A Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola egy 1880-ban épült szakközépiskola Budapesten, a VI. kerületben. Az intézmény fenntartója a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum.
Története Alapítása A Szondi utcai iskola eredetileg 1880-ban épült elemi iskola céljára, és 1932-ig ebben a formában működött. 1932 szeptemberétől az intézmény új feladatkört kapott: Budapest Székesfővárosi VI. Kerületi Szondi Utcai Községi Iparostanonc Iskola néven autószerelő-, órás-, látszerész- és géplakatos-tanoncokat képezett. Az iskola megalakulásával egy időben létrejött a tantestület is, amelynek munkáját az igazgató és helyettese irányította. A képzés heti összes óraszáma – a technológiai gyakorlatokkal együtt – 443 óra volt, amelyet 27 tanár és 12 hitoktató látott el. A pedagógusok képesítése sokszínű volt: tanítói, tanári, iparművészeti, felsőipariskolai, illetve mérnöki végzettségekkel, valamint gyakorlati mestervizsgával rendelkező szakemberek is oktattak.
Az 1933/34-es tanévben az iskolának 1630 tanulója volt, kizárólag fiúk. Az oktatásban nagy hangsúlyt fektettek a szakmai mellett a szellemi, erkölcsi és testi nevelésre is. Az intézmény a székesfőváros szociális gondoskodásának részeként működött: az iskolakórház-hálózat kiterjedt a tanonciskolára, és 1933-ban megnyílt az iskola második emeletén a tanoncotthon, ahol a rászoruló növendékeket teljes ellátással helyezték el. Az otthon 42 tanulót fogadott, akik közül közel felük ingyenes ellátást kapott. A felvételkor kizárólag a szociális rászorultság számított, amelyet hatósági igazolással és iskolanővéri helyszíni vizsgálattal ellenőriztek.
A tanoncotthon szigorú, de jól szervezett házirend szerint működött: a növendékek étkezést, tisztálkodási lehetőséget, mosatást, orvosi felügyeletet és vasárnapi ebédet kaptak. A mindennapokat kötött napirend, tanulási idő, vallásgyakorlás, valamint közösségi ellenőrzés jellemezte. A tanoncok hétköznap a fővárosi ínségakció keretében kaptak ebédet, hétvégén az otthon étkezőjében étkeztek. Az iskolában több szakkör – köztük kórus, sportkör, színjátszó, történelem- és barkácskör – működött, a tanulók ifjúsági életének fontos terepei pedig a cserkészcsapatok voltak.
Az intézmény épülete korszakos ipari iskolaként számos műhelyt és előadótermet foglalt magában: közismereti tantermeket, rajztermeket, természettan–vegytan és technológiai előadókat, demonstrációs termet, kovács- és gépműhelyeket, kéziszerszám-műhelyeket, tornatermeket és szertárakat.
A második világháborút követően az iskola működése átalakult. 1979 augusztusában a Fővárosi Tanács az intézményt Élelmiszerkereskedelmi Szakmunkásképző Iskola néven újraalapította, továbbra is a Szondi utca és Bajnok utca sarkán álló háromszintes épületben. Az 1980-as évekre az iskola aktív, közösségépítő intézménnyé vált, amelyben Bodrogi Pál igazgató, valamint a fiatal tantestület számos új kulturális és pedagógiai kezdeményezést honosított meg. 1981-ben az iskola a Rónai Sándor nevet vette fel, létrehozta saját iskolamúzeumát, majd 1982-től a Rónai Sándor-díjat. Az évtized során meghonosodtak a szavalóversenyek, az irodalmi színpadok, kulturális együttműködések, valamint az iskolaújság, a Diákélet.
Jegyzetek
További információk
Kategória:Budapest középiskolái Kategória:Budapest VI. kerülete Kategória:Budapest VI. kerületének oktatási intézményei