Tabéry Iván (Nagyvárad, 1896. szeptember 27. – Budapest, 1960. május 19.) magyar építészmérnök. Bátyja Tabéry Géza (1890–1958) író, újságíró.

Élete Tabéry Ármin (1860–1926) főmérnök és Paulinyi Mária (1860–1942) fiaként született. Apja a Sebes-Körös Társulat igazgatója volt. Alsó- és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte. Az első világháború kezdetén beiratkozott a budapesti Műegyetem Építészettudományi Karára. Az őszirózsás forradalomtól a tanácsköztársaság bukásáig Budapesten élt, s ez idő alatt Vágó József mellett dolgozott, aki ekkor az Országos Lakásügyi Tanács alelnöke, majd az Építészeti Direktórium vezetője volt. Segítette Spiegel Frigyest az 1919. május 1-jére tervezett grandiózus május elsejei felvonulás díszítésének megtervezésében.

Az abszolutórium megszerzése után 1923–1924-ben Nagyváradon működött mint Spiegel társa. 1927 és 1929 között önállóan tervezett. Tervpályázatokon vett részt, gyakran Hegedős Károly társaságában. E tervpályázatokon számos díjat, köztük három elsőt is nyert. Az 1930-as évek közepétől a Honvédelmi Minisztérium építészeti osztályán mint szerződéses polgári mérnök fejtett ki tevékenységet, egészen 1944. június 1-ig, amikor is „politikai megbízhatatlansága“ miatt azonnali hatállyal elbocsátották. Tagja, 1935 és 1937 között pedig ügyvezető titkára az első – még Lechner Ödön és társai alapította – Magyar Építőművészek Szövetségének.

A felszabadulást követően megszervezte a Honvédelmi Minisztérium építészeti osztályát, majd 1946-tól 1948-ig az Országos Építésügyi Kormánybiztosság, illetve a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője volt. 1947-ben megnyerte a veszprémi Pénzügyigazgatóság székházának tervpályázatát. A tervei alapján emelt épületet alakították át később a Veszprémi Vegyipari Egyetem első épületévé.

Az építésügy irányításának átszervezésekor belépett az újonnan létesített Építéstudományi Intézetbe, ahol – ugyancsak mint osztályvezető – részt vett az épülettervezés államosításának szervező munkájában. Intézeti pozícióját mindaddig megtartotta, amíg az előbbiből alakult Magasépítési Tervező Iroda (MATI) önálló, speciális tervező vállalatokra nem bomlott szét. Az ekkor létrehívott Mezőgazdasági Épület- és Településtervező Iroda Nemzeti Vállalat (MEZŐTERV) igazgatója lettMagyar Közlöny, 1949. december 6. (253. szám), s vezette azt 1949-től egészen a vállalat megszüntetéséig, illetőleg az Ipari Épületeket Tervező Vállalatba olvasztásáig.

Segítette a Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének megszervezését, ennek választmányi, építészeti szakosztályának pedig intézőbizottsági tagja volt. 1946 és 1949 között részt vett az Új Építészet Köre szerkesztőbizottsági munkájában és az Új Építészetnek a haladó építészetet propagáló munkájában, így a Csepel a dolgozók városa című kiállítás rendezésében is. Alapítása óta tagja volt a második, a mai Magyar Építőművészek Szövetségének, 1958-ig tagja a Szövetség vezetőségének és elnökségének is, közben pedig, 1953-ban és 1954-ben a Szövetség elnöki tisztségét töltötte be.

Az Új köztemetőben helyezték nyugalomra.

Családja Felesége Edelmann Hédi (1902–1957) volt, Edelmann Menyhért és Diósy Anna lánya, akivel 1934. április 7-én Budapesten kötött házasságot.

Díjai, elismerései Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozata (1951)Magyar Közlöny, 1951. augusztus 22. (123. szám) Szocialista munkáért (1954)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar építészek Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1960-ban elhunyt személyek Kategória:Nagyváradiak Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek