A retrokauzalitás, vagy visszafelé ható okság egy ok-okozati összefüggési fogalom, amelyben a hatás időben megelőzi az okot, így egy későbbi esemény befolyásol egy korábbit. A kvantumfizikában az ok és okozat megkülönböztetése a legalapvetőbb szinten nem jelenik meg, ezért az időben szimmetrikus rendszerek felfoghatóak kauzálisnak vagy retrokauzálisnak is.
Az időutazás filozófiai megfontolásai gyakran ugyanazokat a kérdéseket érintik, mint a retrokauzalitás, ahogyan a témát feldolgozó fikciós művek is, ám a két jelenség különbözik egymástól.
Filozófia Az okság megértésére irányuló filozófiai erőfeszítések legalább Arisztotelész négy okról szóló értekezéséig nyúlnak vissza. Sokáig úgy vélték, hogy az okot megelőző okozat inherens önellentmondás, mivel – ahogy a 18. századi filozófus, David Hume kifejtette – két összefüggő esemény vizsgálatakor az ok definíció szerint az, amely megelőzi az okozatot. [ oldal szükséges ]
A retrokauzalitás gondolata az indiai filozófiában is megtalálható. Legalább két indiai buddhista filozófus, Prajñākaragupta (kb. 8–9. század) és Jitari (kb. 940–1000) védte, utóbbi egy külön értekezést is írt a témáról, a Jövőbeli okokról szóló értekezést ( Bhāvikāraṇavāda ). Az elképzelés néhány kínai buddhista filozófusnál is megtalálható, mint például Fazangnál.
Az 1950-es években Michael Dummett ellenezte az ilyen definíciókat, kijelentve, hogy nincs filozófiai kifogás az okokat megelőző okozatokkal szemben. Ezt az érvelést filozófustársa, Antony Flew, majd később Max Black is cáfolta. Black „csalóérve” azt állította, hogy a retrokauzalitás lehetetlen, mivel egy okozat megfigyelője cselekedhet úgy, hogy megakadályozza annak jövőbeni okának bekövetkezését. szabad akarat Black által felvetett kérdésekhez való viszonyának összetettebb tárgyalását Newcomb paradoxona foglalja össze. Az esszencialista filozófusok más elméleteket is felvetettek, például a „valódi kauzális erők létezését a természetben”, vagy aggodalmakat fogalmaztak meg az indukció szerepével kapcsolatban az oksági elméletekben. <sup class="noprint Inline-Template" style="white-space:nowrap;">[ oldal szükséges ]</sup
Fizika A legtöbb fizikai elmélet időszimmetrikus: a mikroszkopikus modellek, mint például Newton törvényei vagy az elektromágnesesség, nem rendelkeznek eredendő időiránnyal. Az okot és okozatot megkülönböztető „időnyila” más eredetű kell, hogy legyen. A zavar csökkentése érdekében a fizikusok különbséget tesznek az erős (makroszkopikus) és a gyenge (mikroszkopikus) oksági összefüggések között.
Makroszkopikus oksági összefüggés A múltbeli eseményekre gyakorolt elképzelt befolyásolási képességet néha úgy értelmezik, hogy az okok semlegesíthetik a saját hatásukat, ami logikai ellentmondáshoz vezet, például a nagyapa-paradoxon esetében. Ez az ellentmondás azonban nem feltétlenül vonatkozik a retrokauzalitásra vagy az időutazásra; ha az időutazás kezdeti feltételeit konzisztenciakorlátokkal korlátozzuk, az ilyen és más hasonló paradoxonok elkerülhetők.
A modern fizika bizonyos aspektusai, mint például a hipotetikus tachionrészecske és a kvantummechanika egyes időfüggetlen vonatkozásai, lehetővé tehetik, hogy részecskék vagy információ visszafelé haladjanak az időben. A makroszkopikus időutazással szembeni logikai kifogások nem feltétlenül zárják ki a retrokauzalitást más kölcsönhatási skálákon. Még ha az ilyen hatások lehetségesek is, előfordulhat, hogy nem képesek a normál oksági viszonyokból következőktől eltérő eredményeket létrehozni.
John G. Cramer fizikus különféle, nemlokális vagy retrokauzális kvantumkommunikációra javasolt módszereket vizsgált, és mindegyikben hibát talált, továbbá – összhangban a kommunikációtilalmi tétellel – egyikükről sem mutatta ki, hogy képes lenne nemlokális jelek továbbítására..
Relativitás „A relativitáselméletben az idő és a tér összefonódik a tér-idő szövetében, így az idő a gravitáció hatására összehúzódhat és megnyúlhat.” A zárt időszerű görbék (CTC-k), amelyeket néha időhurkoknak is neveznek, amelyekben egy objektum világvonala visszatér az eredetéhez, az Einstein-téregyenlet néhány egzakt megoldásából származnak. Stephen Hawking kronológiai védelmi sejtése azonban azt sugallja, hogy minden ilyen zárt időszerű görbe megsemmisülne, mielőtt felhasználható lenne. Bár a CTC-k normál körülmények között nem léteznek, a téridő szélsőséges környezetei, mint például egy átjárható féreglyuk vagy bizonyos kozmikus húrok közelében lévő régió, lehetővé tehetik rövid idejű kialakulásákat, ami a retrokauzalitás elméleti lehetőségét sugallja. [ <span title="This claim needs references to reliable sources. (June 2024)">idézet szükséges</span> ] Az ilyen környezetek létrehozásához szükséges egzotikus anyagot vagy topológiai hibákat még nem figyelték meg. [ oldal szükséges ]
Mikroszkopikus oksági összefüggés A legtöbb fizikai modell időszimmetrikus; egyes modellek mikroszkopikus szinten alkalmazzák a retrokauzalitást.
Elektromágnesesség A John Archibald Wheeler és Richard Feynman által felvetett Wheeler–Feynman abszorber elmélet a retrokauzalitást és a destruktív interferencia egy időbeli formáját használja fel a Maxwell-egyenletek bizonyos megoldásai által sugallt konvergáló koncentrikus hullám hiányának magyarázatára. Ezeknek a fejlett hullámoknak semmi közük az ok-okozathoz: egyszerűen csak a normál hullámok leírásának egy másik matematikai módját jelentik. Azért javasolták őket, mert egy töltött részecskének nem kellene önmagára hatnia, ami a normál klasszikus elektromágnesességben végtelen önerőhöz vezetne. jobbra|bélyegkép|Az elektron-pozitron megsemmisülést szemléltető Feynman-diagramon az idő balról jobbra halad. Ha a retrokauzalitást is figyelembe vesszük, az elektron (e − jelöléssel) nem semmisült meg, ehelyett pozitronná (e + ) vált, és visszafelé haladt az időben. Ernst Stückelberg, majd később Richard Feynman a pozitron időben visszafelé mozgó elektronként való értelmezését javasolta, újraértelmezve a Dirac-egyenlet negatív energiájú megoldásait. Az időben visszafelé mozgó elektronoknak pozitív elektromos töltésük lenne. Az antirészecskéknek ez az időbeli megfordítása a modern kvantumtér-elméletben szükséges, és például része annak, hogy az atomokban lévő nukleonokat hogyan tartja össze a magerő virtuális mezonok, például a pion cseréjén keresztül. Egy mezont azonos számú normál kvark és antikvark alkot, így egyszerre bocsát ki és nyelődik el.
Wheeler ezt az idővisszafordítási koncepciót alkalmazta az összes elektron azonos tulajdonságainak magyarázatára, azt sugallva, hogy „ mind ugyanaz az elektron ”, egy komplex, önmagát metsző világvonallal. Yoichiro Nambu később ezt a koncepciót alkalmazta a részecske-antirészecske párok minden keletkezésére és megsemmisülésére, kijelentve, hogy „a párok időnként bekövetkező létrejötte és megsemmisülése nem keletkezés vagy megsemmisülés, hanem csak a mozgó részecskék irányának megváltozása, a múltból a jövőbe vagy a jövőből a múltba”. Az időben visszafelé nézőpontot manapság teljesen egyenértékűnek fogadják el más képekkel, de ennek semmi köze a makroszkopikus „ok” és „okozati” kifejezésekhez, amelyek nem szerepelnek a mikroszkopikus fizikai leírásokban.
