bélyegkép|A feltrei Szent Péter apostol társkatedráli homlokzata és harangtornya bélyegkép|A feltrei Szent Vittore és Corona bazilika homlokzata és harangtornya bélyegkép|A Szent Fülöp és Jakab-bazilika harangtornya és apszisa Cortina d'Ampezzóban bélyegkép|Az egyházmegye felosztásra kerülő „forane konvergenciák” Belluno-Feltre egyházmegye () az olaszországi katolikus egyházban, a velencei patriarchátus segédpüspökének székhelye,, a Triveneto egyházi régióhoz tartozik. 2023-ban 181 530 lakosából 174 513 megkeresztelt élt benne, s Renato Marangoni püspök vezeti.
Területe Az egyházmegye szinte teljes egészében Belluno tartomány határain belül terül el, kivéve Borgo Valbelluna (Vittorio Veneto egyházmegye), Alano di Piave, Arsiè, Fonzaso településeket, valamint Setteville (Padovai egyházmegye ) település nagy részét. Casso városa az egykori Pordenone tartományban, amely Longarone plébániához tartozik, szintén az egyházmegyéhez tartozik.
A püspöki székhely Belluno városa, ahol a San Martino székesegyház található. Feltrében található a San Pietro Apostolo társszékesegyház és Szent Vittore és Corona szentélye . Ez utóbbi, a székesegyház és a Cortina d'Ampezzó-i Szent Fülöp és Jacab-templom kisbazilika címet élvez.
Egyházak és esperesi hivatalok Területe 3263 km², és 158 plébániára oszlik, amelyeket kísérletileg 6 „előrehaladó konvergenciába” csoportosítottak:Nel 1943 la frazione di Carpen è stata staccata dalla parrocchia di Quero (diocesi di Padova) e unita alla parrocchia di Sanzan (diocesi di Feltre).
Agordo-Livinallongo forán konvergencia; Ampezzo-Cadore-Comelico forán konvergenciája; Belluno forán konvergenciája; Feltre-Lamon-Pedavena forán konvergenciája; a Longarone-Zoldo-Alpago-Ponte nelle Alpi forán konvergenciája; Sedico-Santa Giustina forán konvergenciája.
Története A jelenlegi egyházmegye Belluno és Feltre egyházmegyék teljes egyesülésének eredménye már 1818 óta (aeque principaliter), és amelyet a Püspöki Kongregáció hozott létre 1986. szeptember 30-án.
Bellunói egyházmegye A bellunói egyházmegye eredete bizonytalan, bár az egyházmegyei püspöki katalógusok, amelyek a 15. és 16. századra nyúlnak vissza, egy ősi, a második századra datálható eredetet tanúsítanak.
Az első dokumentált püspök Felice, akinek nevét egy 6. századból származó szarkofágba vésve találtak meg 1762-ben Valdenere kis templomában, Bolago és Barp falvak között, Sedico községben a később ismét elveszett szarkofágon amelyen a „Felix ep(iscopu)s” felirat szerepelt. Neki tulajdonítják az egyházmegye első katedráisának építését, amelyet az antiariánus Tours-i Szent Mártonnak szenteltek fel. A hagyomány szerint a longobardok által üldözött püspök száműzetésben halt meg.
Azonban nincs bizonyíték János püspökre, akit a bizánciak üldöztek, mert ellenezte a Sgentháromság tagadását. A 6. század végén a történelem tanúsítja, hogy Lőrinc püspök részt vett az 589/590-es és 591-es aquileiai patriarchátus zsinatain, amelyeken elutasították a Három Isteni Személy tagadását, amelyet a második konstantinápolyi zsinaton (553) rendeltek el.
A longobard uralom megszűnésével (776) Belluno egy Karoling grófság székhelye lett, amelyet később Marca del Friulihoz kapcsoltak. A 8. és 9. századtól kezdve a bellunói püspökök világi hatalma kibontakozott és megszilárdult, földeket szereztek, valamint hűbérbirtokokat és területeket hódítottak meg egészen a velencei síkságig. Ezt a világi hatalmat Ezemano püspöknek ismerte el II. Konrád császár 1031-ben kiállított császári oklevelében, majd I. Ottó védelmet adományozott neki.
A kánonok fejezetének létezésére vonatkozó első dokumentált bizonyíték a 9. század végére nyúlik vissza.
A 12. század második felétől kezdődően Belluno és Feltre püspökségeit Treviso állandó katonai támadásoknak tette ki. A jobb védekezés érdekében a pápa elrendelte, hogy a két püspöki város élén egyetlen püspök álljon, miközben a két egyházmegye független maradt egymástól. Az „eque principaliter” (egyenlő jogú unió) a 12. század utolsó éveiben jött létre, s a 15. századig tartott, amikor Belluno népe autonómiájukat féltve, Nicola Cusano bíboros támogatásával II. Piusz pápánál elérte az unió végét, amelyet 1460-ban döntöttek el, de csak 1462-ben, Francesco de Lignamine püspök halála után hajtottak végre.
A 16. század elején az egyházmegye nehéz helyzettel nézett szembe, amelyet két püspök egyidejű kinevezése okozott: Antonio Barozziét a Velenceei Koztársaság,Giambattista Casalit pedig a Szentszék. Az előbbit kiközösítés és egyházi interdiktum alá helyezték, ami gyakorlati következményekkel járt a hívek életére nézve (például a szentségek felvételének vagy a temetésnek a lehetetlensége); míg az utóbbi, a legitim püspököt megakadályozta abban, hogy átvegye a székét. A helyzetet Gasparo Contarini püspök és bíboros 1536-os kinevezése oldotta meg.
E korszak püspökei közül különösen kiemelkedett Pietro Barozzi (1471–1487), akit a történészek a Trident előtti korszak nagy reformátorai között tartanak számon, Gasparo Contarini (1536–1542) és Giulio Contarini (1542–1575), akik ellenezték az evangéliai eszmék egyházmegyéjükben való térnyerését, valamint Alvise Lollino (1596–1625), a tudós, kultúrember és kiváló humanista.
A 17. és 18. században, a trienti zsinat rendelkezéseinek megfelelően, a bellunói püspökök ismételten lelkipásztori látogatásokat tettek az egyházmegyében, időszakosan egyházmegyei zsinatokat hívtak össze, és fokozatosan megalapították és kvalifikálták a szemináriumot.
Sebastiano Alcaini püspök tanúja kellett legyen a napóleoni viharnak, amely kolostorok bezárásához, templomok kifosztásához és a liturgikus örökség szétszórásához vezetett. 1803-ban bekövetkezett halálát követően széke tizenhat évig betöltetlenül állt.
1810-ben Caprile plébániáját leválasztották a bressanonei egyházmegyéről, és a bellunói egyházmegyéhez csatolták.
1816-ban a bellunói püspökség háttérbe szorítása és Feltre püspökségével való egyesítése volt kilátásba helyezve, amit a bellunói káptalan határozottan ellenezett. 1818. május 1-jén azonban, a De salute Dominici gregis kezdetű pápai bulla által előirányzott venetói egyházi átszervezés részeként a feltrei és a bellunói egyházmegyék ismét aeque principaliter egyesültek: mindketten megtartották kormányzati struktúrájukat és egyenlő méltósággal rendelkeztek; a püspöknek hat-hat hónapig kellett az egyik, másik hat hónapig pedig a másik egyházmegyében laknia. Ugyanakkor Belluno elvesztette Mussolente és Casoni plébániáit, amelyeket a trevisói egyházmegyéhez csatoltak.
1846. április 30-án XVI. Gergely pápa bellunói Universalis Ecclesiae kezdetű bullájával leválasztották az udinei egyházmegyéről a Pieve és Auronzo körzetben található Cadore-i egyházközségeket, amelyek a Cadorei főesperesség részét képezték, és az egyházmegyéhez csatolták.
1909-ben megalapították az egyházmegyei hetilapot, a L'Amico del Popolo -t; Giuseppe Foschiani püspök Felice Maria Cappello atyát nevezte ki az újság élére, amelyet hat hónappal később abba kellett hagynia, mert modernizmus gyanújával fogadták.
1964. július 6-án, a bressanonei és trentoi egyházmegyei kerületek VI. Pál pápa Quo aptius kezdetű bullája által létrehozott átszervezése keretében a korábban a bressanonei egyházmegyéhez tartozó Cortina d'Ampezzo és Pieve di Livinallongo esperességeket a bellunói egyházmegyéhez csatolták.
1978. augusztus 26-a különös ünnepnap volt a bellunói egyházmegye számára, mivel egyik fiát, Canale d'Agordo szülöttét, Albino Lucianit I. János Pál néven pápai trónra emelték.
Feltrei egyházmegye Bár a hagyomány Prosdocimo protopüspököt ismeri el Feltre evangelizálójaként, Fonteio az első feltrei püspök, akiről történelmi bizonyítékok vannak: részt vett az 579-es gradói zsinaton, és Pál diakónus szerint az 590-es maranói zsinaton mint „a feltrei Szent Egyház püspöke”.
A 10. században I. Ottó császár széleskörű felhatalmazást és grófi címet adományozott Feltre ideiglenes püspökének, aki már a Karoling Birodalom hűbéresének számított; a 11. században II. Konrád fejedelmi címmel ruházta fel.
Amikor Belluno püspöke, Gerardo de' Taccoli 1197-ben elesett a trevisóiak elleni csatában, III. Celesztinusz pápa hozzálátott, hogy aeque principaliter (egyenlően) egyesítse a bellunói egyházmegyét a feltrei egyházmegyével, hogy mindketten jobban szembe tudjanak nézni a közös ellenséggel. Az egyesült egyházmegyék első püspöke így Drudo da Camino volt, aki már Feltre püspöke volt.
1462-ben, Francesco de Lignamine püspök halála után a bellunói egyházmegyének ismét saját püspöke lett, miután II. Piusz pápa 1460-ban a bellunóiak kérésére elrendelte a feltrei egyházmegyétől való elkülönülést.
1593-ban Giacomo Rovellio püspök, meggyőződéssel alkalmazva a tridenti kánonokat, megalapította az első püspöki szemináriumot Feltre-ben.
A 16. és 18. század között az egyházmegyét egy nagyon sajátos területi fiziognómia jellemezte, mivel három különböző állami egységre terjedt ki: a Velencei Köztársaság határain belül, ahol a püspöki székhely is volt, Feltre plébániák felett volt joghatósága, Arsiè és Fonzaso plébániák kivételével, amelyek a padovai egyházmegyének voltak alárendelve, valamint Sospirolo és San Gregorio plébániák kivételével, amelyek Belluno egyházmegyétől függtek; Valsugana, Caldonazzo (a Trapp családnak tulajdonított ), Pergine és Levico joghatóságával, a Trento püspöki fejedelemség része volt; végül Telvana, Castellalto, Ivano és Primiero joghatóságai (ez utóbbi a Welsperg család hűbéri birtoka) Tirol megye exklávéját alkották.
1786-ban II. József császár nyomására a Valsuganában található Feltre plébániák ( Levico, Borgo Valsugana, Strigno, Grigno, Masi di Novaledo, Telve, Pieve Tesino, Roncegno, Torcegno, Castelnuovo, Pergine, Calovaro, Calovaro, Calovaro és A Primiero-t (Primiero San Bovo csatornával ) a Feltre egyházmegyéből darabolták ki, és a trentói egyházmegyévé gyűjtötték össze: az intézkedés kicsinyre csökkentette a "Feltrei Szent templomot".
1818. május 1-jén VII. Piusz pápa a De salute Dominici gregis kezdetű bullájával ismét rendelkezett a Bellunoi egyházmegyével való, egyenlő joggal (aeque principaliter) történő egyesüléséről, mivel mindkettő kis méretű volt. Ugyanakkor a primolanoi plébániát a padovai egyházmegyéhez csatolták .
1847. november 7-én Antonio Gava püspök felavatta a püspöki szeminárium új székhelyét.
Belluno-Feltrei Egyházmegye 1986. szeptember 30-án a Püspöki Kongregáció Instantibus votis kezdetű rendeletével a két székhely teljesen egyesült, és az új egyházmegye felvette jelenlegi nevét.
A püspökök kronotaxisa A két évnél nem hosszabb vagy történelmileg nem dokumentált betöltetlen álláshelyeket kihagyjuk.
Belluno püspökei Felice † (6. század) I. János ? † (564 ?) Lorenzo † (589/590 előtt - 591 után) I. Odelbert † (827-ben említik) Aimone † (877 előtt - 923 után) II. János † (963 előtt - 998 után) Lajos † (1015 előtt - 1021 után) Ernefredo? † Alboin vagy Albonian † (1027-ben említik) Odelbert II? † Ezemanno † (1031-ben említik) Mario vagy Marino † (1048 előtt - 1049 után) Volfrano (vagy Vualfranco, vagy Lanfranco, vagy Vulfarido) † (1057 előtt - 1075 után) Reginald † (1080 előtt - 1081 után) Rainaldo † (1116-ban említik) I. Ottó † (1118 - 1130) Alteprando † (? - 1139-ben letették a trónról) (püspökellenes) Bonifác † (1139 - 1156) II. Ottó † (1156 - meghalt 1183 decemberében) Gerardo de' Taccoli † (1184 - elhunyt 1197 körül) Egyesült székhely Feltre-ben (1197-1462) Lodovico Donà † (1462. április 2. – 1465. január 9. Bergamo püspökévé nevezték ki) Mosè Buffarello † (1465. január 9. – 1471. március 26. után halt meg) Pietro Barozzi † (1471. szeptember 4. – 1487. március 14. Padova püspökévé nevezték ki) Bernardo de' Rossi † (1487. április 4. – 1499. augusztus 16. Treviso püspökévé nevezték ki) Bartolomeo Trevisan † (1499. augusztus 26. - 1509. szeptember 4. meghalt) Galeso Nichesola † (1509. szeptember 19. - 1527. augusztus 2. elhunyt) Giambattista Casali † (1527. szeptember 18. – 1536. október 21. meghalt)