Szaid granadai szultán 1452-től 1464-ig, 1462-ben egy kisebb megszakítással.

Élete II. Juszuf granadai szultán (megh. 1392) unokája volt. Rokona, XI. Mohamed bukása után lépett Granada trónjára az Abencerrajes (Abencerragák) és a keresztény Kasztíliai Királyság támogatásával. Uralkodását az 1458-ban kitört háború Kasztíliával határozta meg, amely súlyos pusztításokat okozott az országban. A vidéki lakosság tömeges menekülése a városokba gazdasági hanyatlást indított el. Ennek súlyos következményei lettek a Naszridák pénzügyi helyzetére és a Kasztíliával szembeni hadviselési képességeikre. Szaid uralkodása alatt vesztették el a Naszridák utolsó támaszpontjaikat is a Gibraltári-szorosnál, amikor a kasztíliaiak elfoglalták Medina-Sidoniát és Gibraltárt (1462-ben).

Miután Szaid 1462-ben fegyverszünetet kötött Kasztíliával, fellépett az Abencerrajes ellen. Válaszul ők rokonát, az 1440-es években már egyszer uralkodott V. Juszufot kiáltották ki szultánnak. V. Juszuf ugyan elfoglalta Málagát, és rövid időre Granadát is, de végül nem tudta tartósan kiszorítani Szaidot, aki 1462-ben megkezdte második uralkodását.

A szultán 1464-ben saját fia, Abu al-Hasszán Ali (1464–1482) kényszerítette lemondásra, mivel apja már képtelen volt hatékonyan megvédeni az országot Kasztíliával szemben. Szaid egy másik fia, XIII. Mohamed, más néven „El Zagal”, szintén rövid ideig emír volt a Naszridák uralmának végső szakaszában.

Szaid a következő évben, 1465-ben hunyt el.

Fordítás

Források Arnold Hottinger: Die Mauren. Arabische Kultur in Spanien. Wilhelm Fink, München 1995, . Thomas Freller: Granada. Königreich zwischen Orient und Okzident. Thorbecke, Ostfildern 2009, , S. 103, 108–110.

Kapcsolódó szócikk Granada uralkodóinak listája

Kategória:Az 1390-es években született személyek Kategória:1465-ben elhunyt személyek Kategória:Szultánok Kategória:Granada tartomány