A Luzsnyiki Stadionban (akkori nevén Központi Lenin Stadionban) történt szurkolói tragédia 1982. október 20-án következett be Moszkvában, a Szpartak Moszkva és a holland HFC Haarlem mérkőzésén. A korabeli szovjet sajtó és hatóságok évekig hallgatásba burkolództak, így részletek csak 1989-ben derültek ki a szerencsétlenségről, azonban számos pontja az eseményeknek a mai napig homályos.
A Luzsnyiki Stadionban történt szerencsétlenség Oroszország legsúlyosabb sporttragédiája is a mai napig, ugyanakkor az európai labdarúgó történetben is kimagasló a Hillsborough-tragédia után.
Előzmények A szovjet fővárosban 1982 október közepe rendkívül hideg és havas volt, a hőmérő higanyszála −10 °C-ig süllyedt. Azokban a napokban mintegy nyolcvankétezer jegy várt eladásra labdarúgó mérkőzésekre, ám a rendkívüli hideg kedvét szegte a legtöbb embernek, akik a meccseket látogatták, így mindössze tizenhat és félezer jegyet tudtak értékesíteni.
A luzsnyiki Központi Lenin Stadionban akkoriban nem volt tető a nézőtér fölött, azt csak sokkal később, 1997-ben húzták fel. Mivel a hó belepte a nézőteret, az eltakarítás hosszadalmas lett volna, ezért a stadion vezetése idő híján csak a C és A szektort nyitotta meg a nézők számára. Minden lelátó több mint húszezer néző számára biztosított helyet.
A meccs idején mintegy száz holland szurkoló is akadt a lelátókon, de a nézők zöme orosz nemzetiségű volt, köztük a Szpartak drukkerei.
A tragédia A mérkőzés A legtöbb drukker, mintegy tizenkétezer ember a stadion keleti felére, a C lelátóra csoportosult, amely a Vorobjovi Gori metróállomás közelében van. A meccs este hétkor vette kezdetét. A tizenhatodik percben a Szpartak megszerezte a vezetést a tádzsik Edgár Hessz góljával, ám a mérkőzés jobbára eseménytelenül zajlott, amit sok néző és drukker kezdett megunni. Több száz ember idővel elindult a lelátóról, hogy még a nagyobb tömeg előtt a metróállomásra érjen.
Mindkét lelátóról fedett lépcsők vezettek a kijáratokhoz. A stadionban valamennyi kijárat nyitva volt. Ennek ellenére az emberek többsége csak egyetlen lépcsőn át haladt, méghozzá azon, amelyik közelebb volt a metróállomáshoz, hogy hamarabb elérjék a szerelvényt.
A pánik Ma sem teljesen egyértelmű, hogy mi idézte elő a szerencsétlenséget. Egyes kihallgatott tanúk szerint egy férfi lefelé menet a lépcsőn lezuhant, mert nekiment egy előtte levő fiatal nőnek, aki az elhagyott cipőjét akarta felvenni. Néhányan megálltak segíteni, de a mögöttük jövők ezt nem észlelték, ezért rányomták az előttük haladókat azokra, akik megálltak segíteni, illetve azokra is, akik legelől mozogtak. Ezt követően botladozás, tumultus, taposás és zűrzavar tört ki. A vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a helyszínen lévők közül többen is alkoholt fogyasztottak még a meccs alatt.
Közben egyre több, főleg tizenéves drukker próbált meg a lépcsőn lejutni, mivel ők is a metróállomásra igyekeztek. Ezek a személyek tolakodva haladtak a többi ember között, mit sem tudva a lépcsőn történtekről. A lépcső oldalán levő fémkorlátok az embertömeg nyomása alatt átszakadtak, emiatt több ember lezuhant a betonra. Ennek következtében ugyanakkor sokan ki is tudtak szabadulni a szorításból és elkerülték azt, hogy agyonnyomják őket.
Ekkor egy váratlan fordulat is bekövetkezett, mert a Szpartak húsz másodperccel a sípszó előtt Szergej Svecov góljával megszerezte a győzelmet, ezért több ember visszarohant, hogy lássa az eredményt. Ez némileg enyhített a feltorlódott tömeg méretén, s így csökkent a magasabb halálozási arány lehetősége.
Halottak és sérültek A sérülteket mentőautókon vitték Sklifoszovkij Orvosi Intézet sürgősségi osztályaira, a halottakat pedig különböző fővárosi halottasházakba azonosításra és boncolásra. Jurij Andropov, aki a következő hónapban már a Szovjetunió első főtitkára lett, személyesen látogatta meg a sérülteket a kórházban.
A hét évvel később közölt hivatalos adatok szerint 66 ember vesztette életét a stadionban, akiknek zöme (45 fő) tizenéves volt, a legfiatalabbak ráadásul alig 14 évesek. Az áldozatok közül öten nők voltak. A boncolások kiderítették, hogy valamennyi áldozat halálát a tömegnyomor keltette fulladás okozta. Valamennyien a helyszínen haltak meg, nem történt utólagos halálozás a sérültek között.
A sérültek száma 61 fő volt, közülük 21 személy szenvedett súlyos sérülést.
Következmények A nyomozás Andropov, aki korábban a KGB-t vezette, rendkívül szigorú és alapos vizsgálatot rendelt el. A nyomozást Alekszandr Spejer vezette, a hatóság pedig mintegy 150 tanút hallgatott ki és tízkötetnyi bizonyítékot gyűjtött össze. November 26-án már eljárás alá vonták az intézmény igazgatóját, Viktor Kohrisovot és a menedzsert, Jurij Pancsihint. Utóbb vád alá helyezték Kohrisov helyettesét, Konsztantyin Lizsinyt és a keleti lelátó biztonsági szolgálatának főnökét, Szemjon Korjagyint is.
A tárgyalás 1983. február 8-án kezdődött, s gyors ítélettel zárult: a két fővádlott, az igazgató és a menedzser hároméves börtönbüntetést kapott gondatlanságért. Minthogy Kohrisov magasrangú állami kitüntetésben részesült, ezért jogosult volt amnesztiára, így nem kellett letöltenie a büntetést. Hasonló okokból Pancsihin büntetését is a felére csökkentették, amelyet előbb egy moszkvai majd pedig egy tveri kényszermunkatelepen töltött le. A másik két vádlott esetében enyhítő körülményeket állapított meg a bíróság: az igazgatóhelyettes, Lizsiny már idős személy volt, aki a második világháborúban súlyosan megsérült, s tárgyalása idején szívrohamot is kapott. A biztonsági főnök, Korjagyin szintén megsérült a szerencsétlenségben, amikor a tömeg a magasból letaszította és a betonra zuhant. Korjagyin megpróbálta ugyanis megakadályozni, hogy minél több ember menjen le a lépcsőn, ezzel talán ő is hozzájárult a tragédia mérsékléséhez. Később mindketten amnesztiát kaptak.
Spejer úgy vélte, hogy nem volt különösebb oka vád alá helyezni ezeket a személyeket, mert nem volt tényleges felelősségük a tragédiában, csupán a közvéleményt akarták megnyugtatni, nehogy a tragédia feszültséget szüljön a társadalomban.
Reakciók A korabeli szovjet sajtóban csak szűkszavúan szóltak a balesetről. A Szovjesztkij Szport c. sportlap csupán a mérkőzés részleteit tudatta, magáról a tragédiáról nem tett említést. A nyugati sajtó, így az olasz La Stampa napilap jóval részletesebben foglalkoztak a standionban történtekkel, de részleteket a titkolózás miatt ők sem tudtak kideríteni.
Október 23-án olasz, spanyol és egyéb nyugati újságok három halottról számoltak be, illetve ott tartózkodó holland riporterek információra hivatkozva állították, hogy a kijáratok mind nyitva voltak. A spanyol El País a holland Algemeen Nederlands Persbureau (ANP) hírügynökségre hivatkozva számolta be három elhunytról és hatvan sebesültről.
Október 26-án a The New York Times is cikkezett a szerencsétlenségről, ahol már húsz halottról és tucatnyi sérültről írtak. November 5-én a La Stampa egy módosított hírt adott közzé, amely 72 halottról és 150 sérültről számolt be, míg az El País 1987-es cikkében 68 elhunytról írt.
A szovjet hatóságok nem cáfolták, de még csak nem is kommentálták ezeket a külső híreket. A lakosság is csak külföldi rádióműsorok, így az Amerika Hangja adásaiból értesültek a Lenin-stadionban bekövetkezett tragédiáról.
