A Legénybúcsú 2025-ben bemutatott magyar filmvígjáték, melyet saját és Kis-Szabó Márk forgatókönyvéből Szente Vajk rendezett. A főbb szerepekben Ember Márk, Fehér Tibor, Kárpáti Rebeka és Kovács Gyopár látható.

2025. december 11-én mutatták be a mozikban a Fórum Hungary forgalmazásában, negatív kritikai fogadtatás mellett.

Cselekmény Alex és Simon huszonegy éve barátok, mindketten háziorvosként dolgoznak. A Simon esküvője előtti napra Alex legénybúcsút szervez egy hotelben. Már megérkezés sem bonyodalmaktól mentes, mivel Simon titokban drogot csempészett be. Ráadásul a szobafoglalást összekeverik egy híres színésznőével, Candyvel, aki egy több millió forintos tétben játszott pókerversenyre érkezett.

Simon és Alex is jelentkeznek a versenyre, azonban Simon eljátssza az összes pénzt. Candyt véletlenül bedrogozzák és rosszul lesz, a rendőrök keresni kezdik a nőt – többek között Betti is, akiről kiderül, hogy Simon volt barátnője, akitől egy fia is született, a csendes Olaf. Egy papnak álcázott rendőr is megérkezik Daisyvel, az escortlánnyal együtt. A mit sem sejtő Mona, Simon menyasszonya váratlanul megjelenik, Candy megígéri, hogy visszaszerzi a pénzt. Simon helyett véletlenül Daisy megy el a pókerversenyre, amit a nő meg is nyer.

Simon és Alex közben megpróbálják visszaszerezni a pénzt, sikertelenül. Eközben a beépített rendőr túszul ejti Monát, Bettit és a hotel egyik alkalmazottját (akivel a szintén bedrogozott Mona megcsalja Simont) és Olafot is. Candy megdöbbenve veszi észre a pénz eltűnését. Alex – aki beleszeretett a nőbe – felajánlja, hogy visszaadja neki, miután a nő azt hazudja, egy afrikai expedícióra készül. Ekkor döbben rá, hogy Candy tervelte ki ezt az egészet, mert valójában egy veszélyes bűnöző. A valódi neve Klára és azért akarta megszerezni az esküvőre félretett pénzt, mert nem tud megélni színésznőként. Az őrjöngő nő rátámad Alexre és majdnem megöli, de a rendőrség végül elkapja a veszélyes bűnözőt.

Simon és Alex a történtek után kibékülnek, Mona pedig mindent megbocsájt.

Szereplők

Ember Márk – Alex Fehér Tibor – Simon Kárpáti Rebeka – Candy/Klára Kovács Gyopár – Daisy Törőcsik Franciska – Mona Csonka András – szállodaigazgató Nagy Sándor – Gellért Csuja Imre – Emil bá Varga Ádám – Zoltán Jankovics Anna – Betti Dóra Béla – Bob Korda György – önmaga Horváth Csenge – hosztesz Baksai Károly – SWAT operátor Bochkor Nóra – Csilla Bordás Roland – rendőr Jászberényi Gábor – bandita Rimár Izabella – recepciós Szerednyey Béla – nagypapa Varga Csanád – Olaf

Fogadtatása A film negatív fogadtatása ellenére a magyarországi mozikban több mint 200 ezer ember nézte meg.

Romániában kilenc hét alatt összesen 37 ezer ember, Szlovákiában öt hét alatt – amíg Top20-ban volt – 4 603 néző látta a filmet.TOP 20 BOX OFFICE SLOVAK CINEMAS, udk.sk, 2026.01.08

Jegyzetek

További információk

A film előzetese

Kategória:2025 filmjei Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Színpadi művön alapuló filmek Kategória:Fórum Hungary-filmek