Johnny Sequoyah Friedenberg amerikai színésznő.
Legismertebb alakításai Bo Adams A védelmező, valamint Audrey Bishop a Dexter: Új vér című sorozatokban.
Fiatalkora és pályafutása Az Idaho állambeli Boise-ban született, Heather Rae producer és Russell Friedenberg rendező-forgatókönyvíró lányaként. Nyolc éves korában kezdett színészkedni: 2013-ban és 2014-ben az Ass Backwards, illetve az I Believe in Unicorns című filmekben szerepelt. Feltűnt az Among Ravens című filmdrámában, amelyet apja rendezett és anyja volt az egyik producere.
2014-ben a Wind Walkers című filmthrillerben volt látható, amelyet szintén édesapja rendezett. Legismertebb alakítása Bo Adams az NBC A védelmező című sorozatában. 2016-ban Taylor Ottót játszotta az ABC Anyaság túlsúlyban című sorozatának próbaepizódjában, de a sorozat elindulása előtt Meg Donnelly váltotta fel.
2019 augusztusában bejelentették Sequoyah csatlakozását a Szeretettel: Victor című sorozat stábjához, amely a 2018-as Kszi, Simon című film folytatása. Azonban még abban a hónapban a szerepet Rachel Hilson kapta meg. 2021-ben a Dexter: Új vér című bűnügyi drámasorozat szereplője lett.
Filmográfia Film ÉvMagyar címEredeti címSzerep Megjegyzések 2013 Ass Backwards iskolás lány stáblistán nem szerepel 2014 I Believe in Unicorns lány a robogón Among Ravens Joey 2015 Wind Walkers Willow Samuelson 2016 Albion: The Enchanted Stallion Molly 2025 Ősi ösztön Primate Lucy Pinborough magyar hangja Stern Hanna
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2014 A védelmező Believe Bo Adams 2016 Anyaság túlsúlyban American Housewife Taylor Otto próbaepizód 2021–2022 Dexter: Új vér Dexter: New Blood Audrey Bishop főszerep (10 epizód)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:2002-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai gyerekszínészek Kategória:Idahóiak