A Beverly Hill-dili (eredeti cím: The Beverly Hillbillies) egy 1993-as amerikai vígjáték, amely azonos című, 1962 és 1971 között futott televíziós sorozat alapján készült. Rendezője Penelope Spheeris, főszereplői Jim Varney, Diedrich Bader, Erika Eleniak, Rob Schneider, Lea Thompson és Lily Tomlin.

Cselekmény Jed Clampett, egy szerény sorból származó arkansasi hegyi paraszt, véletlenül olajat fedez fel a földjén, miközben egy nyúlra lő. Az Ozark Mountain Oil, amely meg akarja vásárolni a földet, 1 milliárd dollárt ajánl érte. Jed nem tudja, mit tegyen, ezért egy családi vacsorán kikéri nővére, Pearl Bodine tanácsát. Pearl azt javasolja, hogy Jed lányának, Elly Maynek jót tenne a környezetváltozás. Pearl és fia, Jethro meggyőzik őket, hogy költözzenek Beverly Hillsbe, Kaliforniába. Az olajtársaság emberei eljönnek Jedhez, hogy megnézzék, aláírta-e a szerződést. Miután Jed döntést hoz és aláírja, lányával, Ellyvel, anyósával, Daisy Moses-szal („Nagyi”), valamint unokaöccsével, Jethróval (Pearl fiával) felpakolják Jethro rozoga teherautóját és elköltöznek Beverly Hillsbe, bár Nagyi vonakodik velük menni.

Milburn Drysdale, a Beverly Hills-i Commerce Bank vezérigazgatója, ahol Jed számlát nyitott és elhelyezte a pénzét, kiküldi titkárát/asszisztensét, Jane Hathawayt, hogy találkozzon a Clampettekkel az új birtokukon, amely közvetlenül az ő háza mellett van. Jane a Beverly Hills-i rendőrséget hívja, amikor a Clampettek megérkeznek, mert betörőknek nézi őket. Amikor a rendőrségen kiderül a tévedés, Drysdale rövid időre elbocsátja Janet, de mivel Jed ragaszkodik hozzá, hogy ő intézze az ügyeit, Drysdale visszaveszi.

A Clampettek lassan beilleszkednek új környezetükbe. Drysdale és felesége, Margaret ráveszik vonakodó fiukat, Morgant, hogy barátkozzon Elly May-jel, akihez végül vonzódni kezd. Jane eközben beleszeret Jethróba, aki azonban nem veszi észre az érzelmeit.

Jed megkéri Janet, hogy segítsen neki valakit találni, aki úri hölgyet farag Elly Mayből, és ő maga is szeretne megházasodni, így Miss Hathaway kénytelen kerítő szerepet játszani. Woodrow Tyler, Drysdale bankjának egyik bankára, tudomást szerez erről, és szélhámos barátnőjével, Laura Jacksonnal tervet sző, hogy megszerezzék Jed pénzét azzal, hogy Laura hozzámenjen feleségül. Laura francia illemtanárnőnek, Laurette Voleurnek adja ki magát, és munkát kér. „Laurette” romantikus érdeklődést színlel Jed iránt, ami végül ahhoz vezet, hogy Jed megkéri a kezét.

Nem sokkal az esküvő előtt Nagyi meghallja, ahogy Laura és Woodrow a csalásról beszélnek, és látja, hogy megcsókolják egymást. Nagyi felfedi magát előttük, és megfenyegeti őket, hogy leleplezi a tervüket Jed előtt, így az esküvő meghiúsulna. Mielőtt azonban megtehetné, elfogják, megkötözik, és a Los Viejos idősek otthonába zárják, őrült nagynénjüknek kiadva, hogy ne tudja értesíteni Jedet.

Az esküvőn Woodrow már készül átutalni Jed összes pénzét Drysdale bankjából egy svájci számlára a laptopján, amint a pár kimondja az „igen”-t. Amikor Jane rájön, hogy a Nagyi eltűnt, felkeresi a magánnyomozó Barnaby Jonest, és miután megtudja, hol van Nagyi és ki valójában Laura, ápolónőnek álcázva kiszabadítja őt. Jane felhívja Tylert, nem tudva, hogy ő is része a csalásnak, és figyelmezteti Laurette-re. Hamarosan Nagyi elmondja neki, hogy Tyler is benne van a tervben. Nagyi és Jane megérkeznek az esküvőre, és meghiúsítják Laura és Tyler tervét. Laura és Tyler nem akarják veszni hagyni a csalást, ezért megpróbálják a Clampettek milliárdjait bankok sorozatán keresztül átutalni, de kudarcot vallanak, amikor Jane puskát ragad és szétlövi a laptopot. A rendőrség letartóztatja Laurát és Woodrowt. Jed úgy dönt, hogy mivel az esküvő elmaradt, rendeznek „egy pokolian nagy mulatságot”.

Szereplők Szereplő Színész Magyar hangBeverly Hill-dili szinkron IszdbJed ClampettJim VarneyRajhona Ádám Jethro Bodine / Jethrine BodineDiedrich BaderVass GáborElly May ClampettErika EleniakHegyi BarbaraNagyiCloris LeachmanÖrkényi ÉvaMiss Jane HathawLily TomlinHacser JózsaLaura JacksonLea ThompsonBalogh ErikaWoodrow TylerRob SchneiderPusztaszeri KornélMilburn Drysdale Dabney ColemanVelenczey IstvánMrs. Margaret DrysdalePenny FullerDallos SzilviaMorgan DrysdaleKevin ConnollyBartucz AttilaÖnmaga (Zsa Zsa Gabor)Gábor ZsazsaNémedi MariÖnmaga (Dolly Parton)Dolly PartonZsolnai JúliaPearl néniLinda CarlsonFöldi TeriGallo századosLyman WardSzokolay OttóMiss ArlingtonLeann HunleyMenszátor MagdolnaBarnaby JonesBuddy Ebsen Kenderesi TiborMason tiszteletesPatrick Cranshaw Komlós András

Forgatás A forgatás Los Angelesben zajlott, 1993. február 22. és 1993. május 4. között.

Kritikai visszhang A kritikusok többnyire rossz véleménnyel voltak az Beverly Hill-diliről. A Rotten Tomatoes-on a film 26%-os tetszési indexet aratott. 31 kritikusból 8 kritikus pozitívan értékelte, 23 kritikus negatívan értékelte a filmet.

Bevétel Az Beverly Hill-dili 1993. október 15-én mutatták be az amerikai mozik, 2152 moziban. Nyitóhétvégéjén a 2. helyen végzett, megelőzte a második hete futó A pusztító című sci-fi, azonban a filmnek sikerült megelőznie, a harmadik hete műsoron lévő Jég veled!, és a szintén debütáló Az ítélet éjszakája című filmeket.1993. 42. hét hétvégi bevétele Box Office Mojo A film az Egyesült Államokban 44 029 386 dollárt hozott.

Videojáték 1993-ban a Synergistic Software a film alapján készült kalandjátékot készített MS-DOS-ra, ami a Capstone Software adott ki.

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1993 filmjei Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Los Angelesben játszódó filmek Kategória:20th Century Fox-filmek Kategória:InterCom-filmek