jobbra|keretnélküli|198x198px Ukrajna politikája egy félig elnöki köztársaság és egy többpártrendszer keretében zajlik. A végrehajtó hatalmat a Miniszteri Kabinet gyakorolja. A törvényhozó hatalmat pedig a parlament.

Alkotmány Ukrajna 1991-es függetlenné válását követően rövid időn belül az ország parlamenti bizottságot hozott létre egy új alkotmány előkészítésére, bevezette a többpártrendszert, valamint törvényi garanciákat fogadott el a nemzeti kisebbségek polgári és politikai jogainak védelmére. Az új, demokratikus alkotmányt 1996. június 28-án fogadták el, amely pluralista politikai rendszert, az alapvető emberi jogok védelmét, valamint félelnöki kormányformát írt elő.

Az alkotmányt 2004 decemberében módosították a 2004-es elnökválasztási válság rendezése érdekében. Ennek eredményeként Ukrajna olyan félelnöki rendszerre tért át, amelyben az államfő hatalmát egy megerősített jogkörökkel rendelkező miniszterelnök ellensúlyozta. A módosítások 2006 elején léptek hatályba.

Az Alkotmánybíróság 2010 októberében érvénytelenítette ezeket a változtatásokat, alkotmányellenesnek nyilvánítva azokat. A parlament azonban 2014. február 21-én törvényt fogadott el, amellyel visszaállította a 2004-es alkotmánymódosításokat; a döntést gyorsított eljárásban, egyetlen szavazással hozták meg, és 386 képviselő támogatta.

Az alapvető szabadságjogok és az alkotmányos rendszer alapelemei Az Alkotmány 1. cikke Ukrajnát szuverén és független, demokratikus, szociális és jogállamként határozza meg.

Az Alkotmány 5. cikke Ukrajnát köztársaságként határozza meg. A nép a szuverenitás hordozója és a hatalom egyedüli forrása, a hatalmat közvetlenül, illetve a kormányzati szervek és a helyi önkormányzatok révén gyakorolja. Senki sem bitorolhatja az államhatalmat.

Az Alkotmány 10. cikke szerint az ukrán az egyetlen hivatalos államnyelv, azonban a Krím-félszigeten és Kelet-Ukrajna egyes részein – ahol jelentős orosz kisebbség is él – az orosz nyelv használata széles körben elterjedt.

Egy 1991-es törvény értelmében Ukrajna garantálja az etnikai kisebbségek számára az iskolákhoz, oktatási épületekhez és kulturális létesítményekhez való jogot, valamint a nemzeti nyelvek használatát a személyes ügyek intézése során. Az Alkotmány 11. cikke kimondja, hogy az államnak elő kell segítenie az ukrán nemzet, történelmi tudatának, hagyományainak és kultúrájának megszilárdítását és fejlődését, valamint Ukrajna valamennyi őshonos népének és nemzeti kisebbségének etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának fejlődését.

Az Alkotmány 15. cikke kimondja, hogy az Ukrajna társadalmi életnek a politikai, gazdasági és ideológiai sokszínűség elvein kell alapulnia. Az állam egyetlen ideológiát sem ismer el kötelezőnek. A cenzúra tilos. Az állam garantálja az Alkotmány és Ukrajna törvényei által nem tiltott politikai tevékenységek szabadságát

A vallásszabadságot törvény garantálja, bár a vallási szervezeteknek be kell jelentkezniük a helyi hatóságoknál és a központi kormánynál. Az Alkotmány 35. cikke meghatározza, hogy az állam nem ismerhet el kötelezően egyetlen vallást sem, az egyházi és vallási szervezetek Ukrajnában elkülönülnek az államtól.

Az Alkotmány 157. cikke tiltja Ukrajna alkotmányának módosítását „hadiállapot vagy szükségállapot idején.”

Államszervezet +Fő tisztségviselőkHivatalNévPártHivatalbanElnökVolodimir ZelenszkijA Nép Szolgája2019. május 20. ótaMiniszterelnökJulija SzviridenkoFüggetlen2025. július 17. óta Az elnököt népszavazáson választják öt évre. Az elnök nevezi ki a miniszterelnököt, akit a parlamentnek meg kell erősítenie. A parlament 450 tagból áll, akiket öt évre választanak.

Pártok A főbb ukrán politikai pártok a következők: NévVezetőIdeológiaPozícióA Nép Szolgája Слуга народуOlekszandr KornyijenkoLiberalizmus Populizmus Európa-pártiságKözépEurópai Szolidaritás Європейська солідарністьPetro PorosenkoEurópa-pártiság Liberális konzervativizmusJobbközépBatykivscsina БатьківщинаJulija TimosenkoSzociáldemokrácia Populizmus Nacionalizmus Európa-pártiságKözépHang ГолосKira RudikLiberalizmus Európa-pártiságJobbközépÖnellátás СамопомічOkszana SzirojidLiberális konzervativizmus Kereszténydemokrácia Európa-pártiságJobbközépÖsszukrán Unió „Szabadság” Всеукраїнське об'єднання «Свобода»Oleh TyahnibokUltranacionalizmus NeofasizmusSzélsőjobboldalAndrij Baloha Csapata Команда Андрія БалогиAndrij BalohaPopulizmus Európa-pártiságJobbközépVitalij Klicsko Ukrán Demokratikus Szövetsége a Reformokért Український демократичний альянс за реформи Віталія КличкаVitalij KlicskoNacionalizmus Európa-pártiságJobbközép

Közigazgatás

Ukrajna közigazgatási felosztása 24 területből, egy autonóm köztársaságból (Krím), valamint két, területi jogú városból (Kijev és Szevasztopol) áll. A területek és a Krím járásokra, a járások pedig községekre tagolódnak.

Kapcsolódó szócikkek

Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz Ukrajna történelme

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Ukrajna politikai élete