kategória:Élő személyek