A retrokauzalitás a kvantummechanikában a kettős következtető állapot-vektor formalizmushoz (DIVF), később kétállapotú vektor formalizmushoz (TSVF) kapcsolódik, ahol a jelent a múlt és a jövő kvantumállapotainak kombinációja jellemzi.
A retrokauzalitást néha olyan nemlokális korrelációkkal társítják, amelyek általában a kvantum-összefonódottságból erednek, beleértve például a késleltetett választású kvantumradírt. A kvantum-összefonódottságról azonban adhatunk olyan leírásokat, amelyek nem tartalmazzák a retrokauzalitást. Az ezeket a korrelációkat bemutató kísérleteket úgy kezelik, mintha azokat különböző vonatkoztatási rendszerekből írnák le, amelyek nem értenek egyet abban, hogy melyik mérés az „ok” és melyik az „okozati következmény”, ami szükséges a speciális relativitáselmélettel való összhanghoz. Vagyis az, hogy melyik esemény az ok és melyik az okozat, nem abszolút, hanem relatív a megfigyelőhöz képest. Az ilyen nemlokális kvantum-összefonódottságok leírása mentes a retrokauzalitástól, ha figyelembe vesszük a rendszer állapotait. bélyegkép|Tachion vizualizáció: mivel a tachion gyorsabban mozog, mint a fénysebesség, nem látjuk közeledni. Miután egy tachion elhaladt a közelünkben, két képét láthatjuk, amelyek ellentétes irányban jelennek meg és távolodnak. A fekete vonal a Cserenkov-sugárzás lökéshullámát jelöli, amely csak egyetlen pillanatban látható.
Tachyonok A hipotetikus szuperluminális részecskék, az úgynevezett tachionok térszerű pályával rendelkeznek, és így egy hagyományos vonatkoztatási rendszerben lévő megfigyelő szerint úgy tűnhetnek, mintha visszafelé mozognának az időben. Annak ellenére, hogy a sci-fiben gyakran ábrázolják őket üzenetek időben való visszaküldésének módszereként, a hipotetikus tachionok nem lépnek kölcsönhatásba a normál tardyonikus anyaggal olyan módon, ami sértené a standard oksági összefüggéseket. Konkrétan a Feinberg-féle újraértelmezési elv azt jelenti, hogy a közönséges anyag nem használható fel információ vételére alkalmas tachion detektorok készítésére.
Parapszichológia Állítólag a retrokauzalitás bizonyos pszichikus jelenségekben, például a prekognícióban is előfordul. JW Dunne 1927-es könyve, az „An Experiment with Time” (Kísérlet az idővel) a prekognitív álmokat vizsgálta, és mára meghatározó klasszikussá vált. JB Rhine parapszichológus és kollégái intenzív vizsgálatokat végeztek a huszadik század közepén. Utódja, Helmut Schmidt kvantummechanikai indoklásokat hozott fel a retrokauzalitásra, végül azt állítva, hogy a kísérletek kimutatták a radioaktív bomlás manipulálásának képességét retrokauzális pszichokinézis révén. Az ilyen eredményeket és az azokat alátámasztó elméleteket a mainstream tudományos közösség elutasította, és széles körben áltudományként fogadják el, bár továbbra is élveznek némi támogatást a peremtudományos forrásokból. [ oldal szükséges ]
Az imádságos gyógyítással való retrokauzalitással kapcsolatos erőfeszítéseket hasonlóképpen elutasították.
1994-től Daryl J. Bem pszichológus a prekogníció mellett érvel. Ezt követően két pár függönyt mutatott a kísérleti alanyoknak, és arra kérte őket, hogy találják ki, melyik mögött van kép, de a függöny mögötti képet csak azután mutatta meg, hogy az alany megtette a tippjét. Egyes eredmények magasabb sikerességi arányt mutattak (p. 17) az erotikus képek egy részhalmazánál, ahol az előzetes szűrőkérdőívben „ingerkeresőként” azonosított alanyok még magasabb pontszámot értek el. Elődeihez hasonlóan azonban módszertanát is erősen kritizálták, eredményeit pedig leértékelték.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Parapszichológia Kategória:Kvantummechanika Kategória:Metafizika Kategória:Idő Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal