Az Mk II, Matilda II (A12) a brit hadsereg gyalogsági harckocsija volt második világháborúban.
A Matilda felépítése részben az első világháborúból fennmaradt alapelvek alapján készült. Fő feladata a gyalogság támogatása volt, így páncélzata és fegyverzete erős, mozgékonysága azonban gyenge volt. A világháború első szakaszában a német páncélos erők egyik fő ellenfele volt, mivel homlokpáncélját csak a 88 mm-es légvédelmi ágyúkkal tudták átütni. Gyenge mozgékonysága és gyorsan elavuló fegyverzete miatt hamar felülmúlták a közepes és nehézharckocsik.
A tervezés 1936-ban kezdődött az A12-es specifikáció alapján, mint a Brit Birodalom első gyalogsági harckocsijának, a géppuskával felszerelt, kétszemélyes A11 Infantry Tank Mark I-nek a löveggel felszerelt párja. Az I-es típust is Matildának nevezték, a nagyobb A12-est pedig kezdetben Matilda II-nek vagy „idősebb Matildának” hívták. Az I-es típust 1940-ben kivonták a szolgálatból, és innentől az A12-est szinte mindig egyszerűen „Matilda”-ként említették. alt=Matilda Scorpion in North Africa, 1942|bélyegkép|Matilda Scorpion Észak-Afrikában 1942-ben Masszív páncélzatának köszönhetően a Matilda II kiváló gyalogságtámogató harckocsi volt, bár sebessége és fegyverzete korlátozott maradt. Ez volt az egyetlen brit harckocsi, amely a háború kezdetétől annak végéig szolgálatban állt, noha leginkább az észak-afrikai hadjárattal azonosítják. A második világháború kitörésekor, 1939-ben mindössze kettő állt rendelkezésre. Az első vonalbeli szolgálatban 1941 végétől az olcsóbb és könnyebb Infantry Tank Mk III Valentine váltotta fel.
Fejlesztéstörténet A gyalogsági és cirkáló harckocsik szétválása az első világháborúban gyökerezett, amikor megkülönböztették a brit nehézharckocsikat a gyorsabb Whippet Medium Mark A típustól és annak utódaitól, a Medium Mark B-től és a Medium Mark C-től. A két világháború közötti brit harckocsikísérletek általában ezt az alapfelosztást követték, amelyet Percy Hobart vezérőrnagy munkássága és B.H. Liddell Hart kapitány hatása tett hivatalos doktrínává. alt=Egy Matilda Frog a Morotai szigeten, 1945 júniusában|bélyegkép|Egy Matilda Frog a Morotai szigeten 1945 júniusában 1934-ben Hobart, aki ekkor a Királyi Harckocsihadosztály felügyelője volt, egy tanulmányban két lehetőséget vázolt fel a gyalogságot támogató harckocsira. Az egyik egy nagyon kicsi, erősen páncélozott, géppuskával felszerelt változat volt, amelyből nagy számban vetnének be egységeket az ellenséges védelem áttörésére. A másik egy nagyobb jármű volt löveggel és géppuskákkal, nehezebb páncélzattal, amely képes ellenállni az ellenséges tüzérségnek is. A Vickers egy, a vezérkar által az első lehetőség alapján kiadott specifikációhoz tervezett harckocsit, amelyből az A11 Matilda született. A katonai költségvetés korlátai miatt a tüzérségi főfelügyelő, Hugh Elles, a kisebb géppuskás változatot támogatta, így a nagyobb, löveggel felszerelt verzió nem került gyártásba. A Vickers-Armstrongs megkapta a megrendelést; prototípusuk (A11E1) 1936 szeptemberére készült el, olyan páncélzattal, amely ellenállt a korszak páncéltörő fegyvereinek.
Az első javaslat egy nagyobb gyalogsági harckocsi megalkotására 1936-ban született meg A12-es specifikációként. A tervet a Royal Arsenal, Woolwich készítette, és a Vulcan Foundry-t választották gyártóként. Az A12 számos elemet átvett az A7-es típusból, egy közepes harckocsiból, amelyből az 1930-as évek elején kis számban építettek, és amelynek mechanikai elrendezése számos későbbi típus alapjául szolgált. A jelentősen megnövelt páncélzat miatt azonban teljesítményhiány jelentkezett. A megoldás két AEC soros hathengeres, vízhűtéses dízelmotor alkalmazása lett (ezeket londoni autóbuszokban használták), amelyek egyenként 87 lóerőt biztosítottak, és közös tengelyre kapcsolódtak. A felfüggesztés a „japán típusú” emelőrudas rendszer lett, amelyet az A7-en is használtak. alt=Matilda Hedgehog|bélyegkép|Matilda Hedgehog A Vulcan 1936 novemberében szerződést kapott két fa makett és két lágyacél prototípus elkészítésére. Az első makett 1937 áprilisában, az A12E1 prototípus pedig 1938 áprilisában készült el. A prototípusok kiválóan teljesítettek egy 1600 km-es teszt során, ami után csak néhány módosítást hajtottak végre a sebességváltón, a felfüggesztésen és a hűtőrendszeren. Amikor nyilvánvalóvá vált a háború közeledte, elrendelték a Matilda II gyártását, és leállították a Matilda I gyártási programját. Az első megrendelést közvetlenül a tesztek befejezése után, 1938 júniusában adták le a Vulcannak, összesen 140 darabra.
Tervezés
A Matilda II A12E1 prototípusa alt=A12 Matilda II|bélyegkép|A12 Matilda II A Matilda Senior körülbelül 27 hosszú tonnát (27 t; 30 rövid tonna) nyomott, több mint kétszer annyit, mint elődje, és egy Ordnance QF 2-pounder (40 mm-es) harckocsiágyúval volt felszerelve egy háromfős toronyban. A torony hidraulikus motorral vagy kézi erővel 360 fokban forgatható volt; a löveg −15 és +20 fok között emelhető. A Matilda II egyik legsúlyosabb gyengesége az volt, hogy főfegyveréhez nem készült valódi romboló hatású repeszgránát. Bár létezett a 2 fontos löveghez repeszlőszer, azt ritkán adták ki, mivel a robbanótöltete rendkívül kicsi volt. Páncélozatlan célpontok ellen a géppuska jelentette a fő fegyvert.
A Matilda II hagyományos elrendezésű volt: a vezetői rész a harckocsi testének elejében, a harctér a toronnyal a középső szekcióban, a motor és az erőátvitel pedig hátul kapott helyet. A vezető a harckocsitest tetején lévő egyetlen nyíláson át jutott be, amelyet egy forgatható páncélozott fedél védett, és nyitott vagy zárt állásban rögzíteni lehetett. Vészhelyzeti kijutást a vezető ülése alatt lévő nagy menekülőnyílás biztosított. A vezetőnek közvetlen kilátást biztosító nyílása volt kézzel működtethető páncélfedéllel, valamint egy Mk IV típusú periszkóp, amelyet zárt állapotban használt. alt=Mk II Matilda II (A12EI)|bélyegkép|Mk II Matilda II (A12EI) Mint sok más brit gyalogsági harckocsi, a Matilda is nehéz páncélzattal rendelkezett. Az elülső homlokpáncél vastagsága elérte a 78 mm-t (3,1 hüvelyk); az orrpáncél felső és alsó részei vékonyabbak, de döntöttek voltak. A test oldalpáncélja 65–70 mm (2,6–2,8 hüvelyk), míg a motor köré épített hátsó páncél 55 mm (2,2 hüvelyk) vastag volt.
A háromfős, öntött, hengeres torony golyóscsapágyas gyűrűre volt szerelve, és körben 75 mm (2,95 hüvelyk) páncélzatot kapott. A torony elrendezése szerint a lövész és a parancsnok lépcsőzetes elrendezésben, a löveg bal oldalán foglalt helyet, míg a töltő jobb oldalon ült. A parancsnok forgatható kupolát kapott kétszárnyú búvónyílással és egy előre néző Mk IV panoráma-periszkóppal. Ugyanez az eszköz rögzített helyzetben a torony tetején, a parancsnoki kupola előtt is helyet kapott, helyzeti és célfelderítési lehetőséget biztosítva a lövésznek. A töltő a torony jobb oldalán lévő téglalap alakú búvónyílást használta. A torony körkosarat kapott, amely köré a lőszer nagy részét tárolták. A torony normál körülmények között erőátvitelű forgatórendszert használt, vészhelyzetben pedig kézi mechanikus meghajtást.
A toronytető, a harckocsi tetőlemeze és a motortér fedőlemeze 20 mm (0,79 hüvelyk) vastag volt. A páncél minősége IT.80 és IT.100 között változott. alt=Matilda Compass|bélyegkép|Matilda Compass A Matilda páncélzata korának legnehezebbike volt. A korabeli német Panzer III és Panzer IV harckocsik 30–50 mm (1,2–2,0 hüvelyk) páncélzattal rendelkeztek, míg a T–34 40–47 mm-t (1,6–1,9 hüvelyk) használt 60 fokban döntve. A Matilda oldalsó és hátsó páncélzata még a háború végén is kiemelkedően vastagnak számított, amikor például az M4 Sherman kb. 40 mm-t, a Panther későbbi változatai pedig 50 mm-t hordoztak. Az orrpáncél formája Christie tervei alapján készült: elöl keskeny csúcsban végződött, mindkét oldalon tárolórekeszekkel. A Matilda öntött tornyának erős páncélzata legendássá vált; 1940–1941-ben egy időre a „Sivatag Királynője” becenevet kapta. alt=Ausztrál fegyveres erők Pápua Új-Guineában|bélyegkép|Ausztrál fegyveres erők Pápua Új-Guineában Bár a Matilda olyan védettséggel rendelkezett, amelyet az észak-afrikai hadszíntéren más harckocsi nem ért el, a páncélzat tömege rendkívül alacsony sebességet eredményezett: a sivatagi terepen átlagosan 6 mérföld/órát (9,7 km/h), utakon pedig 16 mérföld/órát (26 km/h) ért el. Akkoriban ez nem számított problémának, hiszen a brit gyalogsági harckocsi-doktrína a vastag páncélzatot és az akadályokon való átkelőképességet többre tartotta a sebességnél és terepjárási teljesítménynél (amely a cirkáló harckocsik – például a Crusader – sajátossága volt). A Matilda lassúságát tovább súlyosbította a problémás felfüggesztés és a viszonylag gyenge erőforrás, amelyet két AEC hathengeres buszmotor összeépítésével hoztak létre közös tengelyre kapcsolva. Ez a megoldás bonyolult és időigényes karbantartást igényelt, mivel a szerelőknek külön kellett dolgozniuk mindkét motoron, és az alkatrészek egyenetlen terhelést kaptak. Ugyanakkor bizonyos fokú redundanciát biztosított: ha az egyik motor meghibásodott, a Matilda a másikkal tovább tudott haladni. A két motor együttes teljesítménye egy hatsebességes Wilson-féle bolygóműves sebességváltón keresztül jutott a hajtásra, amelyet sűrített levegő működtetett.
A harckocsi felfüggesztési rendszere a Vickers által az 1920-as évek közepén kifejlesztett Medium C prototípusból származott. Oldalanként öt dupla kerekes futóműbölcsőt használtak. Négyet közülük páronként emelőrudas mechanizmus kapcsolt össze közös vízszintes spirálrugóval. Az ötödik, hátsó futómű a harckocsi testéhez rögzített támasz ellen rugózott. Az első futómű és a feszítőkerék között egy nagyobb átmérőjű, függőleges rugózású „jockey kerék” kapott helyet. A legkorábbi Matildák visszafutógörgőkkel készültek; ezeket később egyszerűbb, terepen könnyebben javítható csúszósínekre cserélték. alt=Matilda II Tarakan|bélyegkép|Matilda II Tarakan A torony hordozta a fő fegyverzetet, a géppuska pedig a löveg jobb oldalán helyezkedett el, egy forgó belső pajzsban. A torony forgatása hidraulikus rendszerrel történt. Mivel a löveg egyensúlyozott volt, hogy a lövész könnyen mozgathassa, a zárszerkezet nagy része a csapágyak mögött húzódott. A torony jobb oldalán két füstgránátvetőt helyeztek el. Ezek a szerkezetek átalakított Lee–Enfield puskák voltak, amelyeket füstgránáttal töltöttek meg. A harckocsi álcázási sémáját Denys Pavitt őrnagy, az Álcázásfejlesztési és Kiképzési Központ munkatársa tervezte, az első világháborús hajók „dazzle” festési mintáiból kiindulva. A minta nagy, blokkszerű színelemekből állt, amelyek optikailag „kettévágták” a harckocsit.
Gyártástörténet Az első Matilda 1937-ben készült el, de 1939 szeptemberében, a háború kitörésekor mindössze kettő állt szolgálatban. A Vulcan Foundrytől érkező kezdeti megrendelést követően rövid időn belül újabb megrendelést adtak le a Ruston & Hornsby vállalatnak. Összesen 2 987 darab Matilda harckocsi készült a Vulcan Foundry, a leeds-i John Fowler & Co., a Ruston & Hornsby, majd később a London, Midland and Scottish Railway horwichi üzemében, továbbá a Harland and Wolff és a North British Locomotive Company glasgow-i gyáraiban. Az utolsó példányokat 1943 augusztusában szállították le.
A csúcstermelést 1942-ben érték el, ekkor 1 330 darab készült, a legelterjedtebb változat pedig a Mark IV volt.
A Matilda gyártása bonyolult és nehézkes volt. Az orrpáncél például egyetlen öntvényből készült, amely a formából kivételkor egyes helyeken vastagabb volt a szükségesnél. Mivel ez fölösleges tömegnövekedést okozott volna, a túl vastag részeket le kellett csiszolni. Ehhez magasan képzett szakmunkásokra és többletidőre volt szükség. A bonyolult felfüggesztés és a több részből álló oldalsó páncélburkolatok szintén meghosszabbították a gyártási időt.
Harctörténet A franciaországi hadjárat, 1940 alt=Matilda Frog|bélyegkép|Matilda Frog