A jelzésű regionális autóbuszvonal Eger, Kerecsend/Maklár, Tiszanána, Poroszló és Tiszafüred között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Útvonala Az autóbuszvonal Heves vármegye megyeszékhelyét és egyik járásközpontját, Egert és Tiszafüredet köti össze kettő útvonalon, melynek egyikén Kerecsend, Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Kömlő, Tiszanána, Sarud, Újlőrincfalva és Poroszló; másikán Andonaktálya, Nagytálya, Maklár, Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek és Poroszló településeket fűzi útvonalára, alkalmanként kombinálva a kettő utat.
A járatok Egeren belül a forgalmasabb; azon kívül minden állomáson és megállóhelyen megállnak, köztük fellelhetőek gyorsított és céljáratok is. A megyeszékhelyen belül kerecsendi fele Lajosvárost a 25-ös főúton; maklári fele Tihamért érinti a 2501-es mellékúton. egyik része Kerecsend felé közlekedik továbbra is a 25-ösön, majd a 3-as főúton Füzesabonyba. másik része a Kistályai úton halad Andornaktályára, Nagytályára és Maklárra és a 251-es főúton csatlakozik Füzesabonyba.
Egy iskolai indítás a II. számú tagiskolához kitérést tesz.
Később a 33-as főúton tartózkodnak Dormándon és Besenyőtelken át, ahol ismét szétválik a vonalvezetés: a legtöbb busz Kömlő, Tiszanána és Sarud érintésével közutakon folytatja járatát, kisebbik fele a 33-ason marad Poroszlóig. Az üdülőtelepülés után a Tisza-tó mentén jutnak el végállomásukra, a tiszafüredi buszállomásra.
Közlekedése Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek, a legtöbb járat Eger és Besenyőtelek, valamint Sarud között, de csonkajáratok indulnak Tiszanána–Sarud és Poroszló–Tiszafüred viszonylatokon is. Hétvégente több járat is rövidített útvonalon, Poroszlóig ingázik.
Eger és Tiszafüred kapcsolatát tovább emelik: Besenyőtelek–Poroszló között a 33-as főúton az 1343-as buszok Mezőkövesd érintésével az 1344-es, 1447-es és 1468-as buszok.
Eger és Maklár között a 3435-ös; Eger és Kömlő között a 3430-as és 3434-es; Eger és Tiszanána között a 3433-as és 3436-os; Kömlő és Tiszafüred között az 1068-as és 3562-es buszok útján haladnak.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendEger, aut. áll. – Besenyőtelek, temető4 oda, 2 visszatanítási naponta, kiv. a hetek utolsó tanítási napján3 oda, 2 visszaa hetek utolsó tanítási napján2 oda, 1 visszatanszünetben munkanapontaEger, aut. áll. ⭠ Tiszanána, Fő tér1 visszamunkanapontaEger, aut. áll. ⭠ Sarud, kh.1 visszatanszünetben munkanapontaEger, aut. áll. – Sarud, Táncsics út 26.3 oda, 2 visszamunkanaponta1 párszabadnaponta1 visszaa hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti naponEger, aut. áll. – Poroszló vá.3 oda, 2 visszamunkanaponta4 párszabadnaponta2 pármunkaszüneti napontaEger, aut. áll. – Tiszafüred, aut. áll.4 oda, 5 visszatanítási naponta4 pártanszünetben munkanapontaTiszanána, Fő tér ➝ Sarud, Táncsics út 26.1 odatanítási napontaTiszanána, Fő tér – Poroszló vá.1 visszamunkanaponta1 párszabadnapontaTiszanána, Fő tér – Tiszafüred, aut. áll.1 pártanítási naponta1 odatanszünetben munkanapontaSarud, Táncsics út 26. ⭠ Poroszló vá.1 visszaSarud, kh. ➝ Tiszafüred, aut. áll.1 odatanítási napontaPoroszló, posta ➝ Tiszafüred, aut. áll.
Járművek Az autóbuszvonalon kizárólag szóló autóbuszok közlekednek, melyek többségében Credo Econell 12 járművek. Ezen kívül rendszeresen megjelennek Setra S419-esek, Volvo Alfa Regiók is néhány régebbi Credo és Ikarus variáns mellett.
Csatlakozások Füzesabony vasútállomáson – Budapest és Miskolc felé/felől vonatra ().
Megállóhelyei
!colspan=3|Sorszám (↓) ! Megállóhely !colspan=3|Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |colspan=3|0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||colspan=3|0.0 km |align=left| |- |colspan=3|∫|| Eger, színházA megállóban egyes járatok nem tesznek megállást. (↑) ||colspan=3|0.7 km |align=left| |- !rowspan=17| |colspan=2|1|| Eger, Hadnagy utca !rowspan=17| |colspan=2|2.0 km |align=left| |- |colspan=2|∫|| Eger, Homok utca (↑) ||colspan=2|2.6 km |align=left| |- |colspan=2|2|| Eger, ZF Hungária Kft. ||colspan=2|3.4 km |align=left| |- |colspan=2|3|| Eger, SCHÖN KAEV Kft. ||colspan=2|4.0 km |align=left| |- |colspan=2|4|| Eger, Erzsébet-völgy ||colspan=2|4.6 km |align=left| |- |colspan=2|5|| Eger, Kistályai út ||colspan=2|5.4 km |align=left| |- |colspan=2|6|| Andornaktálya, tórét ||colspan=2|5.9 km |align=left| |- |colspan=2|7|| Andornaktálya, iskola ||colspan=2|6.6 km |align=left| |- |colspan=2|8|| Andornaktálya, községháza ||colspan=2|7.6 km |align=left| |- |colspan=2|9|| Andornaktálya, Szent András kápolna ||colspan=2|8.2 km |align=left| |- |colspan=2|10|| Andornaktálya, szociális otthon ||colspan=2|9.0 km |align=left| |- |colspan=2|11|| Nagytálya, Kölcsey Ferenc út 33. ||colspan=2|11.1 km |align=left| |- |colspan=2|12|| Nagytálya, bejárati út ||colspan=2|11.7 km |align=left| |- |colspan=2|13|| Maklár, gyógyszertár ||colspan=2|12.1 km |align=left| |- |colspan=2|14|| Maklár, Templom tér ||colspan=2|12.8 km |align=left| |- |colspan=2|15|| Maklár, régi vasútállomás ||colspan=2|13.4 km |align=left| |- |colspan=2|16|| Maklár, Robert Bosch Kft. körforgalom ||colspan=2|14.4 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=8|Munkanaponta 2 járat által érintett a Robert Bosch Kft. körforgalom megálló helyett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=3|∫|| Maklár, Robert Bosch Kft. ||colspan=3|∫ |align=left| |- |1 !rowspan=8| !rowspan=8| | Eger vasútállomás, bejárati út ||1.4 km !rowspan=8| !rowspan=8| |align=left| – Eger (, ) |- |∫|| Eger, Nagyváradi út (↑) ||2.3 km |align=left| |- |2|| Eger, Tompa utca ||3.0 km |align=left| |- |3|| Eger, olajmezők ||6.1 km |align=left| |- |4|| Kerecsend, kertszövetkezet ||7.3 km |align=left| |- |5|| Kerecsend, Fő út 60. ||13.7 km |align=left| |- |6|| Kerecsend, Füzesabonyi út 75. ||14.6 km |align=left| |- |7|| Pusztaszikszó ||18.0 km |align=left| |- |8||colspan=2|17|| Füzesabony, Pikopack ||20.3 km||colspan=2|19.3 km |align=left| |- |9||colspan=2|18|| Füzesabony, erősítő üzem ||21.4 km||colspan=2|20.4 km |align=left| |- |10||colspan=2|19|| Füzesabony vasútállomás, bejárati út ||23.0 km||colspan=2|22.0 km |align=left| |- |11||colspan=2|20|| Füzesabony vasútállomás ||24.2 km||colspan=2|23.2 km |align=left| – Füzesabony (, , ) |- |12||colspan=2|21|| Füzesabony vasútállomás, bejárati út ||25.4 km||colspan=2|24.4 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=8|Tanítási naponta 1 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=3|∫|| Füzesabony, II. számú iskolaA megállóban tanítási naponta 1 járat csak leszállás céljából áll meg. ||colspan=3|∫ |align=left| |- |13||colspan=2|22|| Füzesabony, tüzép ||26.2 km||colspan=2|25.2 km |align=left| |- |14||colspan=2|23|| Dormánd, autóbusz-váróterem ||28.5 km||colspan=2|27.5 km |align=left| |- |15||colspan=2|24|| Besenyőtelek, kisbolt ||30.1 km||colspan=2|29.1 km |align=left| |- |16||colspan=2|25|| Besenyőtelek, központ ||30.7 km||colspan=2|29.7 km |align=left| |- |17||26 ! | Besenyőtelek, poroszlói elágazás ||31.6 km||30.6 km ! |align=left| |- |colspan=3|∫|| <small>vonalközi végállomás ||colspan=3|∫ |align=left| |- |18||27 !rowspan=7| | Bárczay tanya ||38.3 km||37.3 km !rowspan=7| |align=left| |- |19||28|| Kömlő, italbolt ||42.2 km||41.2 km |align=left| |- |20||29|| Kömlő, Egri út 132. ||43.0 km||42.0 km |align=left| |- |21||30|| Tiszanána, Ballók-tó ||49.3 km||48.3 km |align=left| |- |22||31|| <small>vonalközi végállomás ||50.3 km||49.3 km |align=left| |- |23||32|| Tiszanána, Cserepes ||51.3 km||50.3 km |align=left| |- |24||33|| Sarud, Petőfi út ||57.2 km||56.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=8|Munkanaponta 4 járat által nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |25||34 ! | <small>vonalközi végállomás ||57.9 km||56.9 km ! |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |colspan=8|Tanítási naponta 6; tanszünetben munkanaponta 4; munkaszüneti naponta 0/1 járat által nem érintett. |-bgcolor=#E0B85B |26||35 !rowspan=7| | <small>vonalközi végállomás ||58.8 km||57.8 km !rowspan=7| |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |27||36|| <small>vonalközi végállomás ||59.7 km||58.7 km |align=left| |- |28||37|| Sarud, Petőfi út ||60.4 km||59.4 km |align=left| |- |29||38|| Sarud, Pusztahídvég ||62.1 km||61.1 km |align=left| |- |30||39|| Sarud, Csárda malom ||63.3 km||62.3 km |align=left| |- |31||40|| Újlőrincfalva, Fő út ||64.9 km||63.9 km |align=left| |- |32||41|| Poroszló, Vágóhíd út ||68.6 km||67.6 km |align=left| |- |33||42||26|| Poroszló, Fő út 81. ||69.1 km||68.1 km||47.6 km |align=left| |- |34||43||27|| Poroszló, református templom ||69.9 km||68.9 km||48.4 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=8|Munkanaponta 7; szabadnaponta 10; munkaszüneti naponta 4 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=3|∫|| <small>vonalközi végállomás ||colspan=3|∫ |align=left| |-bgcolor=#E0B85B |colspan=8|Tanítási naponta 6; tanszünetben munkanaponta 7; szabadnaponta 10; munkaszüneti naponta 4 járat által érintett. |-bgcolor=#E0B85B |colspan=3|∫|| <small>vonalközi végállomás ||colspan=3|∫ |align=left| – Poroszló () |- |35||44||28|| Poroszló, Ökocentrum ||70.5 km||69.5 km||49.0 km |align=left| |- |36||45||29|| <small>végállomás ||79.4 km||78.4 km||57.9 km |align=left| – Tiszafüred (, )
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése Kategória:Jász-Nagykun-Szolnok megye autóbusz-közlekedése