Dr. Káldy Mária magyar muzeológus, népművelő, a modern magyar múzeumi közművelődés meghatározó alakja, megszervezője.
Életpályája
Káldy Mária 1945. október 6-án született Budapesten. Édesapja Káldy Ferenc építész.
Középiskolai tanulmányait követően a Magyar Kábel Műveknél kezdett dolgozni. 1974-től a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársa, 1977-től csoportvezető. Közben népművelő és könyvtáros diplomát szerzett a Debreceni Tanítóképző Főiskolán, majd 1984-ben egyetemi diplomát az ELTE népművelés szakán.
1986-tól a Szabadtéri Néprajzi Múzeum osztályvezetője, a múzeumpedagógiával, az ismeretátadással és a múzeumi marketinggel foglalkozó csapat irányítója. 2000-2007 között közönségszolgálati igazgató. 2007-tól a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ vezetője. 2008-2014 között a „Múzeumok Mindenkinek” Program szakmai vezetője.Káldy Mária: „Mindennapi élet az ezeréves Magyarországon.” Rendezvénysorozat és egy múzeumi közművelődési koncepció születése. Magyar Múzeumok 2001/2. 13-17. o.
Tevékenységéhez kapcsolódik a hazai múzeumi ismeretátadás komplex szemlélete, valamint az élethosszig tartó tanulás elméleti megismertetését követően a múzeumandragógia és a felnőttképzés múzeumi programjainak kidolgozása és működtetése.
2016 szeptemberében vonult nyugdíjba. 2025-ben, 80. születésnapján a Szabadtéri Néprajzi Múzeum a tiszteletére rendezett konferenciával köszöntötte.
Díjai 1998. Móra Ferenc-díjMagyar Nemzet, 1998. augusztus 21. 4. o. 2007. Életfa-díjKöznevelés, 2007. szeptember 14. 15. o. 2010. Múzeumi Nívódíj (a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ csapatával) 2015. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje, polgári tagozat 2020. Éri István-díj 2017. Múzeumpedagógiai Életműdíj
Jegyzetek
Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:Élő személyek Kategória:Móra Ferenc-díjasok