A Rutland hercege címet az angol főrendben hozták létre 1703-ban John Manners részére. Ő és felmenői 1525 óta voltak Rutland grófjai. Amíg a hercegi címet csak egyszer hozták létre, a Rutland grófját további két alkalommal, 1390-ben és 1446-ban. A grófi és a hercegi cím is élő cím, jelenlegi viselője David Manners, a 11. herceg. A hercegi cím örököse a Granby márkija címet használja. A Rutland hercege az utolsó angol főrendben létrehozott, ma is élő hercegi cím.
A szócikk bemutatja Rutland grófjait is beleértve a két nem Manners grófot is.
A dőlt betűs, kurzív nemesi cím jelentése: a viselő az apja (esetleg nagyapja) második (harmadik) címét viseli, az az ő az örökös vagy az örökös örököse.
Rutland grófja első létrehozás (1390) Edward of Norwich, York 2. hercege
Rutland grófja második létrehozás (1446) Edmund, Rutland grófja 130px|bélyegkép|Edmund, Rutland grófja címereEdmund, Rutland grófja címerében az angol királyság címere szerepelt, amelyet egy ötágú ezüst harántfogazott címerszalag különböztetett meg: jobb oldalt két ágán bíbor oroszlánok (Kasztíliai Izabella örökségére utalva), bal oldalt három ágán három-három vörös kör látható a York-ház (vörös rózsa) jelképeként. A teljes pajzs négyelt volt: az első mező negyedelve Franciaország ősi liliomos címerével és Anglia oroszlánjaival, a második és harmadik a család, a negyedik a Mortimer család címerét viselte. Ezzel Edmund és bátyja, a későbbi IV. Eduárd hangsúlyozták leszármazásukat Lionel of Antwerptől, Clarence hercegétől, amely Eduárd yorki trónigényének alapját képezte.. A trónöröklés rendjében mindig az uralkodó fiainak születési sorrendje volt a döntő: Lionel of Antwerp, Clarence hercege III. Eduárd második fia volt, míg Edmund of Langley, York hercege csak az ötödik. Ezért hiába származtak Edmund utódai férfiágon, Lionel ága előrébb állt az öröklési rendben, még akkor is, ha csak leányán, Philippa of Clarence-en keresztül folytatódott. Így a Mortimer–Clarence-vonal nőági öröklése erősebb trónigényt biztosított, mint a Langley–York férfiági leszármazás. Edmund Plantagenet a York-házhoz tartozó főnemese volt a Rózsák háborúja idején. Richard Plantagenet, York 3. hercege és Cecily Neville második fiaként született, IV. Eduárd és III. Richárd angol királyok testvére.
Edmund 1446-ban kapta meg a Rutland grófja címet. Gyermekkorát a királyi udvarban és a család birtokain töltötte. 1460 decemberében apja oldalán részt vett a wakefieldi csatában, amelyben a lancasteri sereg legyőzte York erőit. A források szerint Edmund megpróbált elmenekülni, de a csatából kivezető úton elfogták. A hagyomány úgy tartja, hogy Thomas Clifford, Clifford 8. bárója személyesen gyilkolta meg bosszúból apja haláláértJohn Clifford, Clifford 7. bárója az 1461 eleji St Albans-i csatában – más forrás szerint a wakefieldi hadjárat ütközetben – esett el., noha a körülmények nem minden részletükben bizonyítottak. Edmund mindössze tizenhét éves volt.
Bátyja, Eduárd hamarosan átvette a család vezetését, néhány évvel később néven király lett. Edmund alakja így a rózsák háborújának egyik tragikus ifjú áldozataként maradt fenn az angol történeti emlékezetben, akinek sorsa hozzájárult a York-pártiak elszántságához a polgárháború folytatásában.
Rutland grófja harmadik létrehozás (1525) 130px|bélyegkép|Northumberland. A Manners birtokok a megye felső, Skóciával határos részén voltak 130px|bélyegkép|Etal vár romja A Manners család első tagja, akiről írásos feljegyzés maradt, a norhami várnagy, Robert Manners (–~1355), aki feltehetően az 1349-ben meghalt William de Manners fia volt. 1329-ben birtokadományt kapott a northumberlandi Berringtonban. Az apja és saját skót háborúkban tett szolgálataiért 1331-ben Learmouth birtokát kérte a királytól. Richard de Burydurhami püspök 1333-as levele a királyi tanácshoz, amelyben Norham joghatóságára hivatkozva említi Manierst mint várnagyot. Manners kemény határvidéki katona volt, 1333-ban utasították, hogy engedjen szabadon két túszt, akiket jogtalanul tartott fogva. 1340-ben Northumberland képviselőjeként ült a parlamentben, 1341-ben pedig Lord Grey of Werk oldalán segített visszaverni William de Moravia, Sutherland 5. grófja portyáját. 1342-ben engedélyt kapott arra, hogy Etalban erődítményt építsen, amivel megalapozta családja befolyását a környéken. Ugyanabban az évben közreműködött a fegyverszünet megkötésében David Bruce-szal. Amikor 1346-ban a skótok francia szövetségben betörtek Angliába, részt vett a Neville’s Cross-i csatában. Valószínűleg 1355-ben halt meg, mert ekkor Etal birtokának őrizetét a Letham család kapta, akiket később az örökös érdekében a birtok elherdálásával vádoltak. Az örököse John Manners volt, aki 1355-ben született.
A második Sir Robert Manners (1408–1461) valószínűleg Sir John Manners unokája és az első Sir Robert dédunokája volt. 1438-ban Norhamshire békebírója lett, ugyanebben az évben örökölte a családi birtokot, 1454-ben Northumberland sheriffje, 1459-ben pedig Northumberland parlamenti képviselője volt. 1461 körül halt meg, és a londoni ágostonrendi barátok templomában temették el. Felesége Johanna volt, Sir Robert Ogle lánya és Robert, Ogle első báró nővére, négy fiuk született.
Robert Manners Robert Manners (~1447–1495) Eleanor de Ros-szal 1469. június 13-án kapott házasságkötési engedélyt. Eleanor volt a de Ros vagyon és bárói cím egyharmadának örököse. Edmund de Ros volt az utolsó de Ros báró, sorszám szerint a tizedik. Nem volt férfi örököse, ezért három nővére örökölte a címét – így a cím alvó állapotba került. Az egyik nővér hamarosan meghalt. A másik, Isabel de Ros-t Thomas LovellSir Thomas Lovell (kb. 1449–1524) angol államférfi és jogász volt, a Tudor-dinasztia egyik legfontosabb támogatója. VII. Henrik oldalán harcolt a bosworthi csatában 1485-ben, majd a király legbizalmasabb tanácsadói közé került. Később a Titkos tanács tagja, a Térdszalagrend lovagja, a kincstár vezetője, a királyi háztartás kamarása és több alkalommal a parlament elnöke is volt. Szoros kapcsolatban állt a királyi családdal, mecénásként támogatta a tanulmányokat és az egyházat. 1524-ben halt meg, és mivel nem voltak saját gyermekei, magánvagyonát – nemcsak felesége örökrészét, hanem a saját szerzeményeit is – a nővérei ágainak leszármazottaira hagyta; ennek révén a birtokok döntő része a Manners családhoz került, mivel unokaöccsét, Thomas Manners-t, Rutland 1. grófját tette fő örökösévé. (~1449–1524) vette el, a férfi kapta meg a beszámíthatatlan tizedik báró feletti gyámságot. Ennek a párnak nem született gyereke. Robert Manners Isabel testvérét, Eleanort vette el. A northumberlandi Etalban éltek. Manners 1463-ban, 1465-ben és 1485-ben is Northumberland seriffje volt, 1485-ben békebíróvá nevezték ki, és ugyanabban az évben lovaggá ütötték.
George Manners, de Ros 11. bárója
Thomas Manners de Ros 12. bárója, majd Rutland 1. grófja (1525) KG 260px|bélyegkép|A királyi erdők. Nagyobb mérethez kattintson a képre! Thomas Manners (1492–1543) első házasságára Elizabeth Lovellel 1513 februárjában kötöttek szerződést, de a menyasszony halála miatt a frigy nem jött össze. Elizabeth Thomas atyai nagyanyja nővérének volt az egyetlen leszármazottja, ha a frigy összejön, az Elizabeth örökölte de Ros vagyon rész visszajutott volna Thomas Mannershez. Mivel a házasságot nem kötötték meg, a Lovell család más ágáé lett ez a vagyon. Thomas Manners második felesége Eleanor Paston volt. Apja halálával, 1513. október 23-án örökölte a de Ros báróságot.
Pályafutása alatt számos udvari és katonai tisztséget viselt. 1519-ben Sherwood-erdőA elején a Sherwood-erdő nagy királyi birtoka volt Nottinghamshireben. Nemcsak erdőből állt, hanem falvakat, réteket és szántókat is magában foglalt. Azért volt különleges, mert a király közvetlen fennhatósága alá tartozott, és itt a korona külön szabályai érvényesültek. őreA „Sherwood-erdő őre” (Keeper of Sherwood Forest) a király által kinevezett tisztviselő volt. Ő felügyelte a vadászatokat, a fakitermelést és az erdő használatát. Feladata az volt, hogy megvédje a király jogait, ellenőrizze a lakosságot, és büntesse a szabályszegőket. lett. 1521-ben a Buckingham hercege elleni felségárulási-per egyik bírája. Ugyanabban az évben VIII. Henrik pohárnoka. 1522-ben a skót határ keleti és középső szakaszának őrekéntA warden a középkori Angliában és Skóciában olyan királyi tisztségviselő volt, akit egy meghatározott határvidék vagy stratégiai fontosságú terület katonai és közigazgatási felügyeletére neveztek ki. Feladata a terület védelme, az ellenséges betörések megelőzése, a helyi erődítmények fenntartása és a hadsereg mozgósítása volt. Az angolok a skót határvidéken a warden tisztséget hagyományosan három fő részre osztották: Warden of the East March – a keleti határszakasz parancsnoka Warden of the Middle March – a középső határszakasz parancsnoka Warden of the West March – a nyugati határszakasz parancsnoka Bizonyos időszakokban a kinevezés lehetett joint warden (társ- vagy közös kormányzó), amikor két vagy több nemes együtt látta el ugyanazon terület felügyeletét. szolgált, 1524 és 1526 között Essex megye békebírája volt. 1525-ben a Térdszalagrend tagjává választották, és június 18-án megkapta a Rutland grófja címet.
1526-ban az enfieldi vadaskert őreAz enfieldi vadaskert (Enfield Chase) Middlesex megyében fekvő, nagy kiterjedésű királyi vadászterület volt. A Tudor-korban a királyi család és az udvar előkelőségei itt folytattak szarvas- és vaddisznóvadászatokat. Az őr – keeper – feladata volt a terület karbantartása, a vadállomány védelme és a király vadászati jogainak biztosítása. lett. 1536-ban részt vett Boleyn Anna perében. Még ebbe az évben a Kegyelem ZarándoklataA Kegyelem Zarándoklata (Pilgrimage of Grace) 1536-ban zajlott, főként Észak-Angliát érintő katolikus felkelés volt uralkodása alatt. A lázadás fő oka a kolostorok feloszlatása, az anglikán egyház létrehozása, valamint az új adók bevezetése volt. A felkelők a katolikus hit védelmét és a kolostorok visszaállítását követelték. A mozgalom békés petícióval indult, de végül elfojtották, vezetőit kivégezték. felkelés leverésében is parancsnoki szerepet vállalt. 1539 és 1541 között Klevei Anna angol királyné, majd Howard Katalin királyné kamarása. 1540-től az északi erdőkAz „északi erdők” (forests beyond Trent) kifejezés a Trent folyón túli, vagyis Anglia északi részén fekvő királyi erdőket jelentette: például Sherwoodot, Pickering Chase-t, vagy más nagy vadászterületeket, amelyek közvetlenül a korona fennhatósága alá tartoztak. Ezek nem pusztán erdőségek voltak, hanem falvakat, legelőket és művelt földeket is magukba foglaltak, ahol a király külön erdei törvényei érvényesültek. őre és főbírájaA „főbíró” (Chief Justice in Eyre) egy magas rangú királyi tisztviselő volt, aki az erdőtörvények betartását ellenőrizte. Ő elnökölt az ún. „eyre” bíróságokon, amelyek az erdőben történt jogsértéseket – engedély nélküli vadászatot, fakivágást, legeltetést – tárgyalták. A tisztség inkább politikai kegy volt, mint állandó bírói tevékenység.. 1542-ben Nottingham várának parancsnoka, valamint rövid ideig a skót határőrvidék főőre lett.