Sidney Hook amerikai pragmatista filozófus, aki jelentősen hozzájárult a történelemfilozófia, a nevelésfilozófia, a politikaelmélet és az etika területéhez.

Fiatal korában kommunistának vallotta magát, később azonban a totalitarizmus éles kritikusa lett, egyaránt bírálva a fasizmust és a marxizmus–leninizmust. Szociáldemokrataként Hook időnként együttműködött konzervatívokkal is, különösen a marxizmus–leninizmus elleni fellépésben. A második világháború után amellett érvelt, hogy az olyan csoportok tagjait, mint az Amerikai Kommunista Párt, illetve az olyan leninistákat, mint a demokratikus centralizmus hívei, etikai alapon ki lehet zárni a közbizalmi tisztségek betöltéséből, mivel a demokratikus kormányzatok erőszakos megdöntését hirdették.

Élete Osztrák zsidó bevándorló családban született New Yorkban. Fiatalon a Socialist Party of America (SPA) támogatója volt. Alapképzését 1923-ban végezte el a City College of New Yorkon, majd a Columbia Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1927-ben szerzett filozófiai doktori fokozatot. Egyetemi évei alatt meghatározó hatással volt rá John Dewey pragmatista filozófiája. 1926-ban a New York University tanára lett, ahol 1948 és 1969 között a filozófia tanszék vezetőjeként is működött. Egyetemi oktatói pályáját 1972-ben fejezte be. 1931 és 1936 között a New School for Social Research oktatója volt, ezt követően pedig az 1960-as évekig esti kurzusokat tartott ugyanott. Az 1930-as évek elején Horace M. Kallennel együtt tagja volt az American Civil Liberties Union (ACLU) akadémiai szabadsággal foglalkozó bizottságának.

Marxista korszaka Pályája kezdetén Hook Karl Marx filozófiájának elismert szakértője volt, és maga is marxistának vallotta magát. 1928-ban Berlinben részt vett Karl Korsch előadásain, majd 1929 nyarán kutatásokat folytatott a moszkvai Marx–Engels Intézetben. Kezdetben lelkesedéssel írt a Szovjetunióról, és 1932-ben támogatta William Z. Fostert, a Kommunista Párt elnökjelöltjét az Egyesült Államok elnökválasztásán. 1933-ban azonban Hook teljesen szakított a Kominternnel, amelynek politikáját felelősnek tartotta a nácizmus németországi győzelméért. Sztálint azzal vádolta, hogy „az orosz állam érdekeit” a nemzetközi forradalom érdekei elé helyezte. Noha 1933-ban szakított a sztálinista kommunizmussal, Hook a harmincas évek közepéig továbbra is marxistának tekintette magát, és ekkor jelentek meg Marx filozófiáját elemző főbb művei is.

Antikommunista korszaka A sztálini nagy tisztogatások hatására Hook a harmincas évek végére eltávolodott a kommunizmustól. 1939-ben megalapította a Committee for Cultural Freedom nevű szervezetet, amely a bal- és jobboldali totalitarizmus egyaránt történő elutasításával előkészítette háború utáni politikai szerepvállalását.

A második világháborút követően, az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején részt vett az Americans for Intellectual Freedom, a Congress for Cultural Freedom és az American Committee for Cultural Freedom nevű szervezetek létrehozásában. Ezek célja az amerikai baloldali értelmiség szovjetbarát orientációjának visszaszorítása volt; a Congress for Cultural Freedom részben a CIA közvetett támogatásával működött, amit Hook később emlékirataiban is megemlített.

Az 1950-es évektől a hidegháborús antikommunizmus egyik meghatározó amerikai képviselőjévé vált, miközben továbbra is demokratikus szocialistának és szekuláris humanistának vallotta magát. Az 1960-as években a New Left következetes kritikusa volt, ellenezte az amerikai csapatok egyoldalú kivonását Vietnámból, és támogatta Angela Davis egyetemi eltávolítását az Amerikai Kommunista Pártban betöltött szerepe miatt.

1963-ban csatlakozott a Citizens Committee for a Free Cuba nevű Castro-ellenes szervezethez, 1965-ben az American Academy of Arts and Sciences tagjává választották. Pályája utolsó szakaszában, az 1970-es és 1980-as években a Stanford Egyetem Hoover Intézetének kutatója volt.

Magyarul megjelent művei

A szabadság paradoxonai; ford. Babarczy Eszter, Pásztor Péter; Osiris–Readers International, Bp., 1997 (Politikai filozófia)

Jegyzetek

Fordítás

Irodalom Richard Bernstein: Sidney Hook, Political Philosopher, Is Dead at 86. In: The New York Times, 1989. július 14. Cornelie Kunkat: Sidney Hook. Intellektueller zwischen Marxismus und Pragmatismus (= Nordamerikastudien. Bd. 12). Mit einem Vorwort von Melvin Lasky, Campus, Frankfurt am Main, u. a., 2000, Matthew J. Cotter (szerk.): Sidney Hook Reconsidered. Prometheus Books, Amherst, 2004, Paul Kurtz: Pragmatic Naturalism: The Philosophy of Sidney Hook (1902–1989). In: The Journal of Philosophy 87 (1990) 10, 526–534. oldal Paul Kurtz (szerk.): Sidney Hook and the Contemporary World. Essays on the Pragmatic Intelligence. John Day, New York, 1968 Paul Kurtz (szerk.): Sidney Hook: Philosopher of Democracy and Humanism. Prometheus Books, Buffalo, 1983, Christopher Phelps: Young Sidney Hook: Marxist and Pragmatist. University of Cornell, Ithaca, 1997, Wiliam Reese: Hook, Sidney. In: Stuart Brown, Diané Collinson, Robert Wilkinson (szerk.): Biographical Dictionary of Twentieth-Century Philosophers. Routledge, New York 1997, , 348–350. oldal Frances Stonor Saunders: Who Paid the Piper? The CIA and the Cultural Cold War. London, Granta, 1999 Harold Taylor: Students, Universities, and Sidney Hook. In: The Phi Delta Kappan 51 (1969) 4, 195–197. oldal

Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:New York-iak Kategória:Amerikai filozófusok Kategória:Humanisták Kategória:Amerikai egyetemi, főiskolai oktatók