Gornji Svilaj település Bosznia-Hercegovinában, Odžak községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció északi régiójában, a Szávamenti kantonban.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északi részén, Tuzlától légvonalban 71, közúton 100 km-re, községközpontjától légvonalban 12, közúton 16 km-re észak-északnyugatra, a Szávamenti-síkságon, a Száva jobb partján, 85-177 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Slavonski Brod 375-4-3
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb74824Bosnyák12Horvát1004642Jugoszláv320Egyéb255Összesen1810673
Története A régészeti leletek tanúsága szerint itt, a falu területén már az őskorban is emberi település állt, mely a leletek alapján a kőrézkori kostolaci kultúrához tartozott. A rómaiak is létesítettek itt települést, melynek és a közelében állt villának a maradványai ugyancsak előkerültek.
A neretvai Jure és Pavle Papić boszniai ferencesek Marijan Pavlović tartományfőnöknek írt 1623-as jelentésében az áll, hogy a svilaji plébánia a Kraljeva Sutjeska (Curia Bani) kolostorhoz tartozik. Pavle Dragičević püspök egyházlátogatási jelentésében leírja, hogy 1742-ben a pećniki plébániához tartozott Svilaj is, amelyben 19 katolikus ház és 126 katolikus lakos volt, akik közül 75 felnőtt (áldozáshoz járult) és 51 gyermek (akik nem járultak áldozáshoz) volt. Marijan Bogdanović apostoli vikárius püspök 1768-as jelentése szerint a podvučijaki plébániához tartozik Svilaj is, 33 katolikus házzal és 208 katolikussal, akik közül 147 felnőtt és 61 gyermek volt. Augustin Miletić püspök 1813-as leírása szerint a podvučijaki plébániához tartozó Svilajon 68 katolikus ház és 541 katolikus hívő élt, akik közül 315 felnőtt és 226 gyermek volt. Az 1856-os Bosnasrebrenai sematizmusban szereplő 1855-ös adatok szerint a Potočani káplánságban a következő helyeket említik: Svilaj Donji (57 katolikus család 404 katolikussal), Svilaj Gornji (23 katolikus család és 202 katolikus), valamint Verbovac (17 katolikus család és 118 katolikus). A svilaji római katolikus plébániát 1870-ben választották el a Potočani plébániától. Előbb mint lelkészi hivatal működött, majd 1872-ben önálló plébániává nyilvánították. Ekkoriban magába foglalta Brusnicát is, amelyet később leválasztottak róla.
A szerb-horvát lakosságú település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Derventai járáshoz tartozó településnek 73 háztartása, 332 római katolikus és 64 ortodox lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 41. o. 1910-ben a Derventai járáshoz tartozó településen 169 háztartást, 443 ortodox és 508 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 186. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt.
A második világháborúban Jugoszlávia megszállása után a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. A boszniai háború idején a faluba bevonuló szerb erők a horvát lakosságot elűzték, templomukat lerombolták. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település Odžak község részeként a Bosznia-Hercegovinai Föderáció területéhez került. A horvátok visszatérése 1995-ben kezdődött. 1998 és 200 között templomukat is újjáépítették.
Oktatás Donji Svilaj alsó tagozatos általános iskola az odžaki „Vladimir Nazor” Általános iskola területi iskolája, valójában Gornji Svilajon áll.
Nevezetességei Svilaj Szűz Mária Legszentebb Neve tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma Donji Svilajon áll. A faluban 1914-ig kápolna állt, amikor új templomot építettek. A templom jelentős művészi értéket is képviselt. 1992-ben a templomot aláaknázták és teljesen lerombolták. Minden benne lévő alkotás megsemmisült. 1998-ban kezdődött az új templom építése, amely 2000-ig tartott, amikor az épületet befedték. A 37,5 méter magas toronyban két harang (700 és 900 kg) található. Az új templom tervét Julijan Domanovac készítette. Prodanovica Kuće – őskori település maradványai a 203 méter magas Kadar-hegy Száva felé eső lejtőjén. A lelőhely egy alacsony tell, a kultúrréteg 60 centiméter mélységű. A leletek a kőrézkorhoz (kostolaci kultúra) tartoznak. Nevoljica – római település maradványai. Ugyancsak a Stojina mellett egy nagyobb területen számos római építőanyag és kerámiatöredék került elő, melyek egy római településhez tartoztak.
Jegyzetek
További információk Odžak község hivatalos oldala
Kategória:Szávamenti kanton települései