A soproni gázgyár 1866 és 1986 működött a magyarországi Sopron város gázgyáraként. Fennállásának mintegy 120 éve alatt a működése nem volt folyamatos, legalább két ízben megszakadt, szervezeti struktúrája is változott néhányszor, technológiáját viszont a folyamatos fejlődés jellemezte.
Története 1866. december 31-én a soproni városházában felgyulladt az újonnan kiépített gázfényű világítás: ez a helyiek számára egyértelmű jelzése lett annak, hogy a városi gázgyár megkezdte működését. A Táncsics úti létesítmény beruházója a Soproni Légszesz Világítási Részvénytársaság volt, melyet alapító tulajdonosként egy neves helybeli kereskedő, Flandorffer Ignác jegyzett. A gyárban megtermelt gázt mintegy három évtizeden át szinte teljes mennyiségben világítási, ezen belül is döntően utcai világításra hasznosították; a lakossági hasznosítás csak az 1905 körüli évektől kezdett nagyobb teret nyerni, a gáztűzhelyek megjelenésével és apránkénti elterjedésével.
A gázgyár működésében az első világháború kitörése egy ideig még nem éreztette a hatását jelentősen, de 1916-ra a szénhiány már olyan mértékeket kezdett ölteni, aminek hatására a gyár is a termelésének csökkentésére kényszerült. A következő év, 1917. június 14-ével a működése teljesen le is állt, és történetében egy évtizednél is hosszabb üzemszünet következett. Ezt az időszakot többszöri tulajdonosváltás jellemezte, végül a gázmű városi tulajdonba került.
A termelés újraindítására, nagyjából egy évnyi előkészítő munka eredményeként, 1929. augusztus 1-jével került sor. Az 1930-as éveket a fogyasztás előbb kissé lassabb, majd fokozódó növekedése és a hálózat fejlesztése jellemezte; utóbbi részét képezte, hogy a gyártelepen elkezdték két új Didier-kemence építését is. Üzembe helyezni azonban már csak az első, három kamrás kemencét tudták, 1942-ben, a másik építésének és ezzel a gyár nagyobb mértékű fellendülésének újból a háború vetett véget.
A második világháború lezárását követően, az újjáépítés jegyében nagy lendülettel indult meg a gyár fejlesztése, amiben hatalmas előnyt jelentett az a tény, hogy a gyár nem szenvedett el számottevő háborús károsodásokat. Első körben nekiláttak a félbehagyott kemenceépítés befejezésének; a második Didier-kemencét, immár négy kamrásra bővítve 1946 őszén helyezték üzembe. Hamarosan határozott igény jelent meg harmadik kemence építése iránt is; ezt, ezúttal már a gázművek saját generálkivitelezésében, hat kamrás kialakítással 1956-ban helyezték üzembe. Ugyanebben az időben valósult meg egy új, 4500 köbméteres gáztartály is. A következő években elsősorban a kiegészítő technológiák és a kapcsolódó infrastruktúrák fejlesztése volt számottevő mértékű.
1963-ban a lakossági gáz iránti, változatlanul fokozódó igények kielégítése érdekében egy levegős földgázbontó épült a Somfalvi úti telephelyen, amelyhez a földgázt vasúti iparvágányon, tartálykocsikban szállították. Két évvel később újabb, s ezúttal igazán látványos elemmel bővült a város gázszolgáltatási hálózata: a szolgáltatás biztonságának növelése céljából egy 20 000 köbméteres befogadóképességű, 5 atmoszféra üzemi nyomásra méretezett, gömb alakú gáztárolót állítottak üzembe. A következő évben pedig – ami a gázmű centenáriumának éve is volt egyben – országszerte is egyedülállóan 5 000 kcal/Nm³-re emelték a szolgáltatott városi gáz égéshőjét.
A következő jelentős évszám a soproni gázszolgáltatás történetében 1975, ekkor valósult meg a gázgyár technológiaváltása, a korábbi szénalapú üzemelésről a benzinüzemre való teljes körű átállással. Ehhez teljese új, korszerű felszereltségű gázgyári épület is felépült az Ágfalvi úton, Chifuindus vízgőzös és levegős bontókkal, a szénalapú gázgyártást pedig előbb a Táncsics utcai telepen állították le, rövidesen pedig a Somfalvi úti telep is a leállítás és bezárás sorsára jutott. Az Ágfalvi úti új gyáregység az átadása idején és az azt követő pár évben az ország legkorszerűbb gázgyárának számított.
A soproni gázgyártás történetének a földgáz megjelenése és elterjedése vetett véget. A városban 1984-ben indult meg az elosztóhálózat előkészítése azzal a céllal, hogy a földgáz fogadására is alkalmas legyen. A földgázra való átállás 1986-ban fejeződött be, következményeképpen pedig a gázgyártás is megszűnt a településen még abban az évben.
Emlékezete 2016. október 20. óta emléktábla őrzi a soproni gázgyártás és gázszolgáltatás 150 éves történetének emlékét a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Sopron, Széchenyi tér 11.) falán, a város utolsó működő köztéri gázlámpája alatt.
Jegyzetek
Források A Soproni Gázgyár történetét bemutató molinó a Magyar Villamos Művek győri székházában létesített gázszolgáltatás-történeti kiállításon. A 150 esztendős soproni gázszolgáltatást ünnepelték. Sopronmedia.hu, 2016. október 20., hozzáférés: 2025. október 23.
Kategória:Sopron építményei Kategória:Magyarországi technikatörténet Kategória:Gázipar