A jelzésű regionális autóbuszvonal Eger, Kerecsend, Füzesabony és Besenyőtelek (– Kömlő) között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Útvonala Az autóbuszvonal Heves vármegye megyeszékhelyét és egyik községét, Egert és Besenyőtelket köti össze, útvonalára fűzve egy várost – Füzesabonyt –, valamint Kerecsendet és Dormándot. Iskolai napokon egy Füzesabonyból induló járat továbbközlekedik Kömlőre.
A járatok Egeren belül a forgalmasabb; azon kívül minden állomáson és megállóhelyen megállnak, köztük fellelhetőek gyorsított járatok is. A megyeszékhelyen a 25-ös főúton Lajosvároson át közlekednek, melyet Kerecsend követ, ahonnan a 3-as főúton haladnak Füzesabonyba, aminek állomását a legtöbb járat érinti. Egy iskolai indítás a II. számú tagiskolához kitérést tesz.
Aztán a 33-as főúton tartózkodnak egészen Besenyőtelekig Dormánd központján át. A kömlői busz a 3212-es mellékúton jut el végállomására.
Közlekedése Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek, míg hétköznapokon és vasárnaponta számos busz indul útjára, addig szombatonként alig 1 járatpár. A legtöbb kocsi Füzesabony és Besenyőtelek között közlekedik, de csonkajáratok indulnak Egri olajmezők–Besenyőtelek és Kerecsend–Füzesabony viszonylatokon is.
Eger és Besenyőtelek kapcsolatát tovább emelik: azonos útvonalon az 1343-as, 3431-es, 3432-es, 3433-as és 3434-es buszok Maklár érintésével az 1346-os, 3431-es és 3436-os buszok.
Eger és Kerecsend között a 3440-es buszok útján haladnak.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendEger, aut. áll. – Besenyőtelek, temető1 visszatanítási naponta, kiv. a hetek utolsó tanítási napján1 pára hetek utolsó tanítási napjántanszünetben munkanapontaEger, aut. áll. ⭠ Füzesabony vá.1 visszamunkanapontaEger, olajmezők ➝ Besenyőtelek, temető1 odatanítási napontaKerecsend, Fő út 60. ➝ Füzesabony, PikopackmunkanapontaFüzesabony, Pikopack – Besenyőtelek, temető5 pártanítási naponta3 oda, 4 visszatanszünetben munkanaponta1 párszabadnapontaFüzesabony vá. – Besenyőtelek, temető3 pártanítási naponta3 oda, 1 visszatanszünetben munkanaponta1 pármunkaszüneti napontaFüzesabony vá. – Kömlő, italbolttanítási naponta
Járművek Az autóbuszvonalon kizárólag szóló autóbuszok közlekednek, melyek többségében Credo EC 12 és Credo Econell 12 járművek. Ezen kívül alkalmanként megjelennek az egykori Agria Volán Ikarus C56-osai, illetve egyes Volvo 7700-as típusok is. Régebben meghatározó buszok voltak a Volvo Alfa Regiók is.
Csatlakozások Füzesabony vasútállomáson – Budapest és Miskolc felé/felől vonatra ().
Megállóhelyei
!colspan=2|Sorszám (↓) ! Megállóhely !colspan=2|Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |colspan=2|0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||colspan=2|0.0 km |align=left| |- |colspan=2|∫|| Eger, színház (↑) ||colspan=2|0.7 km |align=left| |- |colspan=2|1|| Eger vasútállomás, bejárati út ||colspan=2|1.4 km |align=left| – Eger (, ) |- |colspan=2|2|| Eger, Tompa utca ||colspan=2|3.0 km |align=left| |- |colspan=2|∫|| A megállóban tanítási naponta 1 járat tesz megállást.<small>vonalközi végállomás ||colspan=2|6.1 km |align=left| |- |colspan=2|3|| Kerecsend, kertszövetkezet ||colspan=2|7.3 km |align=left| |- |colspan=2|4|| <small>vonalközi végállomás ||colspan=2|13.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Munkanaponta 1 járat által érintett a Füzesabonyi út 75. megálló helyett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=2|∫|| Kerecsend, Fő út 150. ||colspan=2|∫ |align=left| |- |colspan=2|5|| Kerecsend, Füzesabonyi út 75. ||colspan=2|14.6 km |align=left| |- |colspan=2|6|| PusztaszikszóA megállóban egyes járatok nem tesznek megállást. ||colspan=2|18.0 km |align=left| |- |colspan=2|7|| <small>vonalközi végállomás ||colspan=2|20.3 km |align=left| |- |colspan=2|8|| Füzesabony, erősítő üzem ||colspan=2|21.4 km |align=left| |- |colspan=2|9|| Füzesabony vasútállomás, bejárati út ||colspan=2|23.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Tanítási napokon 3 járat által nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=2|10|| <small>vonalközi végállomás ||colspan=2|24.2 km |align=left| – Füzesabony (, , ) |- |colspan=2|11|| Füzesabony vasútállomás, bejárati út ||colspan=2|25.4 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Tanítási napokon 1 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=2|∫|| Füzesabony, II. számú iskola ||colspan=2|∫ |align=left| |- |colspan=2|12|| Füzesabony, tüzép ||colspan=2|26.2 km |align=left| |- |colspan=2|13|| Dormánd, autóbusz-váróterem ||colspan=2|28.5 km |align=left| |- |colspan=2|14|| Besenyőtelek, kisbolt ||colspan=2|30.1 km |align=left| |- |colspan=2|15|| Besenyőtelek, központ ||colspan=2|30.7 km |align=left| |- |colspan=2|∫|| ||colspan=2|31.6 km |align=left| |- ! |16|| <small>vonalközi végállomás ! |31.7 km |align=left| |- |16 !rowspan=2| | Bárczay tanya ||38.3 km !rowspan=2| |align=left| |- |17|| <small>végállomás ||42.2 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése