Corinne Anita Loos amerikai színésznő, regényíró, drámaíró és forgatókönyvíró. 1912-ben ő lett az első női forgatókönyvíró Hollywoodban, amikor D. W. Griffith felvette a Triangle Film Corporation alkalmazásába. Legismertebb műve az 1925-ös vígjáték, a Gentlemen Prefer Blondes (Szőkék előnyben), az 1939-es The Womenhttps://www.imdb.com/title/tt0032143/ adaptációjának forgatókönyve, valamint Colette Gigi című kisregényének 1951-es Broadway-adaptációja.
Fiatalkora Kaliforniában, Sissonban (ma Mount Shasta) született, Richard Beers LoosRichard Beers Loos (1860. október 4. – 1944. március 6.) amerikai újságíró. és Minerva Ellen „Minnie” (Smith) Loos gyermekeként. Egy nővére volt, Gladys Loos, és egy bátyja, dr. Harry Clifford Loos, aki orvos volt és a Ross-Loos Medical Group társalapítója.
A nevének kiejtéséről Loos így nyilatkozott: „A család mindig a helyes francia kiejtést használta, ami lohse. Én azonban úgy ejtem a nevemet, mintha luce lenne, mivel a legtöbb ember így ejti, és túl nagy fáradság volt kijavítani őket.”Funk. 1936.
Apja alapította a Sisson Mascot című bulvárlapot, amelynek kiadói munkáját nagyrészt édesanyja végezte.Loos. 1966. 1892-ben, amikor Anita három éves volt, a család San Franciscóba költözött, ahol apja megvásárolta a Music and Drama című újságot, anyja által „kicsikart” anyai nagyapjától, felhagyott a zenével, amely iránt nem érdeklődött, és a hetilapot The Dramatic Review-ra keresztelte át, amely tele volt csinos lányok fényképeivel, és a brit Police Gazette formátumát másolta, majd apja románcához vezetett az operaénekesnő Alice Nielsen-nel.
Hatéves korára Anita Loos író akart lenni. San Franciscóban élve apját, egy alkoholistát kísérte izgalmas horgászutakra a mólóra, felfedezte a város alvilági negyedeit (a Tenderloin és a Barbary Coast) és barátságot kötött a helyiekkel. Ez táplálta élethosszig tartó vonzalmát az alantasok és a laza nők iránt.Carey. 1988
Pályafutása 1897–1915: Karrierje kezdete 1897-ben apjuk ösztönzésére Loos és testvére felléptek a Quo Vadis? című színdarabban, amelyet egy San Francisco-i társulat mutatott be. Gladys nyolcéves korában vakbélgyulladásban halt meg, miközben apjuk üzleti úton volt.
Anita továbbra is fellépett a színpadon, ő volt a család kenyérkeresője. Apja pazarló életmódja utolérte őket, és 1903-ban ajánlatot kapott egy San Diegó-i színházi társulat vezetésére. Anita egyidejűleg fellépett apja társulatában és egy másik név alatt egy legitimebb társulatban is.
A San Diego Középiskola elvégzése után Loos kidolgozott egy módszert, amellyel összegyűjtötte a manhattani társasági életről szóló publikált jelentéseket, és elküldte azokat egy New York-i barátjának, aki a barátja neve alatt benyújtotta azokat San Diegóban történő publikálásra. Apja írt néhány egyfelvonásos darabot a társulat számára, és ő is arra ösztönözte Anitát, hogy írjon színdarabokat; Anita megírta a The Ink Well című darabot, amely nagy sikert aratott, és amelyért rendszeres jogdíjat kapott.
1911-ben a színház minden esti előadás után egytekercses filmeket vetített; Anita csak egy rövid tisztelgést tett, majd a színház hátsó részébe rohant, hogy megnézze őket. Első forgatókönyv-kísérletét, a He Was a College Boy címűt, a Biograph Company-nak küldte el, amiért 25 dollárt kapott.Loos. 1974 A The New York Hat című film, amelynek főszereplői Mary Pickford és Lionel Barrymore voltak, és amelyet D. W. Griffith rendezett, Loos harmadik forgatókönyve volt, és az első, amelyet meg is valósítottak. Loos a való életből, többek között a sajátjából merített ihletet a forgatókönyveihez: apja barátait és testvére ismerőseit, valamint a San Diego-i üdülőhelyeken nyaraló gazdag turistákat is felhasználta; végül minden élménye alapanyagul szolgált forgatókönyveihez.
1912-re már eladta forgatókönyveit a Biograph és a Lubin stúdióknak. 1912 és 1915 között 105 forgatókönyvet írt, amelyek közül mindössze négyet nem vittek filmre.Norman. 2007. 200 forgatókönyvet írt, mielőtt először járt volna filmstúdióban.Schmidt. 1917
1915-1917: Hollywood 1915-ben, hogy elkerülje anyja befolyását és ellenkezését a hollywoodi karrierrel kapcsolatban, Loos feleségül ment Frank Pallma Jr., a zenekar karmesterének fiához.Scribners.1998. De Frank pénztelennek és unalmasnak bizonyult – hat hónap után Loos elküldte őt hajtűért, és amíg ő távol volt, összepakolta a bőröndjeit és hazament az anyjához. Ezt követően Minnie átgondolta hollywoodi karrierjével kapcsolatos álláspontját. Anyja kíséretében Anita csatlakozott a hollywoodi filmkolóniához, ahol Griffith a Triangle Film Corporation alkalmazásába vette Loos-t, heti 75 dolláros fizetéssel és minden elkészült forgatókönyv után járó bónusszal.
A Griffithnek írt forgatókönyvek közül sok nem került megfilmesítésre. Néhányat Griffith filmre vihetetlennek tartott, mert „a poénok mind a szövegben voltak, és azokat nem lehetett a vászonra vinni”, de arra biztatta a nőt, hogy folytassa, mert a forgatókönyvek olvasása szórakoztatta. Első filmszerepe Macbeth adaptációjában volt, ahol a neve közvetlenül Shakespeare neve után szerepelt a stáblistán. Amikor Griffith megkérte, hogy segítsen neki és Frank E. WoodsnakFrank E. Woods (1860 – 1939. május 1.) amerikai forgatókönyvíró volt a némafilmek korszakában. az Intolerance (1916) című eposz feliratozásában, először utazott New Yorkba, hogy részt vegyen a film premierjén. Ahelyett, hogy visszatért volna Hollywoodba, Loos 1916 őszét New Yorkban töltötte, és találkozott Frank Crowninshielddel, a Vanity Fair magazin szerkesztőjével. Azonnal megértették egymást, és Loos több évtizeden át a Vanity Fair munkatársa maradt.
Loos visszatért Kaliforniába, amikor Griffith elhagyta a Triangle-t, hogy hosszabb filmeket készítsen, és csatlakozott rendezőjéhez és leendő férjéhez, John Emersonhoz,John Emerson (született Clifton Paden; 1874. május 29. – 1956. március 7.) amerikai színész, drámaíró, producer és némafilm-rendező. hogy egy sor sikeres Douglas Fairbanks-filmet forgassanak. Loos és társai rájöttek, hogy Douglas Fairbanks akrobatikus mutatványai személyiségének pezsgő részét képezik, és természetes atlétikai képességeit kalandos filmek szerepeibe öntötték. A His Picture in the Papers (1916) című műve ironikus stílusú, szellemes feliratokkal tűnt ki: „A legnépszerűbb feliratom egy új szereplő nevét mutatta be. A név valami ilyesmi volt: »Xxerkzsxxv gróf«. Aztán volt egy megjegyzés: »Azok, akik hangosan olvassák a feliratokat, nem tudják kiejteni a gróf nevét. Csak gondolni tudják.«”
Az öt film, amelyet Loos Fairbanks számára írt, segített neki sztárrá válni. Amikor Fairbanksnak kedvező ajánlatot tettek a Famous Players–Lasky stúdiótól, magával vitte az Emerson-Loos csapatot, akiknek heti 500 dolláros magas fizetést biztosított. Ez idő alatt Loos, Fairbanks és Emerson jól együttműködtek, és Loos ugyanolyan nagy nyilvánosságot kapott, mint Lillian Gish vagy Mary Pickford. A Photoplay magazin „A szatíra szubrettje” címmel illette.
1918-1924: New York 1918-ban a Famous Players–Lasky négy filmre szóló szerződést ajánlott a párnak New Yorkban, amelynek értéke meghaladta a Fairbanks-stúdió által kínált összeget.
Loos, Emerson és írótársuk, Frances Marion együtt költöztek New Yorkba, Loos és Emerson pedig egy bérelt kastélyban laktak Great Neckben, Long Islanden. Loos Mariont akarta kísérőnek, mivel vonzódott Emersonhoz, egy tizenöt évvel idősebb férfihoz, akit ő „Mr. E”-nek nevezett. Emerson maga is készségesen elismerte, hogy „soha nem volt és nem is lehetett hűséges egyetlen nőhöz sem”. Loos meggyőzte magát arról, hogy ő más, mint az összes többi nő, és hogy unalmas külseje mögött egy nagyszerű elme rejlik. Később mindkét szempontból félrevezetettnek tartotta magát, és így írt: „Egy intelligens férfira vetettem a szemem, akire felnézhettem”, panaszkodott, „de milyen szörnyű csalódás volt rájönni, hogy én okosabb vagyok nála.”Loos. 1977.
A Famous Players–Lasky filmjei nem voltak olyan sikeresek, mint előző filmjeik, részben azért, mert főszereplőik Broadway-sztárok voltak, akik nem voltak jártasak a filmszínészetben, és szerződésüket nem újították meg. A forgatókönyvek mindkettejük nevét viselték, de többnyire Loos egyedüli alkotásai voltak. Később Loos azt állította, hogy Emerson elvette az összes pénzt és a legtöbb dicsőséget, bár az ő hozzájárulása általában abból állt, hogy ágyból figyelte, ahogy Loos dolgozik.Gale Group. 2001 Barátnői nagy bosszúságára Emerson iránti rajongása alázatosságban nyilvánult meg. Amikor William Randolph Hearst szerződést ajánlott Loosnak, hogy írjon egy forgatókönyvet szeretőjének, Marion Daviesnek,Beauchamp. 1997 Loos a felesleges Emersont is belevette az üzletbe. Hearstnek tetszett a forgatókönyv, és a Getting Mary Married (1919) az első Marion Davies-filmekMarion Davies (született Marion Cecilia Douras; 1897. január 3. – 1961. szeptember 22.) amerikai színésznő, producer, forgatókönyvíró és filantróp volt. egyike volt, amely nem hozott veszteséget. Filmjeik mellett a házaspár két könyvet is írt: a How to Write Photoplays (Hogyan írjunk forgatókönyvet) című művet 1920-ban, majd Breaking Into the Movies (Betörni a filmiparba) címűt 1921-ben.
Loos és Emerson elutasítottak egy újabb filmet Davies-szel, inkább régi barátjuk, Constance TalmadgeConstance Alice Talmadge (1898. április 19. – 1973. november 23.) amerikai némafilmsztár volt. számára írtak forgatókönyvet, akinek sógora, Joseph Schenck (Norma Talmadge férje) független producer volt. Az A Temperamental Wife (1919) és az A Virtuous Vamp (1919) című filmek nagy sikert arattak Talmadge (Constance nővére) számára. A pár csatlakozott a Talmadge és Schenck családhoz a Park Avenue-n található Ambassador Hotelben, Constance pedig betöltötte a nővére elvesztése utáni űrt. Amikor Anita és Constance nem dolgoztak, vásárolni mentek. A Talmadge-Schenck házaspár meggyőzte Anitát, hogy Emerson nélkül töltsön velük egy nyarat Párizsban. Ez a kaland nagy részben Loos Gentlemen Prefer Blondes című könyvének alapjául szolgált.
Visszatérésük után 16 hónap alatt további öt filmet forgattak. Ez idő alatt Loos beadta a válópert első, tőle elhidegült férjétől. Emerson megkérte a kezét, és 1919. június 15-én a Schenck-birtokon házasságot kötöttek. Loos az elsők között csatlakozott Ruth Hale Lucy Stone League nevű szervezetéhez, amely azért küzdött, hogy a nők házasság után is megtarthassák leánykori nevüket, ahogy ő is megtartotta a sajátját.
A pár egy szerény Murray Hill-i lakásba költözött, és évi két filmre csökkentette a forgatási időt, hogy utazhasson. A nyarat Párizsban töltötték. Loos és új asszisztense, John Ashmore Creeland, meglátogatták a párizsi írók közül sokakat, akiket Loos Amerikában ismert meg, valamint Gertrude Steint, Alice B. Toklast, Elisabeth Marburyt és Elsie De Wolfe-ot.
Miután még egy filmet forgatott Schenck és Talmadge számára, The Perfect Woman (A tökéletes asszony, 1920) címűt, Emerson elutasította a következő szerződést. Miután 1919-ben a színészek szakszervezetével (Actors Equity) dolgozott együtt a sztrájk idején, úgy döntött, hogy a Loos-Emerson párosnak át kell lépnie a színházba. Első darabjuk, a The Whole Town's Talking, amely 1923. augusztus 29-én debütált a Bijou Színházban, jó kritikákat kapott és mérsékelt sikert aratott a jegypénztáraknál. Nem sokkal később a házaspár egy kis házba költözött a Gramercy Parkban.