VII. Muhammad tuniszi bej, a Huszajnida-dinasztia uralkodója 1942–1943-ban.
Élete V. Muhammad tuniszi bej legidősebb fiaként született. Még trónra lépése előtt támogatta a Destour (alkotmányos) mozgalmat az 1922. áprilisi események idején, és elérte, hogy édesapja fogadja a mozgalom vezetőit. 1942. április 30-án nevezték ki trónörökössé, miután IV. Muhammad két örököse – Muhammad al-Tahir és Muhammad al-Bashir – egymás után meghalt. 1942. június 19-én követte unokatestvérét, II. Ali tuniszi bejt követte a trónon, a második világháború közepén.
Uralkodása kezdetén nyíltan a Neo Destour mozgalom eszméi mellett foglalt állást, és de facto a tunéziai nacionalista mozgalom vezetőjévé vált, mivel Habib Bourguiba 1940-ben Franciaországba, majd Olaszországba száműzve tartózkodott. Kinevezte Hédi Lakhoua-t miniszterelnöknek, és rajta keresztül 1942. augusztus 2-án számos reformkövetelést nyújtott be Henri Philippe Pétain vichyi kormányának: egy társadalmi rétegeket képviselő tanácsadó törvényhozó tanács létrehozását, egyenlő bánásmódot a francia és a tunéziai köztisztviselők között, a „gyarmati harmad” (tiers colonial) megszüntetését, amely addig a franciáknak kedvezett, tunéziaiak alkalmazását állami hivatalokban, általános és kötelező oktatást arab és francia nyelven, a tunéziai bíróságok hatáskörének bővítését, nemzeti részvételt az állami költségvetés ellenőrzésében, valamint az elektromos- és közlekedési vállalatok államosítását.
1942. augusztus 8-án Habib Burgiba felszólította a tunéziaiakat, hogy támogassák a szövetségeseket, mivel a franciák „kizsákmányolók, de nem pusztítók, mint a fasiszták”. A bej ezzel összhangban Tunézia semlegességét hirdette a háborúban, ami valójában a Vichy-rezsimmel való szembefordulást jelentette. Kijelentette, hogy Tunézia szuverenitását a francia szuverenitással együtt kívánja megerősíteni, és visszautasította a Vichy-féle antiszemita törvények alkalmazását, amelyeket elődje, II. Ahmad korábban jóváhagyott. 1942. október 12-én, az ’Aíd al-Fitr ünnepségen, a Marsa palotában, a bej nyilvánosan csalódottságát fejezte ki, amiért a főrezidens, Jean-Pierre Esteva adminisztrációjában nem volt egyetlen tunéziai vezető sem. Esteva válaszul kijelentette, hogy „csak a franciák alkalmasak vezető beosztásokra”. A bej táviratban követelte Pétain marsalltól Esteva leváltását, de ezt nem teljesítették. A feszültség tovább nőtt, miközben Muhammad hivatalosan is elismerte az amerikai konzul, Hooker Doolittle státuszát – ezzel jelezve függetlenségét Vichytől.
1942. november 19-én olasz és német csapatok szálltak partra Tunéziában, és a brit–amerikai erőkkel vívott harc az országot csatatérré változtatta. A bej visszautasította az olaszok ajánlatát, miszerint függetlenséget kapna, ha az ország az Axis-hatalmak oldalán belép a háborúba. 1942 decemberében Esteva és Si Abdeljelil Zaouche igazságügyi miniszter között vita tört ki a csendőrség költségvetéséről, amit a bej a kormány lemondásával zárt le. 1943 januárjában M’hamed Chenik lett az új miniszterelnök, és kabinetjébe a Neo Destour több tagját (pl. Mahmoud Materi és Salah Farhat) is bevette.
1943. május 13-án, amikor a szövetségesek bevonultak Tunéziába, a bejt nacionalizmusa miatt ellenséges elemnek tekintették (nem pedig Vichy-szimpatizánsnak). Henri Giraud és Alphonse Juin tábornokok felszólították a lemondásra – amit megtagadott. Május 15-én mégis eltávolították a trónról, majd július 6-án formálisan is lemondott. Előbb Ténèsbe (Algéria) száműzték, majd Franciaországban, Pau városában telepedett le, ahol 1948. szeptember 1-jén halt meg. Földi maradványait később Tunéziába szállították, és nem a Tourbet el-Bey mauzóleumban, hanem a tunéziai Djellaz temetőben helyezték örök nyugalomra, nemzeti mártírként. VII. Muhammad ma a tunéziai függetlenségi mozgalom egyik legfontosabb előfutáraként tisztelt alak. Rövid uralkodását a korrupció elleni küzdelem, és a zsidó közösség védelme jellemezte a Vichy-törvényekkel szemben.
Trónján unokatestvére, VIII. Muhammad követte.
A Huszajnida-dinasztia családfája
Jegyzetek
Fordítás
Források El Mokhtar Bey, Les Beys de Tunis 1705-1957. Túnez, 2002.
Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája Tunéziai muszlim uralkodók családfája
Kategória:Huszajnidák Kategória:1881-ben született személyek Kategória:1948-ban elhunyt személyek Kategória:Tuniszi bejek