Az Alopecosa solitaria a farkaspókfélék családjába tartozó, Eurázsiában honos pókfaj.

Megjelenése Az Alopecosa solitaria hímjének testhossza kb. 12 mm, ebből a fejtor 5-5,9 mm. A fejtor barna, széles, világos középsávval, az abból kiinduló sugárirányú sávokkal és vörösbarna, néha foltsorra szakadozott oldalsávokkal. A szürkésbarna vagy vörösbarna potroh rajzolata sötét szegélyű világos lándzsafoltból és a belőle kiinduló ferde sávokból áll, amelyek mintája a lándzsafolt alatt is folytatódik. Mellpajzsa vörösbarna. A hím tapogatóján a középnyúlvány nagy, erősen a külső oldal felé tolódott, ferdén lefelé hajlik, végső szakasza pedig befelé hajló. A tapogató végíze szemből karcsú, 2,2-szer hosszabb a szélességénél, vájulata ugyanolyan hosszú, mint a vájulat felső szegélye és a csúcs közötti szakasz.

A nőstény 14 mm, fejtora 5,6-7,5 mm hosszú. Színezete a híméhez hasonlít. A potroh alján lévő ivarlemez középrésze elöl keskeny, hátrafelé fokozatosan, legyezőszerűen szélesedik, középvonalában hosszanti kiemelkedés fut. A nagyobb termetű pókok esetében a középső él kevésbé kiemelkedő, mellette mindkét oldalon hátrafelé széttartó sekély mélyedés látható. A kisebb példányok középlemezének középéle jobban kiemelkedik, a mellette lefutó mélyedés szélesebb és mélyebb. A hátulsó szegély megvastagodásával csonka, fordított T alakú képződmény jön létre. A vulva két nagy tasakja megközelíti a középlemez elülső szegélyét.

Elterjedése Eurázsiában honos, Dél- Délkelet-Európától (Olasz- és Csehországtól) Kazahsztánig és Nyugat-Szibériáig. Magyarországon szórványosan fordul elő a sík- és dombvidékeken.

Életmódja Száraz gyepek, rétek lakója, 1300 méteres magasságig. Rokonaihoz hasonlóan nem sző hálót, aktívan vadászik. Ivarérett egyedeivel májustól augusztusig lehet találkozni.

Magyarországon nem védett.

Kapcsolódó cikkek Magyarország pókfajainak listája

Források Loksa Imre: Pókok II. XVIII. kötet Arachnoidea 2 füzet Fauna hungariae 97. Alopecosa solitaria Araneae Alopecosa solitaria Spinnenforum Wiki Alopecosa solitaria GBIF

Kategória:Pókok Kategória:Farkaspókok Kategória:Európa pókjai Kategória:Magyarország pókjai