A Korslagda (korábban: Korslagda kukar) egy svéd rockzenekar, Älvdalenből. A csapatot 2019-ben alapította Ubbe Näslund (polgári nevén Stefan Sjur). A Melodifestivalen résztvevői voltak 2026-ban.
Története A Korslagda a rock and roll stílusát gyakran az AC/DC, a Turbonegro, Eddie Meduza és a korai Vikingarna zenei világához hasonlítják.
A zenekar két albumot jelentetett meg eddig: a Den Korslagda Lärarnt és Boulder Dasht. A tagok közül ketten a Mando Diao zenekarban is játszanak.
A Korslagda 2025-ben elnyerte Az Év zenekara és Az Év koncertélménye díjat a Dalecarlia Music Awardson, továbbá 2024-ben jelölték Az Év újonca kategóriában a Manifestgálán. 2025 nyarán közel húszezer fős közönség előtt léptek fel a Sweden Rock Festivalon.
A zenekar a Siljan Newsnak elmondta, hogy a En sån här chans får man bara en gång i livet (Ilyen esély csak egyszer adódik az életben) című dallal neveztek a 2024-es Melodifestivalenre. Miután a dal nem került be a verseny mezőnyébe, önálló kislemezként jelentették meg.
A zenekar korábban, 2025 előtt Korslagda kukar (magyarul: keresztezett farkak) néven volt ismert. A Melodifestivalen részéről nem merült fel elvárás a névváltoztatásra, azonban a zenekar 2025. szeptember 17-én egy közösségi médiában közzétett bejegyzésben mégis bejelentette a névváltást. A közleményben kifejtették, hogy az eredeti név viccnek indult, mivel a zenekart kezdetben csak ideiglenes formációnak szánták. Idővel azonban a név problémákat okozott: egyes szervezők nem merték felléptetni a zenekart, illetve aggódó üzenetek érkeztek szülőktől is. A tagok emellett úgy vélték, hogy a korábbi név nem állt valódi kapcsolatban a zenéjükkel.
2025. december 2-án jelentette be az SVT, hogy az együttes bejutott a versenydalával a Melodifestivalen következő évi mezőnyébe. A King of Rock 'n' Roll című dalt a február 14-én rendezett harmadik elődöntőben adták elő Kristianstadban, ahol a szavazás során kiestek a versenyből.
Tagjai Ubbe Näslund (Stefan Sjur) Björn Boj (Andreas Bölling) Dallas (Per Kronqvist) Hubertus Boogie Dahlberg (Carl-Johan Dahlberg Fogelklou) Pedro Sanchez (Håkan Sörle)
Diszkográfia Albumok 2023 – Den Korslagda Lärarn 2025 – Boulder Dash
Kislemezek 2024 – En sån här chans får man bara en gång i livet 2026 – King of Rock 'n' Roll
Jegyzetek
További információk
Kategória:Svéd rockegyüttesek Kategória:2019-ben alakult együttesek Kategória:A Melodifestivalen résztvevői