I. Mohammed aglabida emír 841-től haláláig.
Élete Édesapját, Al-Aghlab aglabida emírt követte a trónon. Hamar bebizonyosodott, hogy kiváló hadvezér és gazdasági stratéga volt – akárcsak nagybátyja, Zijádat Alláh és riválisa, Aszad ibn al-Furát.
Uralkodása alatt az Aghlabidák tovább terjeszkedtek a Földközi-tenger térségében, elfoglalták Messinát, Tarantót, Apulia nagy részét, és támogatták Kalfün emírt az iszlám Bari emírség megalapításában. Nápoly, amely korábban is szövetségben állt az Aglabida uralkodókkal, segítséget kért tőlük, hogy visszaverjék a Beneventói Hercegség lombard ostromát. Ennek ellenére, a korábbi muszlim–keresztény szövetség ellenére Abul-‘Abbász kifosztotta Misenót (Miseno) – de kizárólag a „khumsz” (zsákmányadó) megszerzése céljából, és nem foglalta el Campania területeit.
Különösen emlékezetes volt Róma elleni támadása, amely történelmileg az első muszlim invázió volt a Caput Mundi (a Világ Fővárosa) és a katolikus egyház központi irányítása ellen. 846-ban Abul-‘Abbász óriási seregével partra szállt Portóban és Osztiában. Átkeltek a Tiberis folyón, és támadásokat indítottak az Ostiense és Portuense kerületekben, miközben a római milícia visszavonult a város falain belülre. Ezzel egy időben más muszlim egységek Civitavecchiánál szálltak partra. A Vatikán-dombot kifosztották, de Abul-‘Abbász nem tudta bevenni Róma Aurelianus-falait. Ennek ellenére csapatai hatalmas vagyont zsákmányoltak, köztük a Szent Péter-bazilikából (a világ legnagyobb temploma) és a Szent Pál-bazilikából a falakon kívül.
Ifrikijában és Máltán uralma alatt virágzott a mezőgazdaság és a kereskedelem, valamint új városi fejlesztések indultak – ezek közül a legjelentősebbek a szúszai és szfákzi nagymecsetek voltak. Uralkodását rövid időre félbeszakította testvére, Abu Dzsá‘far Ahmad, aki – Abbászida kortársához, Al-Vászik kalifához hasonlóan – a mutazilita irányzatot támogatta, és üldözte a szunnita ellenfeleket: többeket kivégeztetett vagy bebörtönzött, köztük a híres malikita jogtudóst, Sahnunt is.
I. Mohammed 15 évnyi uralkodás után 856-ban hunyt el Palermóban. Őt fia, Ahmad ibn Mohamed követte a trónon, akinek uralkodása alatt az Aghlabida állam elérte fénykorát.
Fordítás
Források Marçais, G. & Schacht, J. (1960). "Ag̲h̲labids or Banu 'l-Ag̲h̲lab". In Gibb, H. A. R.; Kramers, J. H.; Lévi-Provençal, E.; Schacht, J.; Lewis, B. & Pellat, Ch. (eds.). The Encyclopaedia of Islam, Second Edition. Volume I: A–B. Leiden: E. J. Brill. pp. 247–250. .
Irodalom Ulrich Haarmann: Geschichte der Arabischen Welt. Herausgegeben von Heinz Halm. 4. átdolgozott és kibővített kiadás. C. H. Beck, München 2001, (Beck's historische Bibliothek) Stephan Ronart, Nandy Ronart: Lexikon der Arabischen Welt. Ein historisch-politisches Nachschlagewerk. Artemis Verlag, Zürich u. a. 1972,
Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája
Kategória:A 820-as években született személyek Kategória:856-ban elhunyt személyek Kategória:Aglabidák