Németh Hunor Vajk (Győr, 2007. március 16. –) magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó, az FC København középpályása.
Pályafutása Klubcsapatokban Németh Hunor Győrben született, majd hároméves korában családjával Dániába költözött, és ott nőtt fel, valamint ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Nyolcéves korában került az FC København akadémiájára. Itt előbb az FCK Talent, majd a Kjøbenhavns BK csapatában kapott szerepet, de 17 évesen már a koppenhágaiak U19-es csapatában meghatározó játékosként nyolc alkalommal az ifjúsági Bajnokok Ligájában is pályára lépett. 2025 februárjában került fel a FC København felnőtt csapatának keretébe. Tétmérkőzésen ugyan nem mutatkozott be a csapatban, de a szezon végén bajnok és kupagyőztes lett a koppenhágaiakkal, akik 2025 nyarán meghosszabbította a szerződését öt évvel, 2030 nyaráig.Hunor Németh forlænger til 2030, FC Kopenhagen, 2025. augusztus 21. (dán nyelven) A szezon végén megkapta a klubnál a legkiemelkedőbb tehetségnek járó Garnen-emléktrófeát, amit korábban például Michael Laudrup és Thomas Delaney is kiérdemelt. A 2025–2026-os szezonra az MTK-hoz került kölcsönbe. 2025. július 26-án, a Ferencváros elleni 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen mutatkozott be a magyar NB I-ben. A 2025-2026-os idényben alapembere volt a budapesti csapatnak, 29 bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett, és ugyanennyi gólpasszt osztott ki csapattársainak.
A København első csapatában, és ezzel együtt a dán élvonalban 2026. szeptember 11-én, a Horsens elleni, 2–0-ra megnyert mérkőzésen mutatkozott be.
A válogatottban Többszörös magyar utánpótlás-válogatott. 2025-ben, 18 évesen mutatkozott be az U21-es korosztályos válogatottban, de ugyanebben az évben az U19-es csapatnak is meghatározó játékosa volt a korosztályos Európa-bajnoki selejtezőkön.
Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 15-i állapot szerint.
+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok FC København2024–25Dán Superliga000000002026–271010—20Összesen1010—20 MTK Budapest (kölcsönben)2025–26NB I28420—304Teljes karrier2943000324
Jegyzetek
További információk
Kategória:2007-ben született személyek Kategória:Győriek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az FC København labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói