Edelmann Menyhért (Nagyvárad, 1862. december 25. – Nagyvárad, 1943. június 7.) orvos, közegészségügyi író.
Élete Edelmann Adolf cipészsegéd és Steuer Fanny fiaként született szegény zsidó családban. Középiskolai tanulmányait a Nagyváradi Magyar Királyi Állami Főreáliskolában végezte, majd a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karának hallgatója volt, ahol 1889 júniusában avatták orvosdoktorrá. Első éves orvosnövendékként (1882) a Magyar Földrajzi Társaság által kiírt pályázaton A hegység befolyása az éghajlati viszonyokra című munkájával első díjat nyert; 1883-ban ugyanezen társulatnál Vulkanizmus című pályaművével második helyezett lett. 1885-ben az Orvostanhallgatók Önképzőkörének pályázatán A babonákról és kuruzslásról című dolgozatával nyert díjat. Ennek a dolgozatnak akkora sikere volt, hogy az Országos Közegészségügyi Egyesület is meghívta, tartson előadást a témáról.
Orvosi oklevelének megszerzése után szülővárosában praktizált. 1905-ben kinevezték a nagyváradi Gyermekmenhely igazgató-főorvosává.Belügyi Közlöny, 1905. május 21. Az első világháború idején a hadiárvák gondozása került figyelmének középpontjába. 1916-ban a román betörés idején több száz erdélyi magyar menekült gyermeknek teremtett ideiglenes otthont. Ezzel kiérdemelte az egyik legmagasabb orvosi hadi kitüntetést, a II. osztályú polgári katonai érdemrendet. Felajánlották számára a magyar nemességet, hívták a minisztériumba a gyermekvédelem központi irányítására, de ő kitartott szülővárosa mellett, arra hivatkozva, hogy ott is van elég tennivaló.
Tagja volt az Orvosok és Gyógyszerészek Egyesületének, az irodalmat kedvelő és gyakorló személyeket összefogó Szigligeti Társaságnak és nem utolsó sorban az egyik legjelentősebb szervezetnek, a László király szabadkőműves-páholynak. A szabadkőművesek által hirdetett eszmék álltak a legközelebb hozzá, hisz ez a szövetség, illetve mozgalom filozofikus, filantropikus és progresszív intézményként határozta meg önmagát.
1919 májusában minden indoklás nélkül elmozdították a Gyermekmenhely éléről. Igaz két év múlva, 1921-ben teljes erkölcsi elégtételt szolgáltattak neki, 1925-ben pedig magas állami kitüntetést is kapott. Visszatért a magánorvosi praxishoz, de továbbra is a szegények, az elhagyott gyermekek orvosa maradt. Továbbra is folytatta közéleti tevékenységét, az Orvosi Egylet örökös tiszteletbeli elnökévé választotta, a Szigligeti Társaság is örökös tagjává fogadta. 1919-ben részt vett a Bihar szabadkőműves páholy újraélesztésében, sőt 1933-ig vállalta a főmesteri tisztet is, de ennek az új páholynak már jóval kevesebb tevékenységre, befolyásra volt alkalma, mint a békebelinek.
Élete végén betegségével küzdve, családja körében, majdhogynem elfeledve élt.
Orvosi és természettudományi cikkei többnyire Nemes Menyhért írói álnév alatt jelentek meg.
Nagy részvét mellett a nagyváradi neológ izraelita temetőben helyezték nyugalomra.
Családja Felesége Diósy Ilona (1871–1944) volt, Diósy Ignác és Sonnenfeld Antónia lánya, akivel 1890. november 16-án Nagyváradon kötött házasságot. Sógora Diósy Béla (1863–1930) zenekritikus, író, főiskolai tanár. 1944 nyarán özvegyét Auschwitzba deportálták.
Két lányuk született: Edelmann Alice (1894–1954), férjezett Siklós Albertné és Edelmann Hédi (1902–1957) író, újságíró, férjezett Tabéry Ivánné.
Művei A földrengésről. Nagyvárad, 1886. (Különnyomat a Nagyváradból.) Babona és kuruzslás. Budapest, 1889. (Különnyomat az Egészségből.) A hol a gondolat támad. Nagyvárad, 1890. (Különnyomat a Szabadságból.) Az influenzáról. Budapest, 1892. (Különnyomat az Orvosi Hetilapból.) Stenosi necti egy esete. Budapest, 1892. (Különnyomat az Orvosi Hetilapból.)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar orvosok Kategória:1862-ben született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Nagyváradiak Kategória:Magyarországi szabadkőművesek