Ligden északi jüan kán 1603-tól haláláig.

Élete Mivel édesapja, Mangusz herceg korán meghalt, Ligdent választotta utódjául nagyapja, Buján Szecsen északi jüan kán. Ligden 1603-ban, nagyapja halála után lépett a trónra, amely szerint a csahár kánság új uralkodója és az Északi Jüan-dinasztia nagy kánja lett. Ligden kán a csahár tument jobb- és bal részre osztotta. Uralkodása kezdetén élvezte a többi mongol tumen lojalitását és tiszteletét. A jobb szárny három tumene vazallusi alávetettséget ismert el Ligden irányában.

Ligden a Dél-Khalkha fejedelmeivel (Baarin és Jarud) szövetségben sikeres hadjáratot vezetett a Ming-dinasztia Kínája ellen. 1612-től a Horčin és Jarud mongol fejedelemségek politikájukban egyre inkább a megerősödő mandzsúrok felé fordultak. Ligden, remélve hatalmának megerősítését a mongol fejedelemségek felett, a mongóliai buddhista központba, Csahárba költözött, ahol magát az egész Mongólia vallási és politikai vezetőjének kiáltotta ki. 1618-ban Kína szövetségi szerződést kötött Ligdennel, aki pénzbeli támogatásért cserébe vállalta az észak-kínai határok védelmét a mandzsúrok támadásai ellen.

1620-ban Ligden és a mandzsu kán, Nurhaci megszakították kapcsolataikat. A déli-mongol fejedelemségek többsége Nurhaci oldalára állt. 1624-ben Nurhaci „szövetségi és baráti szerződést” kötött a Horčin fejedelemséggel, majd 1626–1627-ben a Jarud, Baarin, Aohan és Naiman fejedelemségekkel. 1624-ben Ligden büntető hadjáratot indított a Horčin fejedelemség ellen, de kénytelen volt visszavonulni a mandzsu hadsereg közeledtével, amelyet Nurhaci küldött a déli-mongol fejedelmek megsegítésére. Néhány évvel később, 1627-ben a déli-mongol fejedelemségek lázadást indítottak Ligden felsőbb hatalma ellen. A lázadó fejedelmek felléptek Ligden ellen, de vereséget szenvedtek a Zhaocheng-i csatában; magának a csahár kánnak azonban tízezer harcosa veszett oda a csatában. Amikor a kínai császár megtagadta a támogatások kifizetését, Ligden hadjáratot vezetett Észak-Kína területei ellen, kényszerítve Pekinget a szerződés meghosszabbítására és a kifizetések növelésére. Öt mongol fejedelemség egyesítette haderejét, hogy közösen harcoljon Ligden ellen. 4000 csahárt öltek meg Huh-Hotóban és további 3000 csahárt, akiket a kínai kormány kifizetéseiért küldtek.

1628 őszén Nurhaci utódja, Abahai mandzsu császár aktív hadműveleteket kezdett a Csahár-kánság ellen. A mandzsúrok oldalán harcoltak több déli- és kelet-mongol fejedelemség csapatai is: Horčin, Kharchin, Baarin, Jhurud, Naiman és Aohan. 1629 áprilisában Abahai kiadott egy rendeletet minden mongol fejedelem számára, akik szövetséget kötöttek a mandzsú uralkodóval. A rendelet pontosan meghatározta a mongolok kötelezettségeit nemcsak a Csahár-kánság elleni harcok idején, hanem később is – a Ming Kína elleni fegyveres küzdelem során. A mandzsú császárnak még néhány évre volt szüksége, hogy hatalmas túlerő segítségével legyőzze a Csahár-kánságot, amely szó szerint darabjaira hullott. A Csahár hosunjai, Ligden birtokai, sorra „önként” a mandzsú uralom alá kerültek. 1632–1634 között a Csahár-kánság területének nagy részét mandzsú-mongol csapatok foglalták el. Ligden az Ordoszba menekült, de vereséget szenvedett, és 1634 szeptemberében, a Kukunorba való visszavonulás közben veszettségben (valószínűleg fekete himlőben) meghalt Gansu tartományban.

1636-ra a Csahár-kánság utolsó ellenállási erőit, amelyek Ligden kiskorú fia, Edzsei északi jüan kán köré csoportosultak, leverték, és a déli- és kelet-mongol fejedelemségek többsége elismerte a mandzsú császár vazallusi fennhatóságát, és „külső vazallusoknak” nevezték magukat. 1636 áprilisában 49 déli- és kelet-mongol fejedelem gyűlése – a Horčin, Jalait, Gorlos, Kharchin, Tümet, Aohan, Naiman, Baarin, Onnyut és Jharud fejedelemségekből – mandzsú császár Abahait a nagykáni trónra emelte Bogdokán címmel, ezzel hivatalosan alávetve Dél- és Kelet-Mongóliát a mandzsú uralomnak.

Az Északi Jüan kánok családfája

Fordítás

Források Чимитдоржиев Ш. Б. Национально-освободительное движение монгольского народа в XVII—XVIII вв. Д. Покотилов «История восточных монголов в период династии Мин 1368—1634» на сайте «Руниверс»

Kapcsolódó szócikkek Északi Jüan kánok listája

Kategória:Jüan-dinasztia Kategória:Északi Jüan kánok