A JATE-díj Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmát felajánlva, a Szegedi Tudományegyetemmel közösen alapított elismerés, mellyel az egyetem kiemelkedő jelenlegi illetve korábbi oktatóit, kutatóit és hallgatóit honorálják. A díjat első alkalommal 2025 novemberében adták át.

A díj odaítélése Az elismerés három kategóriában adható: az egyetem egy aktív hallgatójának, egy oktatójának vagy kutatójának s egy korábbi (alumni) hallgatójának vagy kutatójának. A díjazottakról Karikó Katalin és az általa meghatározott testület dönt a jelenlegi és korábbi egyetemi polgárok által jelöltek közül.

A díj leírása A díj elnevezése a Szegedi Tudományegyetem jogelődjének, a József Attila Tudományegyetemnek (JATE) a nevéből származik, ahol Karikó Katalin is tanult. Az elismertek egyenként ötezer dollár pénzjutalmat, egy magyar nyelvű díszoklevelet, valamint a díjazott nevével ellátott műalkotást vehetnek át. A díj tervezésére alkotói pályázatot hirdettek, melyet Hanko Eszter, Mátravölgyi Zsófia és Wende Roberta pályamunkája nyert el. Az alkotás, egy ergonomikusra formázott tardosi vörösmárványkő posztamensre illeszkedő homorú üvegfelületből áll. A kőalap megvalósításában Kontúr András szobrász, míg az üveglencse elkészítésében Gaál Endre üvegművész működött közre.

Díjazottak Év Kategória Díjazott 2025 hallgató Czikkely Márton Simon orvos, doktorandusz oktató Tóth Ágota vegyész volt oktató Ilia Mihály irodalomtörténész

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar díjak