Missa solemnis (Beethoven)

A Missa solemnis (op. 123, D-dúr) Ludwig van Beethoven 1819 és 1823 között komponált ünnepi miséje. Ősbemutatóját 1824. április 7-én tartották Szentpétervárott. Egy hónappal később, május 7-én Bécsben egy részleges előadásra került sor, amelyet maga a zeneszerző vezényelt. Általánosan Beethoven egyik legnagyobb alkotásának tartják, és Johann Sebastian Bach h-moll miséjével együtt a zeneirodalom egyik legjelentősebb darabjai közé sorolják.

A 9. szimfóniával nagyjából egy időben keletkezett; a C-dúr mise (op. 86) után Beethoven második misekompozíciója. A művet egyik mecénásának és barátjának, Habsburg Rudolfnak ajánlotta. A hercegérseknek átadott példányon az alábbi ajánlás állt: „Von Herzen – Möge es wieder – Zu Herzen gehn!” („Szívből fakadt, találjon is utat a szívekhez!”)

Története

Megírásának körülményei A Missa solemnis Beethoven harmadik vallási témájú műve a Krisztus az Olajfák hegyén (op. 85, 1802) oratórium és a C-dúr mise (op. 86, 1807) után. Az új kompozíció Habsburg-Lotharingiai Rudolf alamóci érsekké való beiktatására készült, amelyre 1820. március 9-én került sor.

Beethoven vázlataiból és a levelezéseiből kiderül, hogy négy éven át dolgozott a misén 1819 tavaszától 1823 tavaszáig. Előkészületként Beethoven behatóan tanulmányozta az egyszólamú gregorián énekeket, valamint reneszánsz és barokk zeneszerzők egyházi zenéjét (Palestrina, J. S. Bach, Händel) és az osztrák misék gazdag hagyományát. Emellett 1820-ban Glareanus svájci zenetudós Dodekachordonját és Gioseffo Zarlino olasz szakértő Istitutioni Harmoniche című művét is tanulmányozta az egyházi hangszerelések témájában. Ezen két mű a reneszánsz két legbefolyásosabb zenei értekezése.

Egy 1822. június 5-én kelt levelében Beethoven a Missa solemnis-t „legnagyobb művének” nevezte.

Bemutatása Az ősbemutatóra világi környezetben, a Szentpétervári Filharmóniai Társaságban került sor, Nyikolaj Golicin orosz arisztokrata és Beethoven pártfogójának kezdeményezésére. A premiert eredetileg 1823 karácsonyára tervezték, de az időigényes betanulás, a darab nehézsége, valamint a helytelenül másolt kották miatt erre csak 1824. április 7-én került sor.

Bécsben csak a mise egyes részeit (Kyrie, Credo, Agnus Dei) adták elő, 1824. május 7-én, Michael Umlauf karmester vezényletével a bécsi Kärntnertor Színházban, a Die Weihe des Hauses című nyitánnyal és a 9. szimfónia bemutatásával együtt. A mise három tételét „himnuszoknak” nevezték meg, mivel a bécsi cenzúra kifogásolta a misék világi helyszínen történő előadását.

A teljes mise liturgikus környezetben történő előadására csak Beethoven halála után, 1830-ban került sor, a varnsdorfi Szent Péter és Pál templomban.

Partitúra és hangszerelés A misét szólistákra, egy jelentős méretű kórusra és teljes zenekarra írta Beethoven. Minden szólam időnként virtuóz, texturális vagy dallami minőségben jelenik meg. A zenekar teljes összetételében szerepel 2 fuvola; 2 oboa, 2 klarinét (A, C és B♭); 2 fagott; kontrafagott; 4 kürt (D, E♭, H♭ basszus, E és G); 2 trombita (D, H♭ és C); alt, tenor és basszus harsona; üstdob; orgona continuo; vonósok (első- és másodhegedű, brácsák, csellók és nagybőgők); szoprán, alt, tenor és basszus szólisták; valamint vegyeskar.

Szerkezet

A Missa solemnis az ordinárium első öt tételből áll.

Megjegyzés: Az alábbi táblázat „Hangszerelés” oszlopában a szólamok a következő rövidítésekkel vannak jelölve: „Sz” – énekes szólisták, „K” – kórus, „Z” – zenekar. Ezen felül a „T” az Et homo factus est tételben szereplő tenor szólistát, míg a „V” a Benedictus hegedűszólistáját jelöli. A „Megjegyzés” oszlopban dőlt betűvel szedve a komponista által a partitúrába beírt megjegyzések olvashatók.

Elemzés A szöveg bemutatja Beethoven jellegzetes, az előadókra kevésbé tekintettel lévő írásmódját; több helyen mind technikailag, mind fizikailag rendkívül megterhelő előadást kíván, hirtelen dinamikai, metrikai és tempóbeli váltásokkal. Ez a megközelítés végig következetesen érvényesül, kezdve a nyitó Kyrie-tétellel, ahol a „Ky-ri” szótagok forte vagy sforzando megszólaltatást kapnak, míg az utolsó, „-e” szótag pianóban hangzik el. Mint alább is említésre kerül, az Et vitam venturi fúga visszatérése különösen megterhelő, nemcsak merően eltér az előző téma- és ellenmotívum megfogalmazásától, hanem közel kétszeres sebességgel kell előadni. A zenekari szólamok szintén számos kihívást tartalmaznak, köztük említhető a Sanctus hegedűszólója, valamint a fagott és a kontrafagott egyes részei. A mű bemutatásához szükséges teljes zenekar, nagy létszámú kórus, valamint a magas színvonalon képzett énekes és hangszeres szólisták miatt amatőr vagy félprofesszionális együttesek csak ritkán vállalkoznak ilyen fellépésre.

Kyrie A természetes módon három részre oszló tétel (Kyrie eleison, Christe eleison, Kyrie eleison) a mise talán leginkább hagyományosnak tekinthető, klasszikus ABA-szerkezetet követő epizódja. Az első, Assai sostenuto feliratú rész nyugodt, „sugaras” zene, amelyről sokat mond Beethoven kottába írt megjegyzése („Áhítattal”). Ez a magasztos nyitány három D-dúr akkord motívumára épül, amellyel éles ellentétben áll a negyedik, pianissimoban megszólaló válasz. Az első szakaszt halk, méltóságteljes kórusvezetés jellemzi.

A középső (Christe) szakasz mozgalmasabb tempójú, és kettősfúgát alkalmaz, amelyben Beethoven szólóénekesekkel tolmácsoltatja személyes hangú könyörgését. Ebben a részben inkább ellenponti vokális anyagok jelennek meg, ahol a négy szólista (szoprán, alt, tenor, basszus) és a kórus megosztva, párbeszédes-antifonális formában énekel.Mellers, Wilfrid, Beethoven and the voice of God, p. 356

A visszatérő Kyrie nem ismétli pontosan a nyitó szakaszt, de hasonló anyagból épül fel. Az egész Missa solemnist merész hangnemi váltások jellemzik, szokatlan, gyakran a régi egyházi hangnemekhez kapcsolódó archaikus, de a maga korában éppen annyira újdonságnak is ható akkordfordulatokkal. Egy harmóniai szempontból ilyesfajta, váratlan és fanyarnak ható menet után, pianissimo hal el a tétel a kórus hangján, és egy plagális zárlattal végződik.

Gloria A nagyszabású Gloria tétel négyrészes felépítésű, amely egyidejűleg mutatja be Beethoven kompozíciós mesterségének enciklopédikus gazdagságát és a 3/4-es ütemmutatóban rejlő lehetőségeket.

A tétel D-dúrban, a fényes alaphangnemben kezdődik féktelenül áradó dicsőítéssel. A gyorsan változó szerkesztésmódok és témák a Gloria szövegének egyes részeit emelik ki, mintegy bevezetésként a tétel kompozíciós gazdagságához.

