Dzsanibég asztraháni kán kb. 1514-től 1521/1523-as haláláig.
Élete Dzsanibég Kaszim kazah kán segítségével került hatalomra Asztrahánban. Mindenekelőtt trónra lépése 1514-ben történt, közvetlenül azután, hogy a kazah seregek bevonultak a Volga és a Jaik (Ural) folyók közötti területre. Valószínűtlen, hogy egy kis kánság uralkodója önállóan képes lett volna fellépni a Nogaj Horda ellen, különösen olyan nagyhatalmú szomszédok mellett, mint a Krími Kánság. Dzsanibég uralkodása Kászim halálával ért véget, amikor a Kazah Kánságban zűrzavar tört ki, és az uruszid (Urus kán-i) dinasztia többé nem tudta támogatni asztraháni pártfogoltját.
M. G. Szafargalijev szerint Dzsanibek 1514-ben lépett Asztrahán trónjára. A tatár történetíró Siháb ad-Dín Mardzsáni így adja meg genealógiáját: „Ezt követően uralkodott Abu Szaíd Dzsanibek kán, Barak kán fia, Kujurcsak kán fia, Urusz kán fia.” Ezt a leszármazási vonalat S. Sarafutgyinov és M. M. Ramzi is megerősíti.
Más kutatók viszont úgy vélik, hogy itt névazonosságból adódó tévedés történt: az asztraháni Dzsanibek (Mahmud fia) összekeveredett a kazah Dzsanibéggel, aki valóban Barak harmadik fia és Kujurcsak (az Arany Hordát uraló Urusz kán negyedik fia) unokája volt. Ez a kazah Dzsanibég legkésőbb 1429-ben született, és csak kevéssel élte túl testvérét, Girájt; utoljára 1473–1474 körül említik a források. Ezért valószínűtlen, hogy ő uralkodott volna Asztrahánban a 16. század elején.
S. Sarafutgyinov szerint Dzsanibég trónra lépése a hidzsra 915. évére (1509–1510) tehető. Ugyanakkor az orosz külügyi levéltár anyagai („asztaraháni könyvek”) 7029–7042 közötti évekről (1521–1534) említik „Janybek cárt Asztorohánban”. Ezek alapján Dzsanibég uralkodása 1510 és 1520-as évek eleje közé tehető. További korai adat egy Vaszilij Korobov moszkvai követ által 1515. június 19-én küldött levélből ismert. Az Azovban írt beszámolóban a tatár fogoly Kara-Csura elmondta, hogy Dzsanibek követeket küldött több nogaj vezetőhöz (Csagir, Sijgyak, Mamaj, Kelmamaj), hogy egyesüljenek vele Szigim murza ellen. A beszámoló alapján Dzsanibég és szövetségesei legyőzték Szigimet, tízezer embert ejtettek foglyul, ő maga pedig elmenekült.
E források alapján valószínű, hogy Dzsanibég, aki inkább Mahmúd asztraháni kán fia és Abdal-karim asztraháni kán testvére lehetett, 1514 nyarán már uralkodott Asztrahánban. A Korobov-levélből kiderül, hogy a leírt események valószínűleg 1514 nyarán zajlottak. Dzsanibég ekkor szembekerült Csagir mirzával, aki megsértődött a zsákmány elosztása miatt, és Asztrahánt ostrom alá vette, követelve, hogy Dzsanibég adja ki szövetségeseit – Musztofar szultánt és Hozják szultánt (valószínűleg a Nagy Horda korábbi uralkodójának, Sejk Ahmed kán testvérét, Ahmat kán fiát). Dzsanibég ezt megtagadta, mire Csagir visszavonult, de a konfliktus tovább folytatódott.
A szövetségesek közül Hozják, Szigim és Musztofar fiai Tümenbe (Dagesztán térsége) vonultak, ahol Murtaza, Ahmad fia és a helyi szultánok Hozjákot tették meg kánná, Szigimet pedig emírjévé. Murtaza formálisan lemondott a hatalomról, a mongol hagyományoknak megfelelően. Rövidesen azonban a szövetség széthullott: Hozják és Szigim kirabolták Musztofar egyik fiát, a másikat, Muszelem szultánt, Szigim elfogta. Ekkor Dzsanibég ismét Csagirhoz fordult támogatásért, de amikor elutasította követeléseit, Csagir ismét Asztrahánt ostromolta. Az ostrom kudarcba fulladt: Dzsanibég megvédte a várost, és mintegy 300 foglyot ejtett.
A nogaj szeidzsere (genealógiai krónika) is említi ezeket az eseményeket: eszerint Alcsagir kán (Csagir), Musa fia „meghódította Asztrahánt és Sarátovot, és adóval sújtotta őket”. Bár a nogaj mirzák erősen nyomást gyakoroltak rá, Dzsanibégnek sikerült megőriznie Asztrahán függetlenségét, miközben a Krími Kánság továbbra is fő ellenfele maradt. 1516 tavaszán a nogaj vezetők közötti harcban Szigim győzött, Csagir és hívei pedig a Krímbe menekültek.
Az Asztraháni Kánság igyekezett megakadályozni a Nogaj Horda és a Krími Kánság közeledését, amit saját függetlenségére nézve fenyegetésnek tekintett. Az A. I. Iszin által közölt adatok szerint az asztraháni követek arra próbálták rávenni a nogaj mirzákat, hogy Asztrahánnal, ne a Krímmel kössenek szövetséget. A krími uralkodó I. Mengli Giráj kán személyes ellenségként tekintett Dzsanibégra — valószínűleg még az 1470-es évek krími belháborúiban kerültek szembe. Mengli Giráj azonban nem valósíthatta meg terveit Asztrahán meghódítására, mert 1515 tavaszán, húsvét előtt meghalt. Utódja, I. Mehmed Giráj krími kán aktívabb külpolitikát folytatott: a Krím célja a Dzsocsí-ulusz területei feletti befolyás helyreállítása lett. A fő irány továbbra is Asztrahán ellen irányult.
1515 nyarán (június–július körül) Mehmed Giráj hadjáratot indított Asztrahán és a Nogaj Horda ellen. 1515. augusztus 3-án III. Vaszilij moszkvai nagyfejedelemnek írott levelében arról számolt be, hogy elérte a Dont, de az asztraháni kán és Szigim murza visszavonult a Volga túlsó partjára. Későbbi jelentések szerint a nogajok és asztrahániak a Volga bal partjára húzódtak vissza, elkerülve a közvetlen összecsapást. Mehmed Giráj leveleiben nem nevezte meg az asztraháni kánt — ha Dzsanibégről van szó, akkor ekkorra kibékülhetett Szigimmel, mivel együtt vonultak vissza. Más források viszont Abdal-karimot említik kánként ebben az időben.
Dzsanibég talán 1521/1523 táján halhatott meg. Utóda fia, Huszein asztraháni kán lett.
A 16. század elején Asztrahán, a Krími Kánság és a Nogaj Horda viszonyát külső tényezők, elsősorban a Kazah Kánság terjeszkedése befolyásolta. A kazah–nogaj konfliktus kezdetben a kazahok javára dőlt el: 1519-ben Kászim kán nyomására a nogaj mirzák kénytelenek voltak elhagyni Nyugat-Kazahsztánt és a Volga–Jaik közét, és a Volga jobb partjára vonultak vissza. Ezt megelőzően, 1509–1515 között, a Krími Kánság három nagy hadjáratot is indított a nogaj uluszok ellen; az egyik, az ún. Nogaj csata, a nogajokat a Volga bal partjára szorította vissza. Mindez jelentősen befolyásolta a Krím–Nogaj–Asztrahán viszony alakulását, és meghatározta Dzsanibég uralkodásának külpolitikai kereteit.
Az asztraháni kánok családfája
Fordítás
Források Зайцев И. В. Астраханское ханство. — Москва: Восточная литература, 2004. — 303 с. — . Темиргалиев Р. Д. Ак-орда. История Казахского ханства. — Алматы: «Аспандау», 2013. — 296 с. — . Трепавлов В. В. История Ногайской орды. — Москва: Квадрига, 2020. — 1040 с. — .
Kapcsolódó szócikkek Asztraháni kánok listája
Kategória:Asztraháni kánok Kategória:A 15. században elhunyt személyek Kategória:Az 1520-as években elhunyt személyek