Moerbeke Vilmos (hollandulː Willem van Moerbeke; latinul: Guillelmus de Morbeka) (c. 1220-1235 – c. 1286) flamand születésű dominikánus szerzetes, termékeny filozófiai fordító, aki kapcsolatban állt Aquinói Szent Tamással, Johann Campanusszal, a matematikussal, Vitellóval a természetfilozófussal és Mecheleni Henrikkel. Moerbeke Arisztotelész műveinek fordításával járult hozzá leginkább az európai kulturális-tudományos világ gazdagodásához.
Életéről keveset tudni. 1260 tavaszán Nikaiában vagy a peloponnészoszi Niklészben tartózkodott, majd ősszel Thébaiban volt. Itt kezdte meg Arisztotelész egyik biológiai értekezése, az Állatok részeiről fordítását, amely a De partibus animalium latin címet kapta. A korabeli forrásokból tudni, hogy 1267. november 22-én már Viterbóban, a pápai kúria székhelyén volt, ekkor fejezte be Themisztiosznak Arisztotelész A lélekről című könyvéhez írt kommentárjainak fordítását az eredeti görögből latinra. A következő években itt élt. 1268 májusában fejezte be Proklosz teológiai művének fordítását, amely Elementatio theologica címmel jelent meg. 1271. június 15-én készült el Szimplikiosznak Arisztotelész Az égbolt című művéhez írt kommentárjainak fordításával, ezt apostoli penitenciáriusként írta alá. Moerbeke lefordította Arisztotelész Metafizika című munkáját is.
1272-ben penitenciáriusként és káplánként a pápai kúriával együtt Orvietóban tartózkodott. Görög nyelvtudása miatt fontos szerepet kapott az 1274-ben rendezett lyoni zsinaton. 1278 áprilisától haláláig, feltehetően 1286. október 26-áig korinthoszi érsek volt. Valószínűleg Perugiában halt meg, mivel IV. Márton pápa rendelkezésére 1286. januárban már a városban tartózkodott.
Jegyzetek
Források
Kategória:A 13. században született személyek Kategória:Az 1280-as években elhunyt személyek Kategória:Domonkos-rendi szerzetesek Kategória:Fordítók