A második szakasz Gratias agimus tibi nyugodtabb, bensőséges hangon szólal meg, amelyben a kórus is csatlakozik a szólókvartetthez. Ezt követi a harmadik rész (Qui tollis), amely larghetto tempójú könyörgéssel indul és rendkívüli szépségű pillanatok után jut el az ismét alapvetően más jellegű, ünnepélyes üstdobpergéssel kezdődő Allegro maestoso feliratú, Quoniam tu solus sanctus szakaszhoz.

A negyedik, szintén élénk tempójú rész (In gloria dei patris) lenyűgöző fúgát alkot. Ez a tétel első fúgája az In gloria Dei patris. Amen. szövegre épül. Az eleinte merev tonalitású és ütemű fúga fokozatosan kiegészül egy kórusbeli cantus firmus basszussal és plagális zárlatokkal. Egyre inkább gyorsulva jut el a presto lezárásig, majd három kísérlet következik a kontrapunktikus helyzet megteremtéséhez, amelyek két codába torkollnak.Mellers, Wilfrid, Beethoven and the voice of God, p. 357 Mindez végül visszavezeti a zenét és a szöveget nyitóanyag reprízéhez - egy pillanatra visszahozza az egész Gloria tételt indító nyitómondatot, és lezárásképp a kórus a zengő térbe kiálthassa a „Gloria” szót

Credo A tétel négy részre osztható:

„Credo in unum Deum” – „descendit de coelis” B-ben „Et incarnatus est” – „Resurrexit” D-ben „Et ascendit” – a Credo reprízéig F-ben Fúga és coda: „Et vitam venturi saeculi. Amen” B-ben

A Credo sok szempontból folytatja a Gloria koncepcióját, de magasabb szellemi síkon bontakozik ki. Ezt jelzi már a szokatlan félhangos hangnemi emelkedés is: a Gloria D-dúrjára rákontrázik a Credo Esz-dúr fortissimója. Ez a hangnem azonban csak előkészítése a tétel valódi, B-dúr alaphangnemének. A katolikus hitvallásról szóló tétel – hasonlóan a Gloriához – gyakran szinte szédítő, zaklatott sebességgel rohan végig a szövegen. Beethoven következetesen ragaszkodott a szöveg pontos zenei kifejezéséhez, ezért ez a tétel komplex tartalmi jelentése miatt még több rövid, egymással kontrasztáló szakaszból épül fel.

A tétel akkordsorral, majd rögtön további kromatikus skálákkal indul. A „Credo" szó egy kéthangos motívumban hallható, csatlakozva ezzel az úgynevezett „Credo-misék" hagyományához – köztük Wolfgang Amadeus Mozart F-dúr Missa breviséhez (K. 192), valamint C-dúr „Credo" miséjéhez (K. 257). Beethoven itt is éles kontrasztokat alkalmaz a kölünböző jelentések érzékeltetéséhez: láthatók és láthatatlanok (visibilium – invisibilium) megkülönböztetésére, a Szentlélek jelképes alakját fafúvós dallamszakaszok fejezik ki.

Az Et incarnatus archaikus és szigorú dór polifóniába ágyazott himnusz-ária, amelyet mennyei trillák díszítenek. Az Et homo factus est fájdalmasan szép modális harmóniái a Crucifixus során egyre kifejezőbb magasságokba emelkednek, ahol a magasba emelkedő kereszt képének ábrázolása követi az ámuló és meleg zenét. Majd egy különleges, erőteljes Allegro a cappella feldolgozásban bontakozik ki az Et resurrexit témája.

Végül a tétel legjelentősebb mozzanata következik: az Et vitam venturi saeculi záró fúgája, amely a kórusirodalom egyik legnehezebbike. Ez feltörő skálarohamokkal zárul le, ahol a fúgatéma megkétszerezett tempóban tér vissza a katartikus befejezésre.

Missa solemnis (Beethoven)

Źródło i licencja