Hivatalos közlemények A csendet a szovjet fél részéről a Gorbacsov által meghirdetett glasznoszty törte meg. 1989. április 18-án a Szovjetszkij Szport a világ stadionkatasztrófái között említette a Luzsnyikiban történteket, ahol a cikk feltevése szerint mintegy százan lelhették halálukat. A Szovjetszkij Szport információit a nemzetközi média és más nyugati lapok szintén lehozták.
A következő hónapokban további cikkek láttak napvilágot, amelyek a Luzsnyiki körüli titkolózást voltak hivatottak feloldani, s akadt olyan írás, amelyikben 340 halálesetről számoltak be, hivatkozva anonimitást kérő szülőkre, akiknek állítása szerint gyermekük veszett oda 1982. október 20-án. A cikkekben mindamellett elismerték, hogy ez a számadat korántsem biztos. A cikkekben még a stadion biztonsági szerveit is az a vád érte, hogy ők okozták a szerencsétlenséget, többek között szándékos provokációval.
A sokszor nem éppen megbízható vagy egyenesen kitalált állításokat a nyugati média felkapta és egymásután közölték a szenzációs cikkeket, a világtörténelem legnagyobb sportkatasztrófájának nevezve a Luzsnyiki-tragédiát. Az akkoriban, a stadionban jelenlevő holland drukkereknek is csak ezekből a híradásokból jutott tudomására, hogy mi is történt valójában a Luzsnyiki Stadionban.
A dolgok tisztázására végül július 20-án Izvesztyija interjút közölt a nyomozást vezető Spejerrel, aki hitelesebb részletekkel igyekezett szolgálni a szerencsétlenségről, cáfolva az egyes híreszteléseket. Spejer az áldozatok számát 66 főben, a sebesülteként 61 főben nevezte meg. Mikor megkérdezték, hogy miért hallgattak ennyi évig a történtekről, Spejer azt válaszolta, hogy az ügyészség nem titkolt el semmit, a tárgyalás végig nyilvános volt, s javasolta az újságíróknak, hogy az archívumokban külön vizsgálják meg a bizonyítékokat.
Az Izvesztyija interjúja Spejerrel nem volt felkapott a nyugati sajtóban, bár július 21-én a Szovjetszkij Szport vezércikkben ismerte el, hogy a részleteket túlnagyították, ennek ellenére, a világszintű visszhang miatt, amit a korábbi cikkek eredményeztek, elégedett volt az újság vezetése azokkal az írásokkal.
Augusztusban a moszkvai ügyészségi sajtótájékoztatón szintén megerősítették, hogy 1982. október 20-án 66 ember halt meg a Luzsnyiki Stadionban. Szeptember 27-én a Szovjetszkij Szport is elismerte, hogy nem megerősített, érzelmek uralta állításokat közölt tények helyett, ezért nincs ok kételkedni a vizsgálatok eredményeiben.
A közlemények és cáfolatok ellenére a mai napig él a meggyőződés, hogy 66-nál több áldozata lehet a Luzsnyiki Stadionban történt szerencsétlenségnek. Ezt az a megválaszolatlan kérdés mozgatja, hogy a szovjet hatóságok miért nem akartak nyilatkozni évekig. 2018. június 6-án megjelent egy cikk a brit The Daily Telegraph-ban, amely szerint a hatóságok szándékosan tussolták el az ügyet és nem számoltak be mindenről 1989-ben, amikor a részletek napvilágot láttak. Az 1982-ben már roskadozó Szovjetunióban erősödni látszottak a változást követelő hangok, s a cikk nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Luzsnyiki Stadionban a fiatal szurkolók hangot adtak a rendszer elleni nemtetszésüknek felforgató dalok formájában, amit rendőrségi fellépés kísért, ez pedig elvezetett a tragédiához. Az áldozatok és sebesültek között rendőrök nem voltak, a lépcsőn kialakult tumultusban csakis polgári személyek voltak érintve. Bizonyítékot a hivatalos vizsgálat nem talált arra vonatkozóan, hogy a rendőrök kényszerítették volna a tömeget a lépcsőkre. Néhány vélemény szerint a rendőrség csak a holland szurkolók biztonságos kijuttatásával foglalkozott, míg az orosz nézőkkel vagy a Szpartak-drukkerekkel nem törődtek.
Emléke 1992-ben, a tragédia tizedik évfordulóján, a helyszín közelében állítottak fel egy emlékművet a tragikus esemény mementójául. 2007. október 20-án, az események negyedszázados évfordulóján emlékmérkőzést játszott a Haarlem és a Szpartak a stadionban.
Az elhunytak névsora