A Bourbon-restauráció () azt a francia történelmi időszakot jelöli, ami a napóleoni háborúk lezárásával az Első Császárság megszűnését és a Francia Királyság visszaállítását jelentette a Bourbon-ház visszatérésével 1814 és 1830 között, amit csak Napóleon 1815. március és június közötti száznapos visszatérése tört meg.
A restauráció ideje alatt XVIII. Lajos és X. Károly is az ancien régime visszaállítására törekedett, de nem a francia forradalom előtti abszolút monarchia alakjában, hanem alkotmányos monarchiaként egy 1814. június 4-én elfogadott alkotmányos charta alapján. A restauráció időszakát egy másik királyi rendszer követte, az ún. „Júliusi monarchia”, amelynek uralkodója a Bourbon-ház orléans-i ágából származó I. Lajos Fülöp király volt.
Olyan nemzetközi kontextusban, amelyben alig állt helyre a béke a napóleoni háborúk után, a restauráció monarchia és parlamentarizmus közötti, valamint királyi hegemónia és a hatalmak szétválasztása közötti lehetséges viszonyok kísérleti időszaka volt. Az ipari forradalom mély gazdasági és társadalmi megrázkódtatásokat okozott, de a gazdaság jobbulási tendenciát mutatott. A belpolitikában igazi parlamenti élet zajlott, melyet szélsőséges monarchizmus és liberalizmus közötti ingadozás jellemzett, amit a kormányváltások is tükröztek.
A rendszer története A Bourbonok visszatérése A császárság vége bélyegkép|XVIII. Lajos koronázási öltözékben
Napóleon veresége az oroszországi hadjáratban 1812 végén, majd az 1813-ban elszenvedett vereségei a hatodik koalíciós háborúban külföldön, meggyengítették a császárságot. 1814-ben fojtatódtak a vereségek a koalíció részéről Franciaország területén, miközben a lakosság már megelégelte a háborút.Goujon 2012, 15–16. o. Napóleon hajthatatlansága a béke feltételeit illetően arra késztette a szövetséges hatalmakat, hogy ne hagyják abba a háborút addig, amíg meg nem buktatják.Démier 2012, 39–40. o. A franciák reagálása az idegen invázióra nem volt egységes. Egyesek határozottan védekeztek, mások, főleg a párizsiak felszabadítókként fogadták az idegen csapatokat. Akárhogy is a lakosság nagy része megelégelte a háborút, a tömeges fegyverbe hívásokat és az adókat. Abban bízott, hogy a királyság visszaállítása véget fog vetni ezeknek a szenvedéseknekJardin – Tudesq 1973, 9–11. o..
A szövetségesek nem értettek egyet a trónra helyezendő uralkodó személyéről. Az angolok azt akarták, hogy a Bourbon-ház ugyanabból az ágából származzon, mint XVI. Lajos volt király, miközben Oroszország ellene volt ennek. Több lehetséges megoldást vetettek össze, majd arra jutottak, hogy az események lefolyásának függvényében fognak választani.Jardin – Tudesq 1973, 12–13. o. Ezek oda vezettek, hogy Provence grófja, a majdani XVIII. Lajos javára billenjen a mérleg. Ennek környezete elérte, hogy több városban, főleg Bordeaux-ban a Bourbonokat preferálják.Goujon 2012, 21. o. Napóleon Fontainebleau-ba vonult vissza és Talleyrand-tTalleyrand Napóleon külügyminisztere volt 1807-ig. hagyta, hogy Párizsban tárgyaljon az idegen hatalmakkal. Ennek sikerült úgy manőverezni, hogy a parlament két háza, a Szenátus és a Törvényhozó Testület vessen véget 1814. április 2-án Napóleon császárságának és ajánlja fel a Francia Királyság trónját Provence grófjának, XVI. Lajos fivérének.Démier 2012, 47. o. Miután meggyőzte az oroszokat, hogy fogadják el ezt a megoldást, Talleyrand elérte április 6-án az 1791-ben elfogadotthoz hasonló, a francia forradalom idején alkotmányos monarchiát bevezető alkotmány elfogadását, bár a királyság legelszántabb hívei ellenezték az új alkotmányt.Jardin – Tudesq 1973, 14. o. Ugyanazon a napon Napóleon lemondott és megkapta az Elba-sziget feletti szuverenitást, valamint járadék ígéretét a francia kormányól.Démier 2012, 50. o.
Provence grófja egyelőre Angliában maradt, előbb Artois grófja, ennek öccse, a majdani X. Károly király tért vissza Franciaországba. Ő fenntartásokkal fogadta magát az eszméjét annak, hogy Franciaországnak alkotmánya legyen.Démier 2012, 52. o. Elhatározták a trikolór helyettesítését a forradalom előtti királyság fehér zászlajával, ami nagy elégedetlenséget váltott ki a katonák körében, akik büszkét voltak a trikolór alatt megvívott csatáikraDémier 2012, 54. o.. Az új uralkodó április végén érkezett Franciaországba és május 2-án találkozott a szenátorokkal. Nem értett egyet az alkotmányban előírt népszuverenitással és elhatározta az alaptörvény módosítását.Goujon 2012, 28. o. A XVIII. Lajos nevet vette fel testvére, XVI. Lajos uralmának folytonossága nevében, azt is beleérve, hogy ennek fia lett volna XVII. Lajos, ha nem halt volna meg 1795-ben gyermekkorában.Goujon 2012, 26–27. o. Kijelentéseivel ellentétben az uralkodó által megalakított kormány mégis mérsékelt volt, a nemzeti megbékélés elérésének érdekében.Démier 2012, 58–59. o.
Május 30-án megkötötték a szövetségesekkel a párizsi békét. Franciarország az 1792-es határaihoz jutott vissza, amikor elkezdődtek a forradalom és a császárság hódításai. Ezekből megmaradt neki néhány kis terület, de elvesztette gyarmatainak egy részét. A békeszerződés, amelyért Talleyrand tárgyalt, általában kedvező volt Franciaországnak, de utólag a területi veszteségekért gyakran fog szemrehányást tenni a hatalomnak az ellenzék egy részeGoujon 2012, 43. o.Jardin – Tudesq 1973, 18. o..
Az első restauráció bélyegkép|Az 1814. június 4-i alkotmányos charta eredeti példánya
A szövetségesek azt akarták, hogy a király oktrojáljon országának alkotmányt, bár az 1814. április 6-it elutasította. Egy bizottság sebtében olyan alkotmányos chartának nevezett szöveget szerkesztett, amely szakított az alkotmány fogalmának forradalmi imázsával a monarchikus örökséghez kötött szókincset alkalmazva.Goujon 2012, 44–45. o. Kompromisszum volt, mely elismerte a forradalom alatt meghonosodott olyan fontos elveket, mint a vallásszabadság, az adózással és az igazságszolgáltatással szembeni egyenlőség stb. Az ország egysége elérésének érdekében politikai amnesztiát hirdettek ki minden 1814 előtti cselekedetre vonatkozóan. Azonban a charta megerősítette az uralkodó végrehajtó, törvényhozó és igazságügyi hatalmát, valamint a cenzusos szavazással megszavazott Képviselőház feloszlatásának jogát, és azt a jogot, hogy ő nevezze ki a felsőház, a Pairek kamarájának tagjait.Goujon 2012, 45. o.Démier 2012, 64. o. A parlamentnek több hatalma volt, mint a császárság idején, és ennek igazságszolgáltatási rendszerét tartották meg általában, főleg a napóleoni polgári törvénykönyvet.Démier 2012, 65. o. Mivel kompromisszum szellemében lett megszerkesztve, elég homályosan ahhoz, hogy különböző politikai irányzatok remélhessék elvárásaiknak megfelelő alkalmazását, a chartát erélyesen bírálták a legelkötelezettebb monarchisták, főleg a Hit Lovagjai testvériség tagjai.Démier 2012, 61–62. o.
1814. május 12-én XVIII. Lajos elrendelte a gyalogság békeidői feltételeknek megfelelő újraszervezését és a trikolór helyettesítését a Francia Királyság fehér zászlajával.
Az első restauráció alatt a kormánynak nem volt főnöke, az összes miniszter közvetlenül a király előtt volt felelős, és az orosz, valamint az angol nagykövet is felügyelte őket.Démier 2012, 70. o. Mivel nem ismerte az 1791-ben elhagyott ország állapotát, XVIII. Lajos széleskörű statisztikai adaggyűjtést indított, hogy jobban megismerje a lakosságot.Goujon 2012, 29. o. A sajtó szabad volt, belőle is megismerhette a rendszer elleni bírálatokat. Figyelmes volt a nemesség iránt, hogy ez hű legyen hozzá, a királyi udvar pedig újrakezdte fényűző életét.Goujon 2012, 53–54. o.
Talleyrand személyisége mint külügyminiszter lehetővé tette, hogy Franciaország részt vegyen a bécsi kongresszuson és megtartsa helyét a nagyhatalmak között. Joseph-Dominique Louis pénzügyminiszter az állam pénzügyeit helyreállítani hivatott politikát folytatott, főleg sok erdőterület eladásával, közöttük olyanokét, melyeket a római katolikus egyháztól koboztak el a forradalom idején. Ugyanaz a célja volt az ígéretek ellenére megtartott közvetett adóknak, ami főleg a szegényeket sújtotta. Ez a politika hatékony volt, de kiváltotta azt, hogy a rendszer elvesztette a szegények egy részének az iránta tanúsított rokonszenvét.Jardin – Tudesq 1973, 21–22. o.
A nemesek, főleg azok, akik emigráltak a forradalom idején, nem látták jó szemmel, hogy a nemzeti egységet kívánó király a császárság idejében kialakult elitet is tisztelettel kezelte. A nemesek azt remélték, hogy kártalanítást fognak kapni az elkobzott javaikért, de ez nem történt meg.. Másrészt erőteljesen nyilvánult meg újra a klérus, aki körmeneteket és engesztelő szertartásokat rendelt el, és a vasárnapi szórakozásokat is betiltotta. Ugyanakkor privilégiumokat kapott az oktatás terén.Démier 2012, 79. o. Mindezeket bírálatok érték sőt, még antiklerikális megnyilvánulásokat is. A katonák nem békéltek meg a trikolór eltávolításával és igazságtalanságnak érezték a hadsereg létszámának csökkentését és a leszerelteket érő megélhetési gondokat, mivel a császárság alatti zsoldjuk csupán felét kapták.Goujon 2012, 57. o. A restauráció reményeket keltett, de csalódásokat okozott. Artois grófjának környezete abszolút monarchiáért szállt síkra és kihágásai akadályozták a király megbékélésre irányuló cselekvéseit.Démier 2012, 85. o. Mindez rendszerellenes érzelmeket élesztett fel.Jardin – Tudesq 1973, 23. o.
A száz nap
bélyegkép|Waterlooi csatajelenet bélyegkép|Az 1815-ös békeszerződés nyomán Franciaország által elveszített területek
A rendszer ellenzői, főleg a katonák, Napóleonban bíztak, aki a múlt győzelmeinek szimbóluma volt. Ez nem kapta meg a neki ígért járadékot és elhatározta, hogy kihasználja a franciaországi elégedetlenségeket hatalmának visszaszerzése céljából. 1815. március 1-én partra szállt Dél-Franciaországban kb. ezer emberével.Jardin – Tudesq 1973, 26. o. A kormány megpróbálta megállíttatni a hadsereggel, de ennek nagy része átállt Napóleonhoz, beleértve Michel Ney volt marsallját, akit ellene küldtek mint utolsó esélyt a megállítására. Látva, hogy Párizs védhetetlen, XVIII. Lajos elmenekült Gentbe kevéssel azelőtt, hogy Napóleon bevonult a városba.Jardin – Tudesq 1973, 27. o. Vidéken voltak királypárti felkeléskísérletek, de kudarccal végződtek.Goujon 2012, 65. o. Bár megalakított egy emigráns kormányt, a király tudatában volt annak, hogy trónjának sorsa az idegen hatalmak cselekvésétől függ. Valóban a száz nap hamarosan véget ért Napóleon vereségével az angolok és a poroszok részéről a waterlooi csatában.Jardin – Tudesq 1973, 28. o.
A második restauráció kezdetei (1815–1820) bélyegkép|Idegen csapatok által elfoglalt francia területek 1815 júniusa és 1818 novembere között
A királyság visszatérése Napóleon bukása ellenére a Bourbonok helyzete nem volt könnyű. Az a gyorsaság, amellyel összeomlott XVIII. Lajos rendszere nem mutatta az idegen hatalmak kívánta stabilitást, és ezek arra gondoltak, hogy esetleg az Orléans-i ház jelentené a megoldást. Az egyetlen, aki támogatta XVIII. Lajost Wellington herceg volt, a waterlooi győztes. Mégis, úgy mint az első restaurációkor, a szövetségesek azt határozták el, hogy a belső helyzet fejleményeitől függően fognak választani.Goujon 2012, 68. o. Ez nem volt kedvező, a képviselők továbbra is ellenségesek voltak a király iránt.Démier 2012, 116. o.
Joseph Fouché, Napóleon volt rendőrminiszterének cselekvése volt határozó. Úgy manipulálta a parlamentet, hogy távolítsa el az összes lehetséges trónkövetölőt és bejelentve Napóleon kapitulálását, előkészítette a terepet XVIII. Lajos visszatéréséhez, amit július 6-án orosz csapatok párizsi bevonulása is felgyorsított.Démier 2012, 120–121. o. Két nappal később, Talleyrand bátorítása nyomán a király visszatért Párizsba. A közvélemény egy része nemtetszéssel fogadta, mint olyasvalakit, akit idegen invázió hozott, főleg mert a szövetségesek az ország nagy részét elfoglalták, nehéz körülményeket okozva a lakosságnak.Jardin – Tudesq 1973, 30. o.Goujon 2012, 72. o.