Dazdarevo () település Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Bijeljina községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, a Semberija síkságán, Bijeljina központjától légvonalban 9, közúton 12 km-re észak-északkeletre, 85 méterrel a tengerszint felett fekszik.Topografska karta Bijeljina 427-2-3 Dazdarevo valamivel több mint fele sűrűn lakott, a többi ház távolabb helyezkedik el egymástól. A kisebb falvak: Guvnište, Lipovice és Karin put egy része (a másik rész Brodac faluhoz tartozik) tartozik hozzá. A terület szélén folyik a Bistrik folyó. A legenda szerint a mai falu területén nagy erdő volt, ezért az első telepesek azt kiirtva hoztak létre tanyákat. Ma már csak a temető közelében van nagyobb erdővel borított terület, és valamivel kisebb területek találhatók a falu szélén. Dazdarevót 1896-ban, 2010-ben és 2014-ben árvíz sújtotta, utóbbiban 56 háztartás szenvedett anyagi kárt.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb429522Bosnyák00Horvát01Jugoszláv10Egyéb53Összesen435526
Története A település területe ősidők ótta lakott. A Dugi Kaishi lelőhelyen egy őskori nekropoliszt fedeztek fel, amelyről úgy vélik, hogy a kora vaskorból származik, a Jezero és Topolice lelőhelyen pedig római edényeket, késeket és baltákat találtak.
Dazdarevo település az oszmán uralom idején jött létre. Semberija területét 1520 és 1529 között foglalták el az oszmánok. A Szent Liga háborújában a Semberija teljesen elnéptelenedett. Az 1739-es belgrádi béke megkötése után az új oszmán bégek, akik birtokokat kaptak Semberijában, elkezdték betelepíteni a szinte teljesen elnéptelenedett Semberiját délről hozott ortodox lakossággal, főként montenegrói és kelet-hercegovinai szerbekkel.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Bijeljinai járáshoz és Dvorovi községhez tartozó településnek 37 háztartása és 176 ortodox szerb lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 84. o. 1910-ben a Bijeljinai járáshoz és Brodac községhez tartozó településen 64 háztartást, 361 ortodox szerb, 16 katolikus és 2 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 72. o.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A második világháború idején a Független Horvát Állam (NDH) része lett.
A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település a Boszniai Szerb Köztársasághoz került.
Oktatás Az általános iskola 1957 és 1977, valamint 1989 és 1993 között működött, azóta a diákok Dvoroviban járnak iskolába.
Gazdaság A lakosság főként mezőgazdasággal foglalkozik, kisebb számban Bijeljinában dolgoznak.
Infrastruktúra A környéken található a Szerb Szentek Gyülekezetének plébániatemploma és egy temető. A falu 1961-ben kapott áramot, 1982-ben aszfaltutat, 1990-ben telefon-, 1999-ben pedig vízellátást. A Bijeljina - Rača főút elhalad a falu mellett. 2013-ban Dazdarevóban élelmiszerbolt, kovácsműhely és bádogosműhely működött.
Nevezetességei A Szerb Szentek Gyülekezetének ortodox temploma. A 21,45x10,6 méteres templom építése 1999 szeptemberében kezdődött, az alapokat pedig még ugyanebben az évben október 3-án szentelte fel Vaszilje, Zvornik-Tuzla püspöke. A templom tervét a bijeljinai Ljubiša Škorić építész készítette. A templom építése 2004-ben fejeződött be, és még abban az évben szeptember 12-én szentelték fel. A templomot a bijeljinai Siniša Budimir festette. A tölgyfa ikonosztázt a belgrádi Dragan Petrović készítette. Az ikonosztázon lévő ikonokat a belgrádi Petar Bilić festette élénk színekkel.
Jezero – kavicsbányászat közben római használati tárgyakat, vaskést, szekercét találtak.
Toplice – egy kiszáradt folyómeder felett római hamvasztásos sírokat találtak, edény, vaskés, vasszekerce és pénzérme mellékletekkel.
Jegyzetek
Források
Fordítás
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései