A nemzeti közömbösség az erős és következetes nemzeti identitás hiánya. A fogalmat a cseh földek gondolkodói alkották meg az ezredfordulón, ezeken a területeken ugyanis a múltban sok lakos sem csehnek sem németnek nem vallotta magát. A fogalmat Tara Zahra vezette be a Slavic Review folyóiratban 2010-ben megjelent „Imagined Noncommunities: National Indifference as a Category of Analysis” című cikkében. Prágában 2016-ban tudományos konferenciát rendeztek a fogalom megvitatására.
Zahra gondolatmenete Zahra szerint a legtöbb gondolkodó elfogadja ugyan, hogy a nemzetiség képzelt közösség, mégis kritikátlanul használja a nemzeti kategóriákat („csehek”, „németek” stb). Zahra szerint a nemzeti közömbösség „új fogalom arra a jelenségre, amely rég felfigyeltek a történészek és a politikai aktivisták”. A fogalmat a nacionalisták egyszerűen hazaárulásnak tartják, Zahra számára viszont a nemzeti közömbösség fogalmával a történelmet anélkül lehet tanulmányozni, hogy feltételeznénk az emberek nemzeti identitását. Segít a prenacionalista egyének nacionalista aktivizmussal szembeni ellenállásának tanulmányozásában is; általában akkor, amikor egy nacionalista mozgalom a lakosságot próbálja mozgósítani.
Zahra a nemzeti közömbösség három típusát vázolja fel:
Nemzeti agnoszticizmus: a „nemzeti hűség teljes hiánya, mikor az egyén a nemzetnél erősebben azonosul a vallási, osztálybeli, helyi, regionális, szakmai vagy családi közösségekkel”; Nemzeti ambivalencia, amelyet az opportunizmus és az köpenyegforgatás jellemez; Kétnyelvűség és nyitottság az etnikumok közötti házasságra.
Zahra szerint a nemzeti közömbösség tanulmányozását nehezíti a történelem államosítása, a nemzeti történelemnek szentelt archívumok, a nemzetileg közömbös emberek politikai apátiája, valamint a nemzeti közömbösséget vagy a kétnyelvűséget nem ismerő népszámlálás.
Alkalmazás bélyegkép|1906-ban Jan Kapica kérdezte: „Ki a felső-sziléziai? Német, lengyel, porosz, felső-sziléziai; vagy egyszerűen katolikus, vagy talán csak egy elvont emberi lény?” A nemzeti közömbösség fogalmát Csehországon kívül más Habsburg-területekre is alkalmazták, ahogy a német–francia és a német–lengyel határvidékre is. Újabban az Orosz Birodalom részeire is használják (például a Baltikumra és Besszarábiára).
A nemzeti közöny néhány példája:
A tizenkilencedik század közepén a Dalmát Királyságban a helyiek gyakran egyszerre vallották magukat olasznak és szlávnak. Hasonló, de kevésbé elterjedt gyakorlat volt megfigyelhető a Szlavón Királyságban is, ahol az elit a horvát, a magyar és a szerb nemzetépítő projekt között ingadozott, gyakran a regionális szlavón identitást választva kompromisszumként. A huszadik század elején Felső-Sziléziában sokan elutasították mind a német, mind a lengyel nacionalizmust, ehelyett a katolikus identitást tartották fontosnak. A legnagyobb politikai pártoknak nem volt nacionalista céljaik. Az Állandó Nemzetközi Bíróság hivatalosan elismerte a nemzeti közömbösséget Sziléziában, megállapítva, hogy a lengyelek és németek közötti határvonal homályos és meghatározatlan. A németül beszélők száma Csehországban 1909 és 1921 között fővel csökkent, jelentős részben identitásváltás miatt. 1930-ban a Csehszlovák Állami Statisztikai Hivatal azt javasolta, hogy a csehszlovák állampolgárok a népszámláláson ugyanúgy valhassák magukat „nemzetiség nélkülinek”, ahogyan „vallás nélkülinek”. A tisztviselők azzal érveltek, hogy „nem minden embernek van nemzeti érzése vagy tudata, illetve olyan vágya, hogy egy adott nemzeti közösséghez tartozzék”. Ezt a nézetet a cseh nacionalisták elutasították, és így nem valósult meg. A náci tisztviselők azt állították, hogy a németséget a faj határozza meg, a gyakorlatban azonban a nemzeti közömbösséget arra használták, hogy nem németként azonosított emberekrt vegyenek fel a Volkslistére; Doris Bergen szerint egyesek antiszemita szidalmazás és erőszak révén hangsúlyozták vélt németségüket. A Cseh-Morva Protektorátusában a csehek és németek közötti nemzeti polarizáció a náci megszállás és a „reménytelenül kevert nép” besorolására irányuló törekvések következménye volt. Az 1931-es lengyel népszámlálás során válaszadó vallotta magát tutejszynek („helybéli”, „innen való”).
Ellenérvek A koncepció kritikusai azzal érvelnek, hogy a „közömbösséget” gyakran passzivitással társítják, ami nem feltétlenül van így. Mások, például Karsten Brüggemann vagy Katja Wezel alternatív kifejezéseket javasolt, például az „anacionalizmust”, a „nemzeti kétértelműséget” vagy a „hibriditást”. Per Bolin és Christina Douglas szerint a fogalom hasznos lehet a köznép nemzeti mozgalmának tárgyalásakor, de valószínűleg nem alkalmazható az elit nacionalizmusára (például a balti németekre).
Hivatkozások
Fordítás
Kapcsolódó szócikk Kozmopolitizmus
Kategória:Társadalom