Oszmán hafszida szultán 1435-től haláláig.
Élete Bátyját, a rövid ideig uralkodó IV. Muhammad hafszida szultánt követte a trónon 1435-ben. Még ugyanabban az évben a Mulalhil törzs segítségével leverte az Abi-l-Layl arab törzs lázadását, amely kénytelen volt kiadni a kalifa unokafivérének nagyapját, Abu Abdallah Mohamed al-Huszeint, akit kivégeztek. 1436 tavaszán Abu’l Haszan Ali, a bedzsai helytartó és a kalifa nagybátyja fellázadt. Az Abi-l-Layl törzs is mellé állt, így a lázadás kiterjedt a Kelet-Magrébra és Észak-Ifríkiára. A lázadók ostrom alá vették Konstantinát és Tunészt. Azonban a Tipaza romjai melletti döntő csatában 1436-ban Oszmán súlyos vereséget mért rájuk. Az Abi-l-Layl törzs lázadását leverték, vezetőiket kivégezték. 1437-ben a kabíl berberek is Abu’l Haszan Ali oldalára álltak, így a háború 1439-ig elhúzódott. Ekkor a berberek is vereséget szenvedtek, vezetőjük, Abdallah ibn Umar ibn Szahr meghalt, Bedzsát visszafoglalták, Abu’l Haszan Ali pedig délre menekült. Ezután Oszmán a nyugati keresztény államokkal való kereskedelmi kapcsolatok kiépítésére összpontosított. 1438-ban megújította és kibővítette a velencei köztársasággal kötött egyezményt, 1444-ben pedig a genovaiakkal is hasonló megállapodást kötött, amely jogot biztosított számukra gabonaexportálásra.
1440 és 1446 között visszaállította a hatalmat a déli oázisokban, felszámolva a Nefteg és Tuggurt városokban működő félig független sejkségeket. 1443-ban tunéziai kalózok elfoglalták Elbát és Piombinót, ezután újra megállapodást kötöttek a firenzei köztársasággal. 1446-ban Abu’l Haszan Ali hirtelen elfoglalta Bedzsát, de három hét múlva a kalifa serege visszafoglalta a várost. Ugyanebben az évben firenzei követeket is fogadott. 1445-től hosszas tárgyalásokat folytatott V. Alfonz aragóniai, szardíniai, szicíliai és nápolyi királlyal egy politikai és kereskedelmi szerződésről, de ezek nem vezettek sikerhez. 1452-ben Abu’l Haszan Ali újra megpróbálta elfoglalni Bedzsát, de kudarcot vallott, elfogták és Konstantinában kivégezték. 1453-ban Oszmán árulás gyanújával kivégeztette vezírét, Nabil ibn Abu Kattáját, és elkobozta vagyonát. Ugyanebben az évben pestisjárvány tört ki, amely súlyos károkat okozott. 1456-ban újra megerősítette a velencei egyezményt.
Baráti kapcsolatokat alakított ki az egyiptomi Mamlúk Birodalommal és az Oszmán Birodalommal. 1454-ben követeket küldött II. Mehmed oszmán szultánhoz, hogy gratuláljanak Konstantinápoly elfoglalásához. 1458-ban visszaszerezte az uralmat egész Tripolitániában, ahol elődje idején meggyengült a központi hatalom, és a helyi sejkségek megerősödtek. 1460-ban megújította a firenzei kereskedelmi egyezményt. 1462-ben rákényszerítette az új zijanida szultánt, III. Abdullahot, hogy elismerje fennhatóságát. 1463-ban a berberek fellázadtak a kincstári kifizetések csökkentése miatt, de gyorsan leverték őket, és elfoglalták Uargla városát. 1464-ben diplomáciai kapcsolatot létesített az új milánói herceggel, Francesco Sforzával, akinek egy oroszlánt küldött ajándékba. 1465-ben megújította a genovai egyezményt is. 1466-ban Tlemcen nemesei, akik elégedetlenek voltak a zijanida uralkodóval, III. Abdullahhal, Oszmánt kérték fel, hogy nevezzen ki új szultánt. A kalifa Abu Dzsamil Zaján ibn Abu Málikot választotta, és Tlemcen ostromára indult. Az ostrom sikertelen volt, így megegyezést kötöttek: III. Abdullah maradhatott a trónon, de megerősítette a Hafszidák fennhatóságát. Az egyezséget egy házasság révén is megerősítették: a szultán leánya feleségül ment Oszmán unokájához. Nem sokkal ezután a marokkói szultán, Muhammed as-Sejk is elismerte a Hafszidák fennhatóságát, mivel nemzetközi elismerést akart szerezni.
Oszmán nem támogatta a Granadai Emírséget a Kasztíliával és Aragónnal folytatott harcaiban. Ennek köszönhetően jó viszonyt alakított ki az aragóniai királyokkal, akikkel 1470-ben békeszerződésre törekedett, de a muszlim kalózok akciói ezt meghiúsították.
1472-ben a marokkói szultán újra megerősítette a Hafszidok iránti (bár csak névleges) hűségét. 1478-ban kereskedelmi egyezményt kötött a Nápolyi Királysággal. 1479-ben egy újabb békeszerződési kísérlet Aragóniával kudarcba fulladt. 1480-ban megalapította a Szuq al-Falak medreszét (vallási iskolát). Ezt követően a Zajtúna mecsetben nyilvános könyvtárat hozott létre. 1487-ben nem küldött sereget a granadai emír, XII. Mohamed segítségére.
1488 nyarán trónörököse, Maszúd balesetben meghalt, ami valószínűleg megviselte az öregedő szultán egészségét, és még ugyanazon év szeptemberében – rendkívül hosszú, 53 évig tartó uralkodás után – ő is meghalt nem sokkal 70. születésnapja előtt. Örököse unokája, III. Jahja lett.
A Hafszidák családfája
Fordítás
Források Abun-Nasr, Jamil M. (1987). A History of the Maghrib in the Islamic Period. Cambridge: Cambridge University Press. Fossier, Robert; Jacques Verger; Robert Mantran; Catherine Asdracha; Charles de La Roncière (1987). Storia del medioevo III: Il tempo delle crisi (1250—1520). Giulio Einaudi editore. p. 368. .
Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája
Kategória:Hafszidák Kategória:1418-ban született személyek Kategória:1488-ban elhunyt személyek