Agbardzsin északi jüan kán 1453–1454-ben.

Élete Adzsay taidzsi második fia és Elbeg Nigüleszügcsi északi jüan kán unokája volt. Bátyja, Tájszung északi jüan kán uralkodása idején, 1433-ban Agbardzsin dzsinonná (társuralkodóvá és trónörökössé) lett kinevezve. 1453-ban Agbardzsin szövetségre lépett Eszen taishival, és együtt fellázadtak Tajszun kán ellen. Tájszung kán seregeit legyőzték, ő maga pedig meghalt. Ekkor Eszen taishi új mongol kánná kiáltotta ki Agbardzsint.

Agbardzsin viszonozta Eszen támogatását, és kinevezte őt dzsinonná, azaz társuralkodójává és örökösévé. Amikor azonban Agbardzsin megérkezett az ojrátok által összehívott kurultájra (törzsi tanácsra), ahol hivatalosan is meg akarták erősíteni nagykáni rangját, Eszen megölte őt (1454), és maga foglalta el a trónt.

Agbardzsin fia, Haragucag, aki korábban már feleségül vette Eszen lányát, csodával határos módon életben maradt, és megpróbált a tokmoki kán (a Felső-Irtis vidék uralkodója) birtokaira menekülni. Ott azonban megölték. Eszen mégis megkímélte Haragucag fiát, az újszülött Bajan-Münkét, aki már apja halála után született – tehát Eszen saját unokája volt. (Az ő fia lett később Daján északi jüan kán, a család 16. századi ágának megalapítója.)

Az Északi Jüan kánok családfája

Fordítás

Források Покотилов Д. Д. История восточных монголов в период династии Мин 1368—1634 на сайте «Руниверс» Монгольские источники о Даян-хане // Сайт «Восточная литература». Сайт «Удел Могултая»

Kapcsolódó szócikkek Északi Jüan kánok listája

Kategória:Jüan-dinasztia Kategória:Északi Jüan kánok