Thea LaFond (Roseau, 1994. április 5. –) olimpiai bajnok dominikai közösségi atléta. A 2024-es párizsi olimpián győzött hármasugrásban. Ő szerezte a Dominikai Közösség első olimpiai érmét.

Pályafutása LaFond családjával ötéves korában vándorolt ki szülőhazájából az Egyesült Államokba. 16 éves korában akkori edzője, Chris Paul javasolta neki, hogy szülőhazája színeiben induljon nemzetközi színtéren. Egyetemista korában több versenyszámban is indult versenyeken, hármasugrás mellett távolugrásban, magasugrásban és sprintszámokban is szerepelt és néhányszor hétpróbában is megmérette magát. 2012-ben részt vett a junior világbajnokságon, ahol hármsugrásban elért 12,66 méteres eredményével a selejtezőben kiesett.

A 2014-es Nemzetközösségi játékokon hármasugrásban és magasugrásban is döntőbe jutott. 2016-ban kijutott a rioi olimpiára, ahol egyéni legjobbjától messze elmaradva 12,82 méteres ugrásával a selejtezőben búcsúzott a versenytől. A 2017-es szezonra edzőt és edzési módszert is váltott. A korábbi amerikai hármasugró, Aaron Gadson irányításával 14,20 méteres dominikai csúcsot ugrott. Első felnőtt világbajnokságán, a 2017-es londonin 13,82 méterrel a selejtezőben kiesett.

A Nemzetközösségi játékok történetében az első dominikai érmet LaFond szerezte 2018-ban, amikor 13,92 méteres eredménnyel harmadik helyen végzett. 2019-ben 14,38 méteres országos csúcsot ugrott. A szezon végi dohai világbajnokság előtt három nappal szenvedett sérülést, így nem tudott részt venni a világeseményen. Miután felépült nagyszerű formában tért vissza, 2020 februárjában fedett pályán ugrott 14,33 métert, ezután azonban a Covid-19-es világjárvány kitörése miatt nem tudott versenyezni.

A 2021-es tokiói olimpián 14,60 méteres országos csúcsot ugrott a selejtezőben és a harmadik legjobb eredménnyel került döntőbe. Ott azonban két rontott kísérlete mellett egy érvényes ugrása volt, 12,57 méterrel végül a 12. helyen végzett. A 2022-es fedett pályás világbajnokságon Belgrádban közel volt az éremszerzéshez, 14,53 méteres ugrásával 9 cm-rel maradt el a bronzérmestől. A júliusi szabadtéri világbajnokságon 14,56 méterrel ötödik lett. Egy hónappal később a Nemzetközösségi játékokon ezüstérmet szerzett.

A 2023-as, Budapesten rendezett világbajnokságon 14,90 méterre javította saját országos rekordját, ami a döntőben ötödik helyet ért. A következő szezon elején egy MRI-vizsgálaton kisebb porcleválást állapítottak meg az egyik térdében, amelyet ha megműtenek, akkor a hosszú felépülése miatt szinte biztosan ki kellett volna hagynia a nyári olimpiát. Ő azonban úgy döntött, hogy sérülésével együtt végigcsinálja az idényt és utána műtteti meg magát. Állapota ellenére a glasgow-i fedett pályás világbajnokságon ugrott először pályafutása során 15 méter fölött, amikor 15,01 méteres teljesítményével megnyerte a világbajnoki címet. Ő volt a 30. női sportoló a sportág történetében, aki elérte ezt a szintet. Ezt az eredményt az augusztusban rendezett párizsi olimpián túl tudta szárnyalni, amikor 15,02 méteres legjobbjával megnyerte a döntőt. Ez volt hazája első érme az olimpiák történetében. Végül olimpiai győzelme után két nappal végezték el rajta a hónapok óta esedékes műtétet. Dominika kormánya 400 000 dolárros jutalomban részesítette, egy földterületet is adományozott számára és nemzeti sportnagykövetnek is kinevezték.

A 2025-ös év fő eseménye a szeptemberi világbajnokság volt, amelyen szezonbéli legjobb eredményével, 14,89 méterrel ezüstérmes lett.

Egyéni legjobbjai Versenyszám Eredmény Helyszín IdőpontHármasugrás 15,02 m Párizs, Franciaország 2024. augusztus 3.Távolugrás 6,64 m São Paulo, Brazília 2022. május 1.

Jegyzetek

Források

Kategória:Élő személyek Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Dominikai közösségi olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2024) Kategória:Olimpiai bajnokok (atlétika) Kategória:Hármasugrók