Az osnabrücki Szent Péter-székesegyház vagy osnabrücki dóm () az Osnabrücki egyházmegye székesegyháza. A katedrális késő román stílusú építmény, amely megépítése óta meghatározó eleme a város sziluettjének. Fővédőszentje Szent Péter apostol.
Története
Korábbi templomok Az első templomot 785-ben építette a frank király, majd későbbi császár, Nagy Károly. Az uralkodó már öt évvel korábban missziós állomást alapított a Hase folyó gázlójánál, ezzel megalapozva Osnabrück városát. 800 körül megalapították az osnabrücki püspökséget. Miután az első templom 890-ben egy tűzvészben megsemmisült, feltehetően a normannok támadása miatt, hasonló stílusban helyreállították.
A mai templomhoz hasonló területet csak a 11. századi bazilika fedett le. Alaprajza kereszt alakú volt, és két torony között többszintes nyugati épületszárny állt. A nyugati homlokzat (westwerk) alsó részén a falazat ma is látható. A dokumentumokban rögzített 1100-as templomtűz során a katedrális épületének minden éghető része, köztük a tornyok és a nyugati előcsarnok teteje is megsemmisült.
A jelenlegi épület Az osnabrücki székesegyház teljes külső falazata kváderezett homokkőből készült. 1140 körül a nyugati kórust kibővítették és keresztboltozatot építettek rá. Ugyanebben a században valószínűleg a kereszthajó tornyát is felépítették.
1218-tól a hosszház nagy részét átalakították: először a kereszthajót cserélték ki, majd a főhajót, amely 1272-ben készült el. A középső hajó három boltozattal rendelkezik a nyugati épület és a kereszthajó között, az oldalsó hajók pedig hat-hat boltívvel. Azóta a külső falaknak köríves ajtó- és ablaknyílásai vannak, ami a román stílusra jellemző, de a hajó és a kereszthajó összes boltozatának bordás és csúcsíves, ami a gótikus stílusnak felel meg. Azonban a mellékhajók boltozatai erőteljes bordáikkal megegyeznek a wormsi dóm középső hajójának boltozataival, amelynek ezzel ellentétben íves árkádjai és mellékhajó-boltozatai vannak. Ívesek az árkádok is a középső hajó és a mellékhajók között, valamint az összes övboltozat. Érdemes megjegyezni, hogy a hajó középső részének legalsó pontjai pontosan olyan magasak, mint a tartóoszlopok. A középső hajó kereszttartói olyan mélyen helyezkednek el, hogy nem volt szükség külső támpillérek használatára.
A korábbi feltételezésekkel ellentétben ma stílusbeli összehasonlítások (elsősorban a mindeni dóm) alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a templom keleti részei is az 1254-es tűzvész előtt épültek. Az 1254-es tűzvész azonban jelentős javításokat tett szükségessé, a kereszthajót új boltozatot kapott, és a kereszthajó pilléreit megerősítették. Az ezt követően megkezdett mai téglalap alakú kórus 1270-ben készült el, 1277-ben szentelték fel az új főoltárt. A szentélykörüljáró és a Mária-kápolna azonban csak 150 évvel később, 1434 és 1444 között lett hozzáépítve.
A nyugati homlokzat már 1305 és 1350 között megkapta a nagy rózsaablakot. A katedrális további gótikus ablakokat csak 1453-ban kapott.
III. Konrad püspök 1454 és 1482 között az egész épületet alaposan felújíttatta, majd 1490-ben hozzáépítették a Szent Kereszt-kápolnát. 1500-ig a dómnak két egyforma méretű román stílusú nyugati tornya volt. 1509 és 1544 között a déli tornyot a mai nagyobb gótikus toronyra cserélték, amelyet magas, hegyes piramis alakú tetővel láttak el. 1529-ben a kereszthajó tornyát újra stabilizálni kellett. Csak két évvel később kapta meg a templom a mai nyugati portálját, miután eltávolították onnan a keresztelőkápolnát.
Több mint másfél évszázad elteltével a nyugati tornyok gótikus csúcsai tönkrementek, és barokk kupolákkal váltották fel őket, 1606-ban készítették el az északit, 1769–1771-ben a délit.
Alexander Behnes, aki 1882-től 1910-ig volt felelős az épület megóvásáért, számos átépítést és bővítést végeztetett.
A második világháborúban gyújtóbombák megsemmisítették a dóm tetőzetét a barokk kupolákkal és néhány templomépületet. Az újjáépítés során a tornyok alacsony piramistetőket kaptak, amelyek hangsúlyozzák a templom külsejének túlnyomórészt román stílusú jellegét. A város jelképének számtó osnabrücki kerék, amely a háborúban 1944. szeptember 13-án lezuhant a déli toronyról, a dóm oldalán került ismét felállításra. A felújítási és restaurációs munkálatok csak 1963-ban fejeződtek be. A második vatikáni zsinat liturgikus reformja után 1970-ben a főoltár, a kereszthajó és a kereszthajó 1970-ben megnyílt a nép előtt, és eltávolították a meglévő szentélyrekesztőket. Elmar Hillebrand új oltárát 1970-ben a székesegyház középpontjaként a kereszthajó közepére helyezték.
A dóm utolsó átfogó felújítása és átalakítása 1999 és 2002 között történt, amikor új orgonakarzatot és alabástromüvegből készült szélfogókat építettek be.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Németország román stílusú vallási épületei Kategória:Szent Péter-templomok