A Carteret báró címet a brit történelemben kétszer hozták létre, egyszer az angol főrendben, másodjára pedig a Nagy-britanniai főrendben. Az első létrehozás 1681-ben történt, amikor a tizennégy éves George Carteret, az első baronett unokája, Carteret bárójává vált. A címet eredetileg nagyapja, George Carteret, az első baronetnek szánták, a királypárt egyik legjelentősebb támogatójának, államférfinek. Ám ő még a cím kiadása előtt meghalt, és mivel legidősebb fia, Philip is korábban hunyt el, a báróság végül unokájára, George-ra szállt azzal a kikötéssel, hogy örökösei hiányában testvérei is örökölhetik. Cateret bárója feleségül vette Grace Granville-t, Bath első grófjának lányát, akit 1715-ben saját jogán a Nagy-britanniai főrendben emeltek Granville grófnőjévé ( , alcíme: Carteret vikomt). Carteret bárót és Granville grófnőt fiuk, John Carteret követte, aki a második báró és második gróf lett. A címek 1776-ban haltak ki, amikor az ő fia, Robert Carteret, a harmadik gróf örökös nélkül meghalt.
A néhai Granville gróf azonban birtokait unokaöccsére, Henry Thynne-re hagyta. Az öröklés feltételei szerint Henry Thynne felvette a Carteret vezetéknevet és a Carteret címert a saját családneve helyett. A második létrehozás speciális szabálya szerint a Carteret bárói cím bátyja, Bath márkijának második fiára szálljon. Halála után a különleges örökösödési szabály szerint unokaöccse, George Thynne, a második báró követte. Gyermektelenül halt meg, így öccse, John Thynne, a harmadik báró örökölte a címet, mivel neki sem született gyermeke, a báróság 1849-ben kihalt.
Melesches Carteret baronetje (1645) Sir Philippe de Carteret, Seigneur de St.Ouen (~1450–1500) két fiának a gyerekei – Edward de Carteret (1473–1533) fia, Elias II de Carteret, Sark első Seigneur-ja (Sark 1. ura) és Hélier de Carteret (1477–1578) lánya, Margaret de Carteret (1509–1603) – összeházasodtak. Egy fiuk született, Philippe I de Carteret (1552–1594) Sark 2. ura. Az ő két fiának gyerekei – Philippe II de Carteret (1584–1643), Sark 3. urának Elizabeth Carteret lánya és Helier de Carteret (1585–1634) fia, George Carteret (~1610–1680) – is összeházasodtak. Az utóbbi, kalandos életű George Carteret lett Melesches első baronetje (nem tévesztendő össze hasonló nevű unokájával, az első Cataret báróval.)
George Carteret, Melesches 1. Carteret baronetje 130px|bélyegkép|Sir George Carteret (1610-1680) George Carteret (~1610–1680) hamar haditengerészeti pályára lépett, 1632-ben hadnagyi, 1633-ban kapitányi rangot ért el a Királyi Haditengerészetben. 1639-től a Haditengerészet ellenőreként, 1643-tól Jersey bailiffjeként, majd a sziget helytartójaként szolgált. 1645. május 9-én kapta meg a Jersey szigeti Metesches Carteret baronet címet. 1651. december 12-én kénytelen volt Jersey-t átadni a parlamenti erőknek. A restauráció után 1660 és 1667 között a Haditengerészet pénztárnoka, 1660 és 1670 között a királyi háztartás helyettes vezetője volt, 1660. július 11-én a titkos tanács tagjává nevezték ki. 1661 és 1679 között Portsmouth parlamenti képviselőjeként ült a Westminsterben. 1667–1673 között Írország vice-treasurerje, 1668–1672 között a Kereskedelmi Tanács (Board of Trade) biztosa, 1673–1679 között pedig a Lordok Admiralitásának tagja volt. Amerikai szerepe meghatározó volt. 1664-ben II. Károlytól Sir John Berkeley-vel együtt megkapta a hatalmas amerikai birtokot, amely Carteret szülőhelyéről a New Jersey nevet kapta. Családnevét őrzi az Észak-karolinai Carteret megye és Carteret városa New Jerseyben. Felesége keresztnevét kapta a szintén Észak-karoliniai nevezte el Elizabethtown. Irányítása alatt született meg a Concessions and Agreements of 1665, amely vallásszabadságot, adókedvezményeket és önkormányzati jogokat biztosított a telepeseknek, és megalapozta a gyarmat gyors fejlődését.
Az első baronetet, George Carteret, bárói címre is fel akarták emelni, de a cím létrehozása előtt meghalt. Mivel egyetlen fia, Philip nála is hamarabb halt meg, a főnemesi címet végül unokája, George kapta meg, akit 1681-ben Bedford megyei Carteret bárójává tettek, a cím öröklését pedig testvéreire is kiterjesztették.
Carteret bárója, első létrehozás (1681)
George Carteret, Carteret 1. bárója George Carteret, Hawnes 1. Carteret bárója (1669–1695) Sir George Carteret, az 1. baronett unokája volt, aki 1681-ben kapta meg a Hawnes bárója címet II. Károlytól, részben nagyapja királypárti szolgálatának elismeréseként. Fiatalon került a felsőházba, politikai szerepe azonban korlátozott maradt, mivel mindössze huszonnyolc évesen meghalt. Özvegye, Grace Carteret később 1715-ben Granville grófnője és Carteret vikomtja lett, így a család peerségi felemelkedése özvegyén és gyermekein keresztül folytatódott.
George Carteret (1669–1695), Melesches 1. Carteret baronetje, Carteret 1. bárója John Carteret (1690–1763), Carteret 2. bárója, majd Granville 2. grófja Robert Carteret (1721–1776), Granville 3. grófja
Carteret bárója, második létrehozás (1784)
A Carteret-birtokok a néhai gróf első unokatestvérére, Henry Frederick Thynne-re szálltak, aki Thomas Thynne-nek, Weymouth és feleségének, Lady Louisa Carteretnek – a második Granville grófnő lányának – a másodszülött fia volt. Ő felvette a Carteret vezetéknevet, és 1784-ben Carteret bárójává tették.
A Carteret báróság második létrehozásának három címviselője jórészt jelentéktelen udvari arisztokrataként vonult be a brit főrend történetébe. Az első báró, Henry Frederick Carteret 1784-ben kapta meg a címet kizárólag azért, hogy a Granville–Carteret örökség – név, birtokok és presztízs – jogilag rendezett maradjon, érdemi politikai vagy katonai tevékenységet nem folytatott. Őt unokaöccse, George Thynne követte, aki 1804 és 1812 között a királyi háztartásban viselt tisztségét, ami inkább ceremoniális, mint valódi hatalmat jelentő poszt volt. A harmadik báró, John Thynne ugyanebben az időszakban szintén a királyi háztartásban dolgozott, hasonlóan csekély politikai súllyal. Egyikük sem szerzett különösebb történeti jelentőséget, nem emelkedtek ki sem a parlamentben, sem az udvarban, és bár a család birtokai jelentősek voltak, azok megőrzése és igazgatása volt fő szerepük. Mindhárom báró gyermektelenül halt meg, így a cím 1849-ben kihalt.
Henry Carteret (1735–1826), Carteret 1. bárója George Thynne (1770–1838), Carteret 2. bárója John Thynne (1772–1849), Carteret 3. bárója
A Carteret család fontosabb családtagjai
♠ ♣ a jelzett sorok megegyeznek, a családfán szereplők házasodtak össze Philippe de Carteret (~1450–1500), Seigneur de St.Ouen Edward de Carteret (1473–1533) Elias II de Carteret, Sark 1. ura ∞ Margaret de Carteret (1509–1603) ♠ Philippe I de Carteret (1552–1594) Philippe II de Carteret (1584–1643), Sark 3. ura Elizabeth Carteret (1622–1697) ∞ George Carteret (~1610–1680) ♣ Helier de Carteret (1585–1634) George Carteret (~1610–1680) Melesches 1. Carteret baronetje ∞ Elizabeth Carteret (1622–1697) ♣ Philip Carteret (–1672) ∞ Jemima Montagu (1646–1671) George Carteret (1667–1695) , Melesches 2. Carteret baronetje, majd Carteret 1. Carteret bárója ∞ Grace Granville (1654–1744), Granville 1. grófnője ( ... ennek az ágnak a folytatása ▶ Hélier de Carteret (1477–1578) Margaret de Carteret (1509–1603) ∞ Elias II de Carteret, Sark 1. ura ♠
Granville–Leveson-Gower–Carteret–Thynne családfa
Megjegyzések
Hivatkozások
Források
Fordítás
Kapcsolódó szócikkek Sutherland hercege Bath grófja Granville grófja
Kategória:Megszűnt bárói címek az angol főrendben Kategória:Bárói címek a Nagy-britanniai főrendben