Grimoald longobárd király 662-től haláláig.
Élete Grimoald a Friuli hercege, II. Gisulf legfiatalabb fia és a bajor hercegnő, Ramhilde (I. Garibald bajor herceg lánya) fia volt. Amikor az avarok 611-ben megtámadták Itáliát, Gisulf hadserege kisebbségben volt, és a hercegséget elfoglalták. Gisulf a csatában elesett; Grimoald és testvére, Radoald elmenekültek Beneventóba, ahol Arechis herceg, távoli rokonuk örökbe fogadta őket. 641 és 642 között Grimoald és testvére Arechis fia és utódja, I. Aiulf herceg helytartójaként szolgált. Aiulf 642-ben meghalt a szláv betolakodók elleni védekezés közben, és helyére Radoald került. 647-ben Grimoald követte Radoaldot Benevento hercegeként. Hercegként sikeresen védte meg a Monte Sant'Angelo-i szentélyt a "görögök", valószínűleg Nápolyból érkező fosztogatóktól.
661-ben I. Aripert longobárd királyt halála után két fia, Perctarit (Milánóból) és Godepert (Paviából) követte a trónon. 662-ben a testvérek összetűztek, és Godepert Garibald, a torinói herceg közbenjárásával Grimoald segítségét kérte Perctarit elleni háborúhoz. Garibald közreműködésével Grimoald meggyilkolta Godepertet, és Perctarit menekülésre kényszerítette. Garibaldot később Godepert egyik hűbérese ölte meg. Grimoald Perctarit feleségét és fiát Beneventóba küldte, és átvette a királyságot. Rögtön feleségül vette Godepert nővérét, Theodotát, hogy kapcsolódjon a Theodelinda-dinasztiához. A Benevento hercegi címet legidősebb fiára, Romualdra hagyta.
Csatákban való jártassága sok határháborút megnyert számára. Személyesen vezette seregeit a bizánciak (II. Kónsztasz bizánci császár alatt) ellen Benevento ostrománál. Romuald elfoglalta Tarantót és Brindisit, csökkentve a bizánci befolyást a térségben, miközben Mezezius Szicíliában lázadt. Grimoald elfoglalta Forlìt az északi görögöktől, és elpusztította Oderzót, ahol testvéreit, Tassót és Kakkót évekkel korábban meggyilkolták. A húsvéti napra eső Forlì elfoglalása feszültséget keltett az ortodox keresztények és a pogány lombard hagyományőrzők között, mivel sok keresztényt lemészároltak az ünnepségek alatt. Miközben Dél-Itáliában harcolt a bizánciak ellen, Friuli hercegét, Lupust helytartóvá tette az északi területeken. Rövidesen Lupus minden hatalmat magának követelt, fellázadt, de seregeit gyorsan legyőzték, őt megölték, és hercegségét az avarok segítségével elpusztították. Grimoald Lupus fiát, Arnefritet és szláv szövetségeseit Nimisnél legyőzte; Arnefritet a csatában megölték. Friuliban Wechtharit, a szlávok ellenségét helyezte hatalomra. Grimoald legyőzte a frankokat, akik III. Chlothar frank király gyermekkorában betörtek. Megmentette Északkelet-Itáliát a szláv törzsektől, és belső rendet tartott fenn a baroni lázadások és a Friuli és Spoleto hercegségek autonómiájának elnyomásával, utóbbiban Thrasimundot helyezte hatalomra.
Vallásában névleg ariánus maradt (bár a Vita Sancti Barbati szerint ő és fia, Romuald továbbra is gyakorolták Benevento és a longobárd nemzet ősi pogány szokásait), felesége katolikus volt. Távol tartotta magát a pápaságtól. Ugyanakkor Szent Mihályt – akinek kultusza erősen terjedt a Monte Garganóról – a longobárd nemzet harcos-védelmezőjeként tisztelte, helyettesítve Wodant (Odint) a hasonló narratívák alapján. A San Michele Maggiore templomot építtette a páviai lombard palota kápolnája helyén. Grimoald népszerű volt nagylelkűsége és könyörületessége miatt, valamint könyörtelensége miatt a háborúkban.
Grimoald 9 éves uralkodás után 671-ben halt meg, miután békeszerződést kötött a frankokkal. Páviai Szent Ambrus-bazilikában temették el. Romualdon kívüli másik fia, Garibald utódként lett megválasztva, de három hónappal később az egykor száműzött Perctarit buktatta meg. Romuald Beneventóban maradt, amely ismét eltávolodott a központi hatalomtól.
Jegyzetek
Fordítás
Források Pauli Historia Langobardorum Chris Wickham, Early Medieval Italy: Central Power and Local Society, 400–1000 (London: Macmillan, 1981), 224–25. oldal Hodgkin, Thomas. Italy and Her Invaders: The Lombard kingdom, 600-744, Clarendon Press, 1895, 73. oldal Andrea Bedina, "Grimoaldo, re dei Longobardi", Dizionario Biografico degli Italiani, 59 (Rome: Istituto dell'Enciclopedia Italiana, 2003). The Cambridge Medieval History, Volume 2, (Henry Melvill Gwatkin, James Pounder Whitney, eds.) Macmillan, 1913, 204. oldal "Grimoaldus (2)", A Dictionary of Christian Biography, Volume 2 (William Smith, ed.) J. Murray, 1880, 802. oldal Oman, Charles. The Dark Ages: 476-918, Rivingtons, 1914, 274. oldal
Irodalom Ludo Moritz Hartmann: Geschichte Italiens im Mittelalter. 2,1. kötet. Lipcse 1900, 244. oldaltól (részben elavult). Thomas Hodgkin, Italy and her Invaders Vol VI, 239–292. oldal (részben elavult). Wilfried Menghin: Die Langobarden. Stuttgart 1985. Andrea Bedina: Grimoaldo, re dei Longobardi. In: Mario Caravale (szerk.): Dizionario Biografico degli Italiani (DBI). Band 59: Graziano–Grossi Gondi. Istituto della Enciclopedia Italiana, Róma 2002.
Kapcsolódó szócikkek Longobárd királyok listája Longobárd királyok családfája
Kategória:Longobárd királyok Kategória:A 610-es években született személyek Kategória:671-ben elhunyt